Az Északnyugati- Kárpátok (Ladislav Tolmáči–Karátson Dávid–Viliam Lauko)
Az Északnyugati- Kárpátok
(Ladislav Tolmáči–Karátson Dávid–Viliam Lauko)
(Ladislav Tolmáči–Karátson Dávid–Viliam Lauko)
A Kárpátok legmagasabb, és domborzat, éghajlat, vízrajz, sőt növény- és állatvilág szempontjából is legváltozatosabb nagytája három középtájra különíthető: délről észak felé az előző fejezetben részletesen bemutatott, Magyarország területére eső Északi-középhegységre (vagy Mátraerdőre), a vulkáni és „kristályos” tagokból álló, sok helyütt üledékes kőzetekkel takart Magas-Felföldre, és a főleg flisvonulatok és fiatal medencék alkotta, mészkőszirtekkel színezett Északi-Kárpátokra. Most elsősorban a két utóbbi hegységrészről lesz szó.
A földtani szakirodalomban általában Nyugati-Kárpátokként (bár ily néven rendszerint az Északkeleti-Kárpátokkal együtt) emlegetett Északnyugati-Kárpátok öt ország területén húzódik. Nyugaton Csehország, Ausztria és Szlovákia határain emelkedik ki a Bécsi-medence síkságából, majd Znojmo, Brno és Ostrava irányába indul. Ez a vonal – a Morva-medence tengelye – képezi a Cseh-masszívum és az Északnyugati-Kárpátok határát. Északon a hegyvonulat Szlovákia és Lengyelország határvidékén folytatódik. Keleten – Szlovákián belül – az Eperjes-Tokaji-hegység és a Csergő zárja, de az északi részébe (a Beszkidekbe) mélyülő Dukla-hágóval lényegében megszakítás nélkül kapcsolódik az Északkeleti-Kárpátokhoz. Az Északnyugati-Kárpátok déli határát a Pannon-medence, alapvetően a Kis- és Nagyalföld képezi.
A hegység fő övezeteinek kialakulása
A fő övezetek domborzata
Kontinentális éghajlat viszonylag bő csapadékkal
Három fő folyó- és sokféle felszínalatti víztípus
Övezetes talaj- és növénytakaró
A Magas-Tátra hegyvilága
Várak a szirteken
