A Dácia-mikrolemez újpaleozoikuma
A Dácia-mikrolemez újpaleozoikuma
A Tisza-mikrolemezhez képest a Dacidák újpaleozoikuma alárendeltnek mondható, az üledékképződés általában a triászban, de gyakran csak a jura folyamán kezdődött. Az újpaleozoikumi képződmények néhány jelentéktelen előfordulásától eltekintve a Keleti-Kárpátok északi elvégződésében (Máramaros), illetve nagy vastagságban és elterjedésben a Déli-Kárpátok nyugati végén (Bánság) találhatók. E variszkuszi hegységképződés után létrejött hegyközi aszimmetrikus üledékgyűjtő medencék kizárólag szárazföldi képződményeket tartalmaznak.
A Máramarosi-havasokban a kréta időszak végén a flisre áttolt, kristályos aljzatú Bukovinai-takarórendszer egykor legkülsőbb helyzetű, legmélyebb egységeiben (Infrabukovinai) a palásodott, lilásvörös-tarka, durva- és finomtörmelékes, maximálisan 250 m vastagságú képződmények közé savanyú vulkanitok települnek (Scarisoara, Poleanca). Hasonló kifejlődésű, az alsó-triász kavics-homokkőtől nehezen elkülöníthető a Brassó környéki perm is (Vulkán-hegység).
A Déli-Kárpátok legbelső (Szupragéta), illetve legkülső (Alsó-Danubiai) övében az erőteljes mezozoikumi lepusztulás miatt az újpaleozoikumi képződményeknek csak jelentéktelen roncsaival találkozhatunk. A molasszképződés súlypontja a felső-karbonban a Géta-egység Resicai övében volt, ahol a felső-vesztfáliai korú hegylábi törmelékre folyóvízi kavics-homokkő következik (vastagsága 500–1000 m). A stefáni korban az üledékciklusok egyre finomodtak, az ismétlődően kifejlődő ártéri mocsárerdőkből jelentős kőszéntelepek képződtek. A képződmények rétegtani tagolását gazdag szubtrópusi flórája, elsősorban páfrány- (Neuro-, Peco-, Lino-, Aletho- és Odontopteris) és zsurló- (Spenophyllum) fajok alapján végezték el. A feketekőszén-telepeket Resica térségében 1790 óta bányásszák.
A Mecseki szerkezeti öv felső-karbon-perm üledékgyűjtőinek szerkezeti-ősföldrajzi vázlata (Majoros György szerint, 1995)
A Felső-Danubiai-egység belső, Szirinia-övében a felső-karbon lényegében hasonló fáciesű, de hiányos és jóval vékonyabb (150–300 m). Kőszéntelepei részben idősebbek: Újbányán (Baia Nouă) vesztfáliai C–D, Berzászkánál (Berzasca) és Bigérnél (Bigăr) vesztfáliai D – stefáni A korúak.
Az alsó-perm elején (autuni kor) a Déli-Kárpátok molassz-medencéi kitágultak, és félsivatagi éghajlaton folyóvízi vöröshomokkő-kavicskő rakódott le nagy (1000–1500 méteres) vastagságban. E képződmény üledékhézaggal, diszkordanciával következik a felső-karbonra, de azon túllépve messze kiterjed a kristályos aljzatra is. Ezt a Felső-Danubikum rétegsorában a variszkuszi szubdukciós vulkáni működést követő bazalt-, majd riolit-lávafolyások és -piroklasztitrétegek tagolják. A bánsági perm képződmények – a karbonnal ellentétben – ősmaradványt alig tartalmaznak; néhány növénymaradvány (pl. Walchia piniformis), illetve (a germán „alsó-Rotliegend”-re jellemző) kagylófaj alapján valószínűleg csak az alsó-permet képviselik. A szilárd, ellenálló láva- és erősen cementált durvapiroklasztit-szintek ma meredeken emelkednek ki a puha, lepusztult homokkőből; rajtuk alakultak ki az Al-Duna egykori Izlás- és Tachtalia-zuhatagjai, amelyek fölött a Treszkovác- (Treskovaţi-) hegy riolit-sziklafalai vöröslenek.
A Treszkovác-csúcs az Al-Duna mentén, Greben felől: puhább perm törmelékes összletből kipreparálódott riolittest a Felső-Danubiai takaróból
Rétegzésre merőlegesen palásodott földpátos homokkő-aleurolit (felső-perm) a Móma-takaróból, Brihenytől (Briheni) nyugatra, Béli-hegység
A Badacsonyörsi konglomerátum durvatörmelékes padjai a badacsonyörsi Tepics-dombon
