Megőrződött ottnangi itatóhely
Megőrződött ottnangi itatóhely
A Salgótarjáni medence területén a glaukonitos homokkőre konkordánsan települ a már ottnangi korú, szárazföldi Zagyvapálfalvi formáció (kavics vagy tarkaagyag), és az „alsó”, Gyulakeszi riolittufa, amelyet a korai miocén második felét bemutató részben tárgyalunk. Ipolytarnócról, a szárazföldi üledékek legfelső rétegeiből ismerjük az úgynevezett „lábnyomos homokkövet”, amely világhírű nyomfosszíliaegyüttest tartalmaz (lásd még az ősmaradványokról szóló fejezetet). A lábnyomos rétegek egy ősi folyóparti itatóhelyen alakultak ki, ahol nagyszámú, rendkívül különböző állatcsoport hagyta ott nyomait, mintegy kétezer lábnyomot: madarak, ragadozók, egy orrszarvúfaj, számos párosujjú patás. A lábnyomos rétegek felszínéről óriási, átkovásodott ősfenyő is előkerült (sajnos, ma már csupán néhány méteres maradéka van meg), és a gazdag alsó-miocén növényvilágnak további képviselőit is leírták. A lábnyomok megőrződésében kulcsszerepe volt az alsó-riolittufa rétegeinek, amelyek védték és átkovásították a lábnyomos homokkő felszínét.
Az ipolytarnóci óriásfenyő múlt századi ábrázolása (Kubinyi Ferenc nyomán)
