Erdély és a Partium
Erdély és a Partium
A Partium példáján a következőkben egy terület változó érvényű elnevezését mutatjuk be.
Az elnevezés bizonytalansága az 1606 utáni rendi-függetlenségi küzdelmekben részt vevő erdélyi fejedelmeknek időlegesen átengedett, a személyükhöz mintegy „végkielégítésként” kapcsolódó királyi magyarországi vármegyék hovasorolásában rejlik. Az utóbbiak – bár Erdély politikai súlyát, jelentőségét nagyban növelték – sosem tartoztak az 1541 után kialakuló Partium fogalmába. Bocskai István személye rövid ideig négy vármegyét kapcsolt Erdélyhez (Ugocsát, Bereget, Szatmárt és Szabolcsot); Bethlen Gábornak 1622-ben, a nikolsburgi békében hét magyarországi vármegyét, az előzőeken kívül Zemplént, Borsodot és Abaújt engedte át élete végéig II. Ferdinánd; 1645-ben III. Ferdinánd I. Rákóczi Györgynek biztosította e vármegyéket, majd a fejedelem halála után a fentiek közül Szabolcs és Szatmár vármegyék II. Rákóczi György kezén maradhattak haláláig, 1660-ig.
A Partium területe ezzel szemben 1541–1690 között, folyton változó kiterjedéssel, Magyarországnak azokat az Erdély peremvidékén levő vármegyéit foglalta magába, amelyek a hadi események miatt időlegesen – maguknak a Magyarországhoz való visszatérés jogát mindig fenntartva és hangoztatva – Erdély politikai életébe kapcsolódtak be, bár törvényhatóságaik az „új hazában” is megtartották különállásukat. Magát a Partium elnevezést az 1570. december 1-jei speyeri egyezmény szövegében találjuk először: eszerint János Zsigmond a megegyezés után a következőképpen használta címeit: „Fenséges János fejedelem úr, a néhai felséges János királynak, Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb. királyának fia, Isten kegyelméből Erdély és a magyarországi Részek fejedelme” (Transylvaniae ac Partium Hungariae dominus). A megállapodás pontosan behatárolta a Partium területét is, megnevezve azokat a vármegyéket, erősségeket, uradalmakat – Bihar vármegye (Nagy)Várad várával, Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék a Cseh-i uradalommal és Máramaros vármegye Huszt várával –, amelyeket „a fenséges fejedelem és utódai teljes joggal és hatalommal … bírják és birtokolni fogják”.
Erdély a 17. század első felében (lent).
Partium területéhez már nem tartoznak a török által hódoltatott Maros-völgyében fekvő várak és Temesvár sem. A zöld sávozású terület ugyancsak az Oszmán Birodalom terjeszkedésére utal. A felirat azt az állapotot jelzi, amely a 17. századra Közép-Szolnok vármegyéből kivált Kővár vidékét önálló törvényhatóságként tünteti fel
A Partium területe azonban 1541-től kezdve – részben a török hódítások következtében – többször is változott. A hódítás veszélyének elkerülését remélve a magyar politikai élet központjaitól távol fekvő Arad, Zaránd, Csanád és Békés vármegyék követei az 1544. évi tordai országgyűlésen az erdélyi vármegyékkel együtt jelentek meg, törvényhatóságaik területét ugyancsak a Partiumhoz kötve. Az 1541–1570 között kialakult Partium a török hódítások eredményeként mindinkább az Oszmán Birodalom területét gyarapította, bár elvben 1690-ig Erdélyhez kötődött. 1690-ben törvényhatóságait rendelettel Magyarországhoz kapcsolták és Zaránd megye kivételével megszüntették Erdéllyel való korábbi viszonyát.
A Partium fogalmát a 18. században újították fel: az Erdéllyel határos, északi és nyugati törvényhatóságok bizonytalan jogállását III. Károly 1732. december 31-i utasításával rendezte. A Partiumot ezután a gyakorlatban ismét négy törvényhatóság alkotta, bár ezek területe eltért a speyeri egyezményben foglaltakétól. A magyarországi rendek állandóan követelték a négy törvényhatóság visszacsatolását Magyarországhoz, ami végül 1848-ban, Erdély és Magyarország uniójával valósult meg. Később, a Bach-korszakban a partiumi törvényhatóságok ismét Erdélyhez kerültek és csak 1860-ban kapcsolódtak Magyarországhoz. A Partium fogalma és négy törvényhatósága véglegesen a Magyarországon és Erdélyben 1876-ban végrehajtott polgári megyerendezés során szűnt meg.
