Lávadómok, vulkáni kúpok, dóm-összeomlások
Lávadómok, vulkáni kúpok, dóm-összeomlások
A Dél- és a Nyugati-Börzsönyben a táj meghatározó felszínformái a kisebb, négy-hatszáz méter magas vulkáni kúpok. Ezek túlnyomórészt nem vulkáni törmelékes-, hanem lávakőzetekből állnak. Ugyanakkor a bennük előforduló, gyakran nagyméretű kristályok alapján – ami rendszerint megkülönböztető bélyeg a magas-börzsönyi lávákkal szemben – e kúpokat sokan szubvulkáni (azaz felszín alatt megszilárdult) testek vagy kürtőkitöltések maradványaiként tartják számon. Holott gondosabb kőzettani vizsgálatokkal egyértelműen kimutatható, hogy elsősorban kiömlési kőzetekről van szó. Mégpedig olyan, változatos összetételű, eredetileg sűrűn folyt lávákról, amelyek meredeken feltornyosulva – ún. lávadómokat vagy a viszkózusabb típusok esetében, szemléletes magyar elnevezéssel, dagadókúpokat létrehozva – lassan hűltek ki, így volt idő kristályaik megnövekedésére. Gyakori kőzetalkotóiknak, a biotitásványoknak a kora radiometrikus módszerrel általában 15,5–14,5 millió évet ad, eszerint a vulkánosság újabb szakaszáról, egy szelídebb, lávaöntő működésről beszélhetünk. (Igaz, vannak idősebb koradatok is, amelyek - a Si-gazdagabb kőzettani összetételt is figyelembe véve - azt mutatják, hogy már a korai szakaszhoz is tartoztak lávadómok.) A dómok java része a feltételezett kalderaperemek környékén jött létre (pl. Koppány- és Galla-csoport, Csák-hegy), így e formák még ott is, ahol a kaldera feltehetően a mélybe zökkent, az ősvulkáni peremek futását jelezhetik (nyugaton a Hegyes-hegy, keleten a nógrádi Várhegy, utóbbinak képét lásd a Cserhátról szóló részben). Idős, valószínűleg vízalatti lávadóm a Kámor-hegy központja, amelynek mai, kiemelt csúcsát az egykori dóm (vagy lávaárak) széttöredezett, üledékkel keveredett anyaga alkotja. A lávadóm-kőzetek mellett - bár alárendeltebben - előfordulnak erózióval felszínre került szubvulkáni kőzetek is.
A lávadóm-aktivitás végén a Nyugati-Börzsönyben komoly hidrotermális tevékenység zajlott le nemes- és színesfém-ércesedés kíséretében, az idősebb vulkáni kőzeteket jelentősen átalakítva. Az aranyat és ezüstöt – amelyből nyomnyi mennyiség máig megmaradt –, valamint az ólomércet főképp a 14. században bányászták, 1795-ben pedig Kitaibel Pál egy innen, Nagybörzsöny környékéről származó mintából írta le a tellúr nevű elemet.
A vulkáni működés méltó záróakkordja a Magas-Börzsöny felépülése volt. Habár itt már annakidején Cholnoky Jenő is „egyetlen nagy vulkán romjáról” tett említést, az 50-es években – az akkor elterjedt tönkösödési elmélettel összhangban – a legtöbben tagadták az elsődleges vulkáni formák létét. Ezeket csak a 60-as évek végén Erdélyi János, Pantó Gábor, majd Pantó György elevenítették fel, akik a központi mélyedést „robbanásos” vagy „beszakadásos” kalderaként írták le. A további előrelépés Balla Zoltán nevéhez fűződik. Ő nemcsak a központi udvart – ezúttal mint „eróziós kráter” maradványát –, hanem magát az eredeti vulkánt is rekonstruálta. Balla és kutatótársai a Magas-Börzsönyt rétegvulkánként határozták meg, amely agglomerátumból és vékony lávapadok sorozatából épül fel. E sorok szerzőjének terepi vulkanológiai kutatásai azonban arra világítottak rá, hogy az „agglomerátumok” egy része lávadómok összeomlásából származó blokk- és hamuárak üledéke vagy lávadómok mélyebb szintje, gyökérrégiója, más része pedig autoklasztikus (azaz lávaár mozgás közbeni széttöredezésével keletkezett) lávabreccsa. Mivel pedig a kitöréstermékek zömét ezek és a tömbös vagy pados elválású lávakőzetek alkotják, azaz az igazi robbanásos termékeknek, főleg a szórt anyagnak alárendelt szerepe van, a vulkáni működés típusával kapcsolatban nem annyira rétegvulkáni, hanem inkább lávadóm-működésről beszélhetünk. E sorok szerzője és munkatársai egy 1300–1400 méter magas, több centrum alkotta vulkánt: dóm-együttest rekonstruál. Valamivel idősebb (14 millió éves) lehet a Magas-Börzsöny északnyugati, fiatalabb (13-13,5 millió éves) a keleti és déli része. A több kráterből kialakult - esetleg már a vulkanizmus alatt egybenyílt - központi udvar tágulását, ,kalderásodását” elősegíthette egy hatalmas lejtőösszeomlás is, amely a kaldera nyugati részét (a mai Nagy-Pogány-hegy környékét) lealacsonyította.
A Börzsöny nyári űrfelvételen. A kép átmérője mintegy 50 km-nek felel meg. Jelentős lepusztulása ellenére szépen kivehető a Magas-Börzsöny vulkáni kúpja. A sárga vonalak a szerző által valószínűsített kalderaperem-maradványokat jelölik (belül a magas-börzsönyi, a széleken az ős-börzsönyi peremeket), a képen is látható – a külső vulkáni lejtőkre utaló – sugárirányú völgyhálózattal. Vesd össze még a Morfometria c. részben látható ábrával!
A fejlődéstörténet végén szólnunk kell még a posztvulkáni üledékekről, mindenekelőtt a szép korallokat és fésűskagylókat rejtő lajtamészkőről is, valamint a pleisztocénban képződött lösz több méter vastag lepleiről, amelyek az alacsonyabb térszíneket elsimították. A pleisztocén jeges korszakaiban kőtengerek, kifagyásos lépcsők jöttek létre, ezek ma legszebben az 500 méter feletti térszíneken találhatók meg. A talajképződés – az alapkőzetnek és a bő csapadéknak megfelelően – főleg agyagbemosódásos barna erdőtalajokat, barnaföldeket, alárendelten nyiroktalajokat eredményezett.
