A tájak elnevezése és hierarchiája
A tájak elnevezése és hierarchiája
A tájtagolással kapcsolatos viták részben az átmeneti sávok besorolásából adódnak, részben pedig mert a társadalmi (történeti-néprajzi-politikai) szempontok, amelyek a természeti beosztásokba is gyakran beszűrődnek, más határokhoz igazodnak. Annak a természeti tájnak, melyet Magyarországon Északi-középhegységnek neveznek, északi vonulatai és medencesora mélyen benyúlnak Szlovákia területére, ahol a hegységdarabokat Mátra–Szalánci–vonulatnak, a medencéket Dél-szlovákiai-medencesornak nevezik. Szlovákiából nézve képtelenségnek tűnne Losonc vagy Kassa vidékét az Északi-középhegységhez sorolni. Az ellentmondást a történeti Mátraerdő név bevezetésével (szlovák változata: Matranský les, Matranské stredohorie) reméljük feloldani.
A viszonyításból adódó nevek egy-egy országon belül is zavaróak lehetnek. A Dunántúl és a Tiszántúl ma is közhasználatú, a Dunáninnen és a Tiszáninnen azonban már feledésbe merült. Minthogy a viszonyítás alapja a 17–18. századi országgyűlések színhelye, Pozsony, mai szemlélőnek furcsának tűnhet, hogy a Kisalföld szlovákiai oldala dunáninneni, a Beregi-Tiszahát viszont tiszáninneni terület! Bár a viszonyító neveket teljességgel mellőzni lehetetlen, legalább az olyan kirívó eseteket szeretnénk elkerülni, mint a Biharerdőnek a romániai használatban elterjedt „Nyugati-Kárpátok” (Munţii Apuseni) megjelölése, vagy a csak Kijevből, illetve Ljubljanából nézve helytálló „Kárpátontúl” (Zakarpattya) és „Murántúl” (Prek-murje) megjelölés.
A tájakat méreteik, valamint hasonlóságuk és eltérésük foka alapján alá-fölérendelt rendszerbe (kistájrészlet-kistáj-középtáj-nagytáj-nagytájcsoport) foglalják. Sok zavart okoz azonban, hogy a különböző nézőpontú szerzők ezeknek az egységeknek egymáshoz való viszonyát eltérően ítélik meg. Mi a Kárpát-medence térségében a következő tájbeosztási szinteket alkalmaztuk:
– NAGYTÁJAK: méretük 10 000 km2 nagyságrendű; mutatis mutandis megfelelnek a történelmi tartományok, illetve 4–5 megye méretének.
– Középtájak: méretük 1000 km2 nagyságrendű; megfelelnek egy-egy megye méretének.
– Kistájak: méretük néhány 100 km2; a régi járások méretével vethetők össze.
– Kistájrészletek: a kistájak további tagolásával körvonalazhatók.
E nehezen megoldható kérdések a földrajzban időnként heves vitákhoz vezettek: egyes „iskolák” a tájnak mint valós fogalomnak még a létét is tagadják, míg mások a „természeti táj” fogalmából minden társadalomföldrajzi hatást száműzni igyekeznek. A táj azonban akkor is valóság, ha határai nem rajzolhatóak meg pontosan. Mert a tájak elhatárolása éppúgy ismeretelméleti módszer, mint pl. a növény- és állatvilág rendszerezése. S ahogy a bölények létét nem kérdőjelezi meg az akörüli vita, hogy az eurázsiai és az amerikai bölény két faj-e vagy egy fajnak alfajai, ugyanígy a tájak léte sem lehet kérdéses a lehatárolásuk és rendszerezésük körüli bizonytalanság miatt.
A tájbeosztás gyakorlati célját a térbeli tájékozódás elősegítésében látjuk. Ez tükröződik térképünk névrajzi anyagában is. A természeti tájbeosztásokban a rokon vonások alapján rajzolódnak ki az egységek, az eltérések alapján az alá-fölérendeltségi szintek. Az erre építkező tizedes rendszer kiváló rendszerező eszköz, de hiba volna túlértékelni és végleges lezárására (mint eleve lehetetlenre) törekedni.
A természeti tájbeosztásba beszűrődnek a történeti-néprajzi tájfogalom bizonyos elemei. A természeti beosztásnak lehetőség szerint összhangban kell állnia a történeti-néprajzi területegységekkel (illetve az ellentmondás a legkisebbre csökkentendő); ugyanakkor a természeti tájfogalmak maguk is társadalmi tájmegjelölésekké válhatnak. A tájnevek tartalma gyakran változik. Különböző – esetünkben magyar, román, szlovák, ukrán stb. – nézőpontok eltérő megoldásokat eredményezhetnek; törekedni kell tehát ezek egyeztetésére.
