Uránércek
Uránércek
A hazai uránérckutatás 1948-ban kezdődött. Először a mecseki liász kőszénben, majd az ajkai széntelepben mutattak ki jelentős urándúsulást. A Mecsek permi vöröshomokkövében orosz kutatók 1953-ban találták meg az iparilag hasznosítható uránércet.
A mecseki uránérctelep elvi szelvénye.
1 – vöröshomokkő;
2 – zöld-zöldesszürke homokkő;
3 – szürkehomokkő;
4 – uránérclencsék
1. Üledékes uránérctelepek. Kővágószőlősön, a nyugat-mecseki antiklinális területén, a 2000 m vastag permi rétegsorban a fekü tengeri homokkő- és aleuritrétegei fölött zöldesszürke, pirites, szénmaradványos, időszakos folyóvizek lerakta keresztrétegzett homokkő található. Ebben található az ún. infiltrációval képződött, 5–120 m vastag uránérctelepes összlet. A telep az antiklinális tetőrészén Kővágószőlősnél felszínközelben, míg északi szárnyán, Orfű felé több mint 1000 m mélységben található. Az uránérctestek szabálytalan lencséi néhányszor 10 m szélesek és hosszúak, 0,2–5 m vastagok. A jelentősebb érctestek 100–1000 tonna mennyiségűek, átlagosan 0,13% urántartalommal. Legfontosabb ércásványaik az uránkorom, uránszurokérc, uránirit, coffinit, uranopilit, zippeit, autunit. Az érctelep fedőjében alsó-triász vöröshomokkő és gipszes–anhidrites rétegek települnek. Az öt 100–1200 m mély föld alatti bánya több ezer érclencséjéből eddig mintegy 20 millió tonna ércet termeltek ki. A balaton-felvidéki perm vöröshomokkőben hasonló, de kisebb jelentőségű uránércesedés található.
