A honfoglalás után: szláv és német hatás
A honfoglalás után: szláv és német hatás
A honfoglalást követően a Kárpát-medence akkor már letelepült szláv népeitől, valamint a betelepített németektől vettünk át számos szót. Szláv eredetű szavunk pl. a patak (valamennyi mai szláv nyelvben megvan) és a porond (homok, kavics, homokzátony, kavicszátony). Utóbbi a 12. századnál régebbi átvétel, amikor a szláv nyelvekben még megvolt az -n-, a nazális mássalhangzó.
12–15. századi német átvétel az érc (középfelnémet erze, erz), a kohó (vö. középfelnémet kuche) és a hámor (középfelnémet hamer) szó, nyilvánvalóan a Felvidékre betelepített német bányászok szókincséből.
A gyémánt 16–17. századi átvétel, úgyszintén a németből; a briliáns szó még később érkezett nyelvünkbe.
A latin – mint a középkor fő műveltségközvetítő nyelve – hozta a magyar szókincsbe az alabástromot és a salétromot (a latin sal nitrum-ból).
A pusztai, félig nomád népek, mint amilyen a magyar is volt, alig vagy egyáltalán nem ismerték a drágaköveket. Erre nem csak az utal, hogy ilyenek a régészeti leletek között szinte elő sem fordulnak; első hallásra feltűnik a fél- és igazi drágakövek magyar nevének idegen volta. Annak ellenére, hogy már jónéhány évszázada tanultuk őket, még mindig kirínak az igazán ősi (pl. arany, ezüst) szavak közül.
E szavak a latin kultúrával való érintkezésünk során kerültek nyelvünkbe, ami a honfoglalás után, 996-ban, a pannonhalmi bencés monostor alapításával kezdődött. Először latin oklevelekben, iratokban találkozunk pl. a „diamantus” szóval, amely a magyarban – német befolyásra – gyémántként rögzült. A mondák, népmesék kárbunkulus köve is a latin carbunculus-ra megy vissza, bár pontosan ma sem tudjuk, miféle drágakő megnevezésére használták.
A továbbiakban egy-egy forrástípusból kiragadott példán mutatjuk be azokat az utakat-módokat, amelyeken keresztül az új szókincs beáramlott és elterjedt a magyar nyelvben.
Johann Murmellius német pedagógus Európa-szerte kedvelt fogalomkörös szószedetének 1533-ban jelent meg latin-német-magyar kiadása. Az iskolai használatra, a tanulók szókincsének bővítésére készült munka De lapidibus – Köuekröl c. fejezetében szerepel az ercz, kenösö (kéneső, vagyis higany), temso (timsó), kenkö (kénkő, azaz kén), saletrum, feld indolat (földrengés), és még sok más szakszó első magyar nyelvű feljegyzése.
Apáczai Csere János 1655-ben megjelent Magyar Encyclopaediá-jában a földtudomány csak szerény helyet foglal el. A márga szót (a latin marga-ból) azonban ő használja először magyarul.
Kecskeméti W. Péter kassai ötvösmester a 17. század derekán a drágakövekről „s azoknak bűvös-bájos hatásáról”, valamint az ötvösipar technikájáról írt könyvet, amely kéziratban maradt fenn. Munkája a magyar drágakőneveknek kimeríthetetlen tárháza. Néhány kiragadott példa: karbunkulus, rubint, gránát, almadin, adamas – gyémánt, smaragdus, topazion – topasius, turchois – türkes, coralium – kláris, hiacintus – jácczint, cornelius – carniol, ametisztus – amathiszt.
Említsük meg a földtudományi szókincs egy olyan forrását is, amelyet a szokványos tudománytörténeti munkák nem vesznek figyelembe: a közigazgatási okiratokat. A tudományos és népszerű irodalom mellett volt egy harmadik terület is, amely kitermelte a maga szakszóanyagát: ez a bányászat. A bányászat szakszókincse a bányászok nacionáléjának megfelelően három nyelv – német, szlovák, magyar – szavainak kölcsönös átvételével alakult ki, természetesen német dominanciával. Ez a szókincs ritkán talált utat a tudományos vagy népszerű nyomtatott művekbe, de az oklevelek tömege megőrizte számunkra. A 17–18. századi okiratokban és levelekben számos ilyen szó őrződött meg – ezek a mindennapos nyelvben elterjedtek voltak, de a kinyomtatásig már nem jutottak el. Itt néhány szó oklevélbeli alakját és mai magyar megfelelőjét közöljük Gregor Ferenc 1985-ben megjelent Die alte ungarische und slowakische Bergbauterminologie c. munkája alapján. Kő (érc), vaskő (vasérc), rézkő (rézérc), ruda (érc), érc (érc), metalum (érc; fém), minera (ércásvány), gyeng (zúzóérc), péreg (meddő), puszta (meddő), sífer (pala), góstyán (aranyérc: Goldstein), rikacs (márga), piskolc (antimon; antimonit), spiglóc (antimonit: Spieβglas).
