Az Aggteleki-karszt óriásbarlangjai
Az Aggteleki-karszt óriásbarlangjai
A Gömör-Tornai-karszt Magyarországra eső része, a tágabb értelemben vett Aggteleki-karszt mintegy 1200 km2 kiterjedésű. Természetes határai nyugaton és délen a Sajó völgye, északon a Torna-patak völgye, keleten és délkeleten pedig a Bódva völgye. Ennek a területnek azonban csak körülbelül egyharmada, a Pelsőc-Aggtelek-Teresztenye községek vonalától északra eső része valódi karszt – mély és keskeny völgyekkel, bővizű és állandó karsztforrásokkal, patakokkal, gyéren erdős vagy kopár, sziklás, magas hegyhátakkal, és hatalmas kiterjedésű, gidres-gödrös karsztfennsíkokkal. Ettől az északnyugat-délkeleti irányban meghúzható vonaltól délre eső hegyvidék ugyanis fedett karszt, ahol a mélybe süllyedt mészkőrétegeket kisebb-nagyobb vastagságban üledékes képződmények borítják. Az Aggteleki-karszt tágabb környezetébe sorolandó a szerkezetileg elkülönülő, de az előbbiekkel azonos felszínfejlődésen keresztülment Rudabánya-szentandrási-hegyvonulat és a mészkőkarszthoz szorosan kapcsolódó, annak alakításában fontos szerepet játszó Sajó-balparti fedettkarsztos dombvidék.
Részlet a Baradla jósvafői barlangszakaszából
1. A Baradla-Domica-barlangrendszer.
A Szilicei-fennsík déli folytatásában húzódó, ellaposodó – a környező kaviccsal fedett dombság felszínéből alig kiemelkedő – kopár tetők alatt húzódik a Gömör-Tornai-karsztvidék leghosszabb és legjelentősebb barlangja, a Domica-Baradla-rendszer. A dombvidék felszíne Gömörhosszúszó és Aggtelek között a karsztvidék pereme felé lejt. A róla lefutó vízmosások, vizesárkok egyenesen nekifutnak a karsztnak és ott víznyelőkben végződnek. Fejlett víznyelők nyílnak az ősidők óta ismert Ördög-lyuk, a Domica-lyuk, és az aggteleki Baradla-tető közelében. A víznyelőkön át mélybefutó vizek – főleg az olvadáskor nagy mennyiségben magukkal sodort kvarckaviccsal – kitágították a földalatti hasadékokat, és hatalmas méretű folyosórendszert hoztak létre, a Domica-Baradla-barlangrendszert. Az évszázadok óta ismert és világhírűvé vált cseppkőbarlang, vagy ahogyan a vidék népe nevezi: Baradla-barlang, kétségtelenül Magyarország legnagyobb és leglátványosabb barlangrendszere. Járatainak eddig feltérképezett hosszúsága ugyan „csak” 24 km, s így a világ barlangjainak hivatalos hosszúsági ranglistáján ma már számos külföldi barlang megelőzi, rendkívüli üregméretei és páratlan gazdagságú színes cseppkővilága alapján azonban mégis az egész Föld egyik legnevezetesebb barlangjának számít. Számos belső sziklacsarnokának mennyezetmagassága az 50 m-t is megközelíti. Több olyan terme van, amely 200 m-nél is hosszabb. Nagy templomokat, 15–18 emeletes lakóháztömböket lehetne boltozatai alatt elrejteni. A legnagyobb térfogatú termek közül érdemes kiemelni a 800 ezer légköbméteres „Libanon-csarnokot” és a kb. 440 ezer légköbméteres jósvafői „Óriások termét”. Az előbbiben egyidejűleg 60 ezer, az utóbbiban pedig kb. 56 ezer ember részére lehetne kényelmes ülőhelyeket kiképezni. Annyi vörös színű vagy narancssárga kristályos cseppkőképződmény pedig, mint a Baradlából, tudomásunk szerint egyetlen más barlangból sem ismert.
A Baradla-barlang neve nagyon régi keletű. Maga a tulajdonnév, amely egyben az aggteleki ősi bejárati nyílás fölött impozáns sziklahegynek is a neve, szlovák eredetű. Szlovák nyelven ugyanis a „bradlo” (többes számban „bradla”) szó sziklaszirtet, meredek sziklás hegyet jelent. Nyilvánvaló, hogy a bradlo szóból lett Baradla név eredetileg Aggteleken is a messziről szembeszökő sziklaszirtet, a Baradla-tetőt jelölte, és arról szállt át a tövében nyíló barlangra.
