Az olajbányászat kezdetei: a 20. század első fele

Teljes szövegű keresés

Az olajbányászat kezdetei: a 20. század első fele
Már az 1400-as évektől felbukkannak azok a feljegyzések, dokumentumok, amelyeknek tanúsága szerint eleink is ismerték az erdélyi kőolaj- és földgáz-előfordulásokat (Derna [Felsőderna], Bodonos [Budoi], Tataros [Brusturi], a különösen jelentős, szintén erdélyi sármási földgázlelőhelyeket; a szlovéniai Szelencehegy (Selnica) és Bányavár (Peklenica) melletti kőolajkibúvásokat; a horvátországi Lipik környéki kőolaj-előfordulást és a szlovákiai Egbell (Gbely) melletti kőolaj- és földgázlelőhelyet. A monarchiában finomítók működtek Fiuméban (ma Rijeka, Horvátország), Stájerlakaninán (Anina), Oravicabányán (Oraviţa, ma mindkettő Románia). 1911-ben – Európában elsőként – a magyar bányatörvény állami monopóliummá nyilvánította a kutatásokat, amelyeknek jogát a Kincstár koncesszióval másokra is átruházhatta.
Az első világháborút követő békeszerződés megváltoztatta az országhatárokat, s a korábban felkutatott szénhidrogén-előfordulásokat elcsatolta. Így kincstári pénzforrásokra támaszkodva 1918-ban az Alföldön megkezdődött a fúrásos kutatás, és nem is hiányzott sok a Hajdúszoboszló környéki jelentős földgáz-előfordulás megtalálásához (amelyet aztán csak 1958-ban tártak fel). Az akkor talált gyógyvíz viszont ma is az ország egyik legjelentősebb idegenforgalmi vonzereje. A magyar kutatók tudományos publikációi alapján az angol-perzsa d'Arcy Exploration Co. 1920-ban kutatási engedélyért folyamodott Zalában, meg is kapta, s csaknem felfedezte a Bázakerettye környéki Budafa-mezőt. 1932-ben egy angol-amerikai cég, az European Gas and Electric Co. (EUROGASCO) vásárolt kutatási jogot, és 1935-ben feltárta a Sopron megyei Mihályi környékén lévő széndioxid-előfordulást.

A neogén üledékek aljzatának felszíntérképe. A síksági területek jelentős részén potenciális szénhidrogén-tároló porózus üledékek húzódnak, akár 7 kilométert is elérő mélységben
A 30-as évek második felében közel 7 millió tonna ipari szénhidrogénvagyont tártak fel. Ez zömmel az EUROGASCO tevékenységének tudható be, amely 1937-ben felfedezte és feltárta az említett budafapusztai olaj- és gáztelepeket. Ezzel kezdetét vette a hazai kőolaj- és földgáztermelés. A magyar kincstár 1937-ben a hevesi Bükkszék közelében kis olaj-előfordulást talált, bár ennél jelentősebb volt az itteni „SALVUS” gyógyvíz feltárása. A dunántúli eredmények nyomán 1938-ban megalakították a korszerű Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaságot (MAORT). Ez 1940-ben Budafától nem messze felfedezte a még nagyobb készletű lovászi kőolaj- és földgázmezőt, valamint egy közeli kisebb előfordulást Újfalu térségében. Az eredményeken felbuzdulva Németország – az Alföld déli részén – szintén kutatási jogot szerzett, de az újonnan alapított, közös Magyar-Német Ásványolajipari Társaság tevékenységét csak szerényebb siker koronázta (Tótkomlós, 1941, Kőrösszegapáti, 1943).

Kőolajfúró torony az Alföldön
A második világháborús években 10 millió tonna ipari szénhidrogénkészletet fedeztek fel. Ez főleg a MAORT eredménye volt, mint ahogyan a kitermelt kőolaj és földgáz is zömmel „felségterületéről”, a budafai lovászi mezőkről és az 1941-ben felfedezett hahóti-söjtöri-pusztaszentlászlói mezőkről származott.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT