A vulkánosság háttere és kronológiája
A vulkánosság háttere és kronológiája
A börzsönyi vulkánosság első kitöréstermékei – Korpás László és munkatársainak kutatásai szerint – egy sekélyvízi-mocsári üledékgyűjtő medencében rakódtak le. Ez a medence egy délnyugat-északkeleti irányú szerkezeti vonallal (az ún. Diósjenői-vonallal) kettéosztott aljzat fölött jött létre, amelynek északi részét a felvidéki Vepor hegységhez tartozó idős, metamorf képződmények, déli részét pedig a Dunántúli-középhegységgel rokon karbonátos kőzetek építik fel. A rájuk települt, oligocén és alsó-középső-miocén korú, hol sekélyebb, hol mélyebb tengerben lerakódott üledékes kőzetek (pl. Hárshegyi homokkő, Kiscelli agyag, Budafoki homok) a vulkánosság feküképződményeinek tekinthetők. Az alsó-miocén tenger ősmaradványainak talán legszebb tárháza az Ipolyhoz kifutó Honti-szakadék, amelyben az alázúduló víz által kipreparált, keményebb agyagkőpadok több centiméter nagyságú kagyló- és csigavázak tömegét tárják fel.
A Börzsönyt és vulkáni társait létrehozó tűzhányó-tevékenység az Európai-tábla előtt egykor húzódó vékonyabb, talán óceáni lemezdarab déli irányú szubdukciójához kapcsolódott. Ez a folyamat – az alpi hegységképződés részeként – a kárpát-pannon térséget kialakító lemeztöredékek mozgásának volt a következménye. Mint a lemeztektonikai áttekintésben olvashattuk, e mozgássor épp a miocén eleje táján fejeződött be, így a Börzsöny vulkáni működése már mai helyén mehetett végbe.
A működés pontos kronológiájára vonatkozóan ugyanakkor megoszlanak a vélemények. Ma már nagy valószínűséggel kizárható az a korábbi felfogás, miszerint a vulkánosság az oligocénban kezdődött volna. Ám az ellenkező véglet sem igazán meggyőző, amely jelenleg a legelterjedtebb, nevezetesen, hogy a hegységet igen rövid, legfeljebb félmillió éves vulkánosság építette fel. Ez a nézet a fekü- és fedőüledékek nannoplankton-kronológiáján, paleomágneses méréseken és azon alapul, hogy az egyedi K/Ar radiometrikus koradatok megbízhatatlanok. Nos, ami a radiometrikus adatokat illeti, a korábban nem mindig jól megválasztott, vagy alkalmatlan minták néha valóban szélsőséges korokat mutattak, illetőleg a módszer sem volt még olyan pontos. Ám szép számmal akadnak olyan, rétegtanilag jól behatárolható kőzetminták – elsősorban a biotitásvány-tartalmúak –, amelyeken megbízható, földtani korok mérhetők. Pécskay Zoltán fizikusnak, az Atommagkutató Intézet munkatársának és e sorok szerzőjének véleménye szerint némely, fúrásból származó dácitminta mintegy 16 millió, illetve a legfiatalabbnak vélt andezitek 13,5–14 millió éves kora nemcsak a vulkánosság kezdetét és végét adja meg, hanem lefolyásának legalább két-két és fél millió éves időtartamát is jelzi. Ennek egyébként a fekü- és fedőüledékekben talált, az ún. NN5 zónához tartozó nannoplankton kronológiája sem mond ellent, minthogy az újabb korbesorolások szerint e zóna időtartama éppen két-két és félmillió év. Megerősítik a hosszabb időintervallumot az újabb, Mártonné Szalay Emőke által végzett és kiértékelt, a szerző és munkatársai által közelmúltban publikált paleomágneses vizsgálatok, amelyek a hegység idősebb részeinek forgó mozgását, egyszersmind a vulkánosságnak a középső-miocén bádeni korszaka egészére kiterjedő működését mutatták ki.