A Baradlát sohasem kellett kutatások segítségével, mesterségesen feltárni. Bejárata, amelyet már az ősember is használt, ősidők óta utat nyitott a hosszú föld alatti folyosók felé. Csupán be kellett járni és így megismerni a barlangot. Hogy teljes feltárása mégis szinte napjainkig tart, annak a barlangrendszer rendkívüli mérete az oka: ha a már ismert valamennyi barlangrészt be akarjuk járni, a közlekedést könnyítő és gyorsító főági utak ellenére legalább 5 teljes napra van szükségünk.
Cseppkőbaldachinok a Béke-barlang mennyezetén
A Baradla lényegében egy összetett földalatti folyóvölgyrendszer, amely a felszíni vízfolyásokhoz hasonlóan egy tágas, tengelyhelyzetű főágból és az abba beletorkolló, kevésbé tágas oldalsó mellékágakból tevődik össze. Keletkezésmódját és működésének funkcióját tekintve nagyméretű természetes vízlevezető kanálisrendszer, amely a barlangot rejtő mészkőfennsík belsejében összeszivárgó karsztvizeket, továbbá az aggteleki mészkőfennsíktól délre elterülő agyagos-kavicsos dombhátakról eredő időszaki áradmánypatakok víztömegeit csapolja le a környék legmélyebb fekvésű völgytalpához, a helyi erózióbázisnak számító Jósva-völgybe. A Baradla mintegy 22 km2-nyi vízgyűjtőterületének egyik fele tehát maga a karsztos mészkőhegység, a barlang kifejlődése szempontjából sokkal fontosabb másik fele pedig a karsztvidék nemkarsztos geológiai előtere. A barlangrendszer főága és mellékágai következésképpen azoknak a felszíni patakvölgyeknek a felszín alattivá vált folytatásai, amelyek az Aggteleki-vonulat déli peremvonalánál látszatra véget érnek, illetve amelyek ott víznyelő lyukakba torkollanak. A víznyelőkben elvégződő „vakvölgyek” mindegyikéhez egy-egy barlangfolyosó csatlakozik a mélyben. Egyetlen víznyelő sem alakulhatott ki mélybeli barlangi folytatás hiányában. Az egyes víznyelők és a hozzájuk tartozó barlangágak pontos összetartozását ma már jól ismerjük, hiszen vízfestéses kísérletekkel (lásd a Karsztkutatás című részben) az ilyen összefüggéseket még a feltáratlan barlangfolyosók esetében is biztosan ki lehet mutatni.
Baradla-barlang, folyosórészlet
A Baradla főága kb. 7 km hosszú. Az aggteleki természetes főbejáratnál, illetve az Acheron-víznyelőnél kezdődik, és a jósvafői mesterséges kijáratnál végződik; kényelmesen végigjárható gigászi sziklaalagút. Azokon a szakaszokon, ahol az eredeti vízmosta barlangfolyosót utólagos sziklaomlások nem torzították el, átlagos folyosószélessége kb. 10,5 m, magassága pedig 7–8 m. Vannak természetesen a főágban a fenti középértéktől nagyon eltérő méretű folyosószakaszok is. A járatszélesség helyenként (pl. a „Pisai ferdetorony”-nál) a 60 m-t is eléri.
A mellékágak folyosói általában keskenyebbek. Kutatásaink során kimutattuk, hogy a barlangi mederfolyosók szélessége és az ághoz tartozó nemkarsztos felszíni vízgyűjtőterület nagysága között egyenes arányú összefüggés áll fenn. A jelentősebb mellékágak a Domica-barlang (elágazásaival együtt kb. 5,1 km), a Retek-ág (elágazásaival együtt 2748 m), a Török-mecset-ág (1126 m), az Oszlopok csarnoka-ág a Labirintussal (750 m), a Denevér-ág (338 m), a Róka-barlang (318 m), a Vöröstói-ág (260 m) és az Arany-utca oldalága (200 m).
A Baradlában az év legnagyobb részében nincs élő vízfolyás. Az itt-ott fellelhető kisebb vízerecskéket is hamarosan elnyeli a barlang valamelyik víznyelője. Állandóbb jellegű vízfolyások csupán a Domicában és a Retek-ágban vannak, de ezeknek se nagy a vízhozamuk. A karsztvizeket napjainkban jórészt a Baradla alatt kialakult, mélyebb szintű Alsó-barlang gyűjti össze és vezeti el a Jósva-forrásig. Árvizek alkalmával azonban a tágas víznyelők a felszínről nagy tömegű áradmányvizet vezetnek be a barlangba. Ezt a víztömeget ilyenkor a szűk, fejletlen belső víznyelők nem tudják maradéktalanul az Alsó-barlangba juttatni, a patak tehát végigfolyik a főágon, és vize az Óriások terme alatti hatalmas alsó-barlangi nyelőben tűnik el.
