Györffy György: Az Árpád-kor történeti földrajza
Györffy György: Az Árpád-kor történeti földrajza
Bulla Béla és Mendöl Tibor történeti földrajzi alapvetése, Magyarország hiányzó történeti földrajzának elkészítése a háború kitörését követően sajnos csupán elmélet és terv maradt. 1945 után a történeti földrajz tárgyával, elméleti kérdéseinek tisztázásával és a hiányzó alapmű elkészítésének megkezdésével ismét történész, Györffy György kezdett foglalkozni (s foglalkozik ma is). Györffy a 19. századi elődök és a földrajztudomány képviselőinek alapvetéseit egyaránt hasznosítva arra vállalkozott, hogy a Teleki-, illetve a Csánki-féle Hunyadi-kori történeti földrajz előzményeként a teljes Árpád-kori Magyarország történeti földrajzát bemutassa. Nagyszabású munkája első kötetének (1966) előszavában a történeti földrajz tárgyát úgy határozza meg, hogy az „egy terület adott történeti korban fennállott természeti, gazdasági és társadalmi viszonyainak földrajzi szempontból rendszerezett” leírása „történeti források alapján”.
Györffy történeti földrajzának vizsgált területe az Árpád-kori Magyarországot öleli fel, Szerém, Valkó, Pozsega és Verőce vármegyékkel együtt, de Szlavónia, Horvátország, Dalmácia, a kialakuló déli bánságok és az időlegesen Magyarországhoz tartozott területek nélkül. Az elsődlegesen megragadható területi egységnek ő is a vármegyét tekinti. A Teleki-féle beosztástól eltérően a könnyebben követhető, mechanikusabb, betűrendes beosztás elvét követi, mind a nagyobb igazgatási egységek esetében, mind a településeknél.
Györffy a címben szereplő Árpád-kor szokásos köztörténeti értelmezésén túl helyenként a római és a 9. századi előzményekig is visszanyúl, illetve az egyik fő forrását biztosító, 1332–1337-ből származó pápai tizedjegyzékig megy előre. A vármegyék történeti földrajzának bemutatásánál érvényesül Mendöl Tibor részletesen kifejtett elképzelése is, hiszen valamennyi esetben részletes bemutatást kapunk a vizsgált terület Árpád-kori természeti viszonyairól. Ezt a honfoglalást megelőző népesség, a honfoglalás története, a vármegye kialakulása, határai, változásai, a vármegye birtokviszonyainak alakulása, birtokosainak ismertetése követik. Részletes rekonstrukciót kapunk a megye úthálózatáról, népességi statisztikájáról, etnikai viszonyairól. A felsorolt szempontok bemutatása hátterében mindig kitér a földrajzi szempontokra, és a teljes rekonstrukciót – természetesen – történeti források segítségével állítja elénk. Györffy György a nyomtatásban közreadott források mellett számtalan, még kiadatlan okleveles anyagot, elbeszélő, leíró forrásokat, sőt pecséteket, feliratos köveket is használt. A 14. század harmincas éveiből való pápai tizedjegyzék felhasználásával pedig az ország szinte teljes egészére vonatkozó első, legteljesebb összeírást dolgozta fel. Bulla és Mendöl koncepciójának is megfelelve forrásadatait Györffy térképre is vetítette. (A korábbi munkák közül csak Csánki, Fekete Nagy és Bakács munkái egy részéhez készült térkép.) A hazai történeti földrajzi kutatások sorát végül Frisnyák Sándor munkásságának említésével zárjuk, aki főleg a Tisza-menti területek gazdálkodás-történetével foglalkozott.
A rövid áttekintés jól érzékelteti, hogy e szaktudománynak napjainkban is súlyos adósságai vannak. Részben ez okból, részben a terjedelem korlátai miatt a következőkben csak néhány fontosabb, alapvető kérdésre hívjuk fel a figyelmet, jellemző példákkal utalva a történeti földrajzi kutatások feladatára, szerepére. Aláhúzzuk, hogy akár természetföldrajzi, akár alapvető politika-földrajzi vagy közigazgatás-földrajzi kérdésekről szólunk, az egyes fogalmakat mindig időhöz kötötten kell szemlélni. Hiszen a természeti viszonyok időbeli változása újabb és újabb feltételeket teremt a mindennapi élet, a lét alapfeltételeit megteremtő gazdálkodás számára; másfelől ne feledjük, hogy a különböző történeti korokban Magyarországon, a Felvidéken, a Partiumon vagy Erdélyen gyakorta más-más területet értünk.
