Kutatás a 70-es években
Kutatás a 70-es években
Az 1970-es években ennek megfelelően főleg az alföldi területeken folytak eredményes kutatások. A fogyasztási hálózat ugyanakkor olyan gyorsan kiépült, hogy a felfedezett készletek nem tudtak lépést tartani a túlzott felhasználással. Az új lelőhelyek közül a legjelentősebb a Szeged város alatt 1971-ben felfedezett előfordulás volt; speciális ferdefúrásokkal kellett feltárni a város alatti kőolajtelepet, amely hosszú éveken át Algyő után a második legnagyobb olajmennyiséget adta. A várostól délkeletre az 1973-ban megismert Ferencszállás környéki olajmező – akárcsak a Battonyától keletre lévő – román területre is átnyúlik. A Duna-Tisza közi kutatások Kiskunhalas északkeleti térségében voltak eredményesek (1974), igazolva a földtani prognózisban megrajzolt modellt. Nagy segítséget jelentett az új amerikai szeizmikus eszközök behozatala, valamint az ugyancsak importált műszerkabinok telepítése, de jelentős volt a hazai fejlesztésű geofizikai és mélyfúrási technológia fejlődése is. Ezekre támaszkodva került sor a nagyobb mélységek felderítésére, először a már ismert mezőkön (Budafa, Lovászi), majd egyéb mélymedence-területeken (Hódmezővásárhely, Makó, Kisalföld). A legmélyebb fúrás, az 5842,5 méter mély hódmezővásárhelyi még neogén képződményekben állt meg. Ilyen mélység esetén, akárcsak a 4 kilométert szintén meghaladó makói és budafai mélyfúrásoknál, a munkálatokat 220–240 C° hőmérséklet és 600–800 bar nyomás nehezíti, így érdemi eredményt nem sikerült elérni.
Régi olajkút Nagylengyel térségében, Zalában
Mint azt az 1974-ben ismét elkészített szénhidrogén-prognózis megállapította, a medencebeosztások pontosabbá váltak, a rétegtani egységeket részletesebben sikerült körvonalazni. A '70-es években korszerű geológiai, geofizikai, geokémiai módszerek együttes alkalmazásával 46 millió tonna új szénhidrogénvagyont fedeztek fel, annak ellenére, hogy a megkutatottság növekedésével törvényszerűen csökkentek a lehetőségek. Az első jelentősebb eredményt a békés megyei Sarkadkeresztúr térségében a kristályos aljzatban 3000 méteren talált gázkincs jelentette (1976). További jelentős készletgyarapodást hoztak a békési Endrőd környéki (1976) földgáz-, valamint Szeghalom (1980) melletti kőolaj- és földgáztelepek, s számottevő készletek váltak ismertté a Szeged melletti Üllés, Ruzsa (1979), a duna-tisza közi Zsana (1978) és Kiskunmajsa (1978) és a Tiszántúlon Biharkeresztes (1980) térségében, továbbá a Zala megyei Zalakaros-Sávoly (1979) és a Dráva menti Barcs (1979) környéki kutatási területeken. Ezek a lelőhelyek több mint 80%-ban földgázt tartalmaztak.