A Domicában két barlangszint fejlődött ki, közöttük a magasságkülönbség 10–14 m. A Baradlában viszont már 3 emeletet is meg lehet különböztetni, sőt helyenként még több szint is kimutatható.
A barlang talajában található barlangimedve-csontok mind a Denevérágban és az Arany-utcában, mind pedig a domicai Száraz-folyosóban arról tanúskodnak, hogy a barlangi kitöltődések egy része pleisztocén korú. Az üregrendszer pliocénbeli keletkezésére azonban eddig nem találtak kellő bizonyítékot. Ezen az alapon tehát a Baradlát kb. másfél-kétmillió évesnek tartjuk.
A Baradla különböző szakaszaiban nagy idegenforgalmi látványosságot jelentő túraútvonalakat alakítottak ki, betonozott sétautakkal és reflektorvilágítással. Ezekbe helyenként még csónakázó szakaszokat is beiktattak. Mintegy 7 km-re tehető a villanyvilágítással bemutatott részek összes hosszúsága. A látogató útvonalakat itt nem ismertetjük, hiszen a barlangról megjelent könyvekben és útikalauzokban közkézen forognak a részletes túraleírások.
Béke-barlang: egy belső karsztforrás mésztufadombja
2. A Béke-barlang.
Az Aggteleki-karsztvidék második legnagyobb cseppkőbarlangja a Jakucs László és munkatársai által 1952 nyarán felfedezett Béke-barlang. Ez a nagy kiterjedésű barlangrendszer a Baradla közvetlen szomszédságában, attól kissé keletre fejlődött ki, az Aggteleki-hegység karsztvonulatában. Helyenként a Baradlától mindössze 600 m-es távolságban húzódnak járatai, azzal azonban még sincs sem hidrológiai, sem atmoszférikus érintkezésben. Felmért járatrendszerének összes hossza 8743 m. Az üregrendszernek napjainkban már három bejárati nyílása van. Ezek közül a legrégibb a Felfedező-ági bejárat, amely lényegében a kutatók által kibontott víznyelőtorok a Bibic-töbörben. A rendszer felmérése után, 1954-ben készült el a főágba torkolló első mesterséges bejárat az aggteleki Szomor-hegy északi lábánál. 1964-ben a főág alsó végébe Jósvafő felől egy második bejárati táró is épült. Ez lett a „Gyógybarlang-szakasz” bejárata.
A Béke-barlang jelenleg is aktív, teljes hosszában végigfolyó patakvízzel rendelkező, eróziós úton keletkezett karsztbarlang. Kialakulását, jellegét tekintve a Baradla ikertestvére. A Baradlához képest folyosói keskenyebbek, és benne óriási növésű sztalagmitok ritkábban fordulnak elő. Elkülönült alsó barlangja nincs. Folyosószelvénye a Baradla kialakulásával egyidőben fejlődött, de mivel a mélyre-vágódási folyamat itt még ma is tart, benne a Baradláénál nagyobb átlagos folyosómagasságot (10–12 m) találunk a kisebb folyosószélesség (4–5 m) ellenére is.
A Béke-barlang az aggteleki Nagy-völgy víznyelőjétől a jósvafői Komlós-forrásig terjedő főági folyosóból, és a felső szakaszon ehhez csatlakozó 3 elsődleges és 4 másodlagos mellékágból áll. A mellékágak közül a legtágasabb a Felfedező-ág, amelynek átlagos folyosószélessége 80 cm, magassága pedig 6 m. A barlang többi mellékága ennél kisebb méretű és részben nehezen járható.
Víznyelőtorok az Aggteleki-karszton
A főág a felső és középső szakaszon kavicsos medrű és talajú patakbarlang. Patakjának, a Komlós-pataknak a vize télen-nyáron egyformán kb. 9,5 °C-os hőmérsékletű karsztvíz. Erősen színlős kifejlődésű és kanyargós alagút. Középső szakaszán az üregméretek jelentékenyen megnőnek. Benne sok kiszélesedés és sziklaomlásból létrejött „hegy” található. Gyakoriak a szifonmedrek és a hozzájuk tartozó magasabb helyzetű szifonkerülő régi patakmeder-járatok is. Sűrűn fordulnak elő benne lépcsős vízeséseket okozó mésztufagátak, amelyek a mögöttük levő patakszakasz vizét hosszabb távon visszaduzzasztják. E tufagátak napjainkban is fejlődnek. A barlangban rengeteg színes cseppkő keletkezett. Érdekes képződmények a csepegő víz által létrehozott agyagpiramisok és agyagsztalagmitok, a levegőben lebegő vízszemcsékből keletkezett borsócseppkövek, valamint a cseppkőgombák és tüskés cseppkövek.
