A flisvonulattól a fiatal vulkánsorig
A flisvonulattól a fiatal vulkánsorig
Az Északkeleti-Kárpátokban a nyugatról áthúzódó flis- és vulkáni övezet mellett foltokban a szirtöv is megjelenik (Pienini-szirtöv: Tiba vára, Perecseny, Szolyva, Dolha; a külsőbb helyzetű Máramarosi-szirtek; valamint a délnyugat-nyugat felé visszakanyarodó, Lápos-hegységi Batizpolyáni [Rákosfalva, Poiana Botizei] szirtek). Az Északnyugati-Kárpátokban megismert, idősebb (paleo- és mezozoikumi) belső-kárpáti zóna itt lényegében hiányzik, kivételt csak északnyugaton a Homonnai-hegység mezozoikumi mészkőröge, délkeleten pedig a Keleti-Kárpátokból átnyúló, északnyugat felé elkeskenyedő Rahó-Máramaros-Radnai-masszívum impozáns tömbje jelent. (Ha a Keleti-Kárpátok határának megvonásánál a belső-kárpáti zóna újbóli megjelenését vesszük kritériumnak, akkor a határt jóval északabbra, a Tarac-folyónál kellene megvonnunk.)
A flisövezet (Keleti-Beszkidek, Gorgánok, Csornahora, Obcsinák) megszakítás nélkül, de délkelet felé 120-ról 30 km-re szűkülő sávban keretezi a hegyvidék külső oldalát. Kréta-paleogén üledékekből épül föl, amelyek a paleogén-miocén orogén fázisok során torlódtak össze mai takaróikba. A keskeny, csapásirányú takarók a külső előtér irányába mozogtak; az egyes áttolódások amplitúdója a 15–20 km-t is eléri. A flisüledékek nem egyetlen tengermedencében, hanem kisebb-nagyobb tengervályúk sorában halmozódtak fel, ezért egyazon koron belül is igen változatosak. Egyrészt az Északnyugati- (Szkiba-, Kroszno-, Predukla-, Dukla-, Magura-takarók), másrészt a Keleti-Kárpátokkal függnek össze (Csornahora-, Krasznosora-, Szuha-, Borkút-, Rahó-, Kövesliget-Petrova-takaró).
A 14. századi viski református erődtemplom és harangtorony (Karátson Dávid felvétele)
Legkívül a Szkiba- és a Krosno-takaró a Moldavidák megfelelője. A Szkiba-takaró a flisövnek a Verhovina-folyosón kívüli része: Rzeszów vidékétől Észak-Máramarost érintve a Bukovinai-Obcsinákig húzódik (délen a Tarkői-takaróban folytatódik). A kréta–alsó-miocén korú agyag-homokkő-márga-agyagpala összlet erősen pikkelyezett, s kívül az előtér molasszüledékeire tolódott. Jellegzetes képződmény az oligocén ún. menilites formáció (sötét színű kovás agyagpala). A Krosno-takaró délkelet felé elkeskenyedő sávja a Verhovina-folyosóban bukkan a felszínre. Ez is kréta–alsó-miocén sorozat, melyben azonban az agyagos képződmények uralkodnak. Legnagyobb elterjedésű az oligocén menilites pala, valamint az alsó-miocénba nyúló krosnói formáció (3000 méter vastagságú homokköves-agyagos-meszes flis).
A belsőbb helyzetű Dukla-Predukla-Magura-takarók a Keleti-Kárpátokban nem folytatódnak. A Dukla- és a homlokán kibukkanó Predukla-takaró a Keleti-Beszkidek belső vonulatát, a Polonyinákat alkotja; rétegsoruk a krétától az alsó-miocénig terjed (jellegzetes a paleocén vadflis, az oligocén menilitpala és a krosnói formáció). A Magura-takaró az előbbitől délre, a Krajnyák völgyfolyosójában nyúlik be az Északkeleti-Kárpátokba; itt csak paleogén flist tartalmaz. Inkább keleti-kárpáti kapcsolódású szerkezeti egység a Keleti-Verhovinában jelentkező Csornahora-takaró (kréta homokkő, paleocén-eocén homokos-agyagos flis; délkeleten az Audia-takaróban folytatódik). A Krasznosora-, Borkút- és Szuha-takarókat (a keleti-kárpáti nagy Csalhó-takaró megfelelőit) kréta homokkő, márga, agyagkő alkotja; az első kettő a Verhovina-folyosó déli oldalán, a Fagyalos- és a Csornahora-hegységben, míg a Szuha-takaró a Polonyinák folytatásában a Nagyág völgyétől az Aranyos-Besztercéig jelentkezik. A Rahó-takaró változatos kréta flisüledékekből áll: a Máramarosi-medence északi peremén a Máramarosi-szirtövvel érintkezik (keleti-kárpáti megfelelője a Fekete-flis-takaró). A flisövön kívül a gyűrt molassztakarók húzódnak.