A legnagyobb termek a főág alsó szakaszában találhatók. A tufagátak száma itt ugrásszerűen megnő, s ezért az alsó szakaszban szabad folyású patak már alig van: az egymás után következő tufagátak lépcsős tavakká duzzasztják a patak vizét. A vízmélység így megnövekszik. A legvégső szakaszban néhány nagyméretű sziklaomlás és hatalmas terem található. Ide torkollik a barlangrendszer mesterséges jósvafői bejárata is, amelyet ma a gyógykúrázók használnak.
A Béke-barlang nevezetes gyógyhatása már az 1952-es kutatási időszakban feltűnt, amikor a kutatók esetenként egész nap mellig érő, 10 °C-os hideg vízben dolgoztak, és mégsem fázott meg soha senki. Az egyre gyarapodó megfigyelések később bebizonyították, hogy e barlang levegője leghatásosabban a tüdőasztmát és a bronchitiszes jellegű betegségcsoportokat gyógyítja. A gyógyulások legfőbb oka a barlangi légtérben lévő nedvesség sajátos kémiai összetétele. Így vált a Béke-barlang a Kárpát-medence első gyógybarlangjává. Terápiás célra jelenleg két termét használják, ezek alapterülete 340 m2, légtérfogata 1650 m3.
A Vass Imre-barlang hossz-szelvénye. A szelvény együttes hossza kb. 500 m
3. Az Aggteleki-karszt egyéb barlangjai.
Az eddig tárgyalt két nagy barlangrendszeren túl még további 240 barlangot ismerünk. Ezek között vannak egészen kisméretű, sziklafülke jellegű üregek, de jelentős nagyságú patakbarlangok is. Mindenekelőtt az 1954-ben Balázs Dénes és munkatársai által feltárt, égerszögi Szabadság-barlangot kell említenünk, amely 2867 m-es hosszúságával a vidék harmadik nagy barlangja. Folyosói szűkek, legtöbb szakaszában nem is lehet felegyenesedve közlekedni. A barlang a Dász-töbör víznyelőjének áradmányvizeit vezeti a jósva-völgyi Kecskekút-forráshoz. Szép borsókőszerű cseppkőképződményei mellett kiemelkedők a barlangfalak eróziós sziklateraszai és polcszerűen előreugró színlőpárkányai.
Karrmező („ördögszántás”) az Aggteleki-tó partján
Nagyjelentőségű barlangok Jósvafőtől északra is ismeretesek az Aggteleki-karszt magyar területén. A műegyetemi barlangkutató fiatalok 1955-ben csaknem 1 km hosszúságban tárták fel a Vass Imre-barlangot, amely a Kis-Tohonya-forrás üregrendszere, s járatai a Haragistya karsztfennsík alá nyúlnak be. A barlang közelében 1968 óta karsztkutató állomás működik, ahol folyamatosan regisztrálják és feldolgozzák a föld alatti rendszerbe telepített különféle észlelőműszerek mérési adatait, s ellenőrzik a karsztvíz változásainak paramétereit is.
A jósvafői Nagy-Tohonya-forrás barlangrendszerének mintegy 1 km-es szakaszát Rádai Ödön és Kessler Hubert irányításával tárták fel 1956-ban. Ez a rendszer Kossuth Lajosról kapta a nevét. A Kossuth-barlang keskeny, de magas alsó járatában sebesfolyású patak vize áramlik a csaknem fekete színű sziklafalak között, így csak gumicsónak segítségével lehet elérni az ismert végpontot jelentő szifont. A rendszer felső járatszintjében szép és dús cseppkőképződmények is találhatók.
A Kossuth-barlang hossz-szelvénye
A Béke-barlang felfedezését követően nagy lendületet kapott magyar barlangkutatás 1961-ben a tornai Alsó-hegyen szintén nagyszerű eredményre vezetett. A Kis-vizes-töbri-víznyelőn keresztül Dénes György csapata jutott be a Vecsem-forrás barlangrendszerébe, a kb. 500 m hosszan feltárt Meteor-barlangba. A nagy szintkülönbségek miatt elég nehezen járható üreghálózat alján egy különösen nagy terem tárul fel, a Titánok csarnoka, amely páratlan gazdagságú cseppkővilágot és rengeteg görbe cseppkövet (ún. helektitet) rejteget.
Bányászkodás közben tárultak fel a bódvarákói Esztramos-hegy nagyszerű üregei; elkápráztatóak a kis Földvári-barlang és különösen a már villannyal is kivilágított Rákóczi-barlang fantasztikus formájú borsóköves cseppkőképződményei.