A Máramarosi-havasok legmagasabb csúcsa, a 2061 méter magas Hoverla a Tatár-hágóból (Karátson Dávid felvétele)
A Máramarosi „kristályos” öv a Tarac völgyénél kezdődik, délkelet felé szélesedve a Radnai-havasokban éri el legnagyobb méreteit, majd tovább a Szuhard-hegység és a Nyíres-Obcsinák területén a Keleti-Kárpátok ún. kristályos-mezozoikumi övében folytatódik. Tektonikai egységeit, felépítését a Keleti-Kárpátoknál részletezzük.
A Máramarosi kristályos öv nyugati oldalán a belső-kárpáti flisöv húzódik. A Kövesliget–Petrova-takaró kréta-oligocén összlete homokkő-agyagkő-márga-homokos mészkő váltakozásából áll. Ungvártól nyugatra a Podhalei, a Lápos-, Széples- (Cibles-) hegységben a vulkáni képződményekkel átjárt Szolnok-máramarosi flis található, amely mélyfúrásokban az Alföld közepéig nyomozható.
A bővebben a lemeztektonikai fejezetben, illetve az Északnyugati-Kárpátoknál tárgyalt Pienini-szirtöv – amelyet a flis, illetve a neogén vulkanitok nagyrészt elfednek – a kréta és miocén tektonikai fázisokban felpikkelyeződött mezozoikumi sorozatból áll. A felszínre, mint mondtuk, csak néhányszor bukkan ki, a Taractól keletre pedig hozzá hasonló szerkezeti alakulat nem ismert.
A Kárpátok és „aljának” érintkezése: kilátás Huszt várából a Tiszára (Karátson Dávid felvétele)
A belső-kárpáti süllyedék vastag miocén rétegösszletében gazdag sótelepek fordulnak elő (Aknaszlatina, Aknasugatag). Ebben a zónában húzódik a szarmata-pliocén vulkánsor, amely az Alföld északkeleti peremén a Vihorláttól a Gutinig nagyszerű ívet formál, majd megszakításokkal a Lápos-, Cibles- és Borgói-hegységben folytatódik a Keleti-Kárpátok felé. A korábban többször említett, eltemetett vulkáni összlet révén szervesen összefügg az Eperjes–Tokaji-hegységgel is. Előhegyei az alföldi peremen kis szigeteket formálnak (Munkácsi-várhegy, Királyhelmeci [Král'ovský Chlmec]-, Mezőkaszonyi-, Barabási-, Tarpai-, Beregszászi-, Salánki [Salanki]-, Szőlősgyulai [Julivci]- hegy).
Bár az Északkeleti-Kárpátokat számos ásványi nyersanyag gazdagítja – földgáz, kőolaj, barnaszén, lignit, vas-, mangán-, színes- és nemesércek, kaolin, bentonit, zeolit –, nagyobb gazdasági jelentősége csak az aknaszlatinai (Solotvina) sóbányának (művelésből kivont termeit ma gyógyászati célokra használják), a vulkáni Gutin-hegység és a radnai kristályos zóna érceinek, valamint az építőipari nyersanyagoknak van. A csernobili katasztrófa óta különösen nagy jelentőségre tett szert a jó szűrőképességű zeolitok bányászata (Beregszász, Szeklence [Szokirnyica]). A természeti kincsek körébe tartozik a terület több száz ásványvízforrása is.
Lapos, fenyvesekkel borított hátak jellemzik a Szinyák miocén vulkáni hegységét (Karátson Dávid felvétele)
