A vulkánosság kezdeti szakasza: a bádeni korszak
A vulkánosság kezdeti szakasza: a bádeni korszak
A vulkáni tevékenységet időrendben vázolva, az első miocén vulkáni termékként, amely közvetlenül paleo- és mezozoikumi képződményekre települ, a riodácit ignimbritet kell említenünk. E képződmény jelen sorok szerzőjének véleménye szerint a Kárpát-medencében nagy területen megtalálható, a kárpáti-bádeni határon (16–17 millió éve) felszínre került „középső-riolittufá”-nak felel meg. Bár radiometrikus kora némileg fiatalabb (14–15 millió év), ez csak azt a korábban felismert tényt támasztja alá, hogy a vulkáni tevékenység általában keleti irányban fiatalodott (lásd a lemeztektonikai fejezetben).
Az összlet a Sárospatak-Vágáshuta vonaltól északkeletre a felszínen vagy felszínközelben is megtalálható. A piroklasztit-tömeg azonban javarészt eltemetődött; a Nyírség térségében rekonstruált elterjedése, valamint nagy (több tíz-több száz méteres) vastagsága arra utal, hogy az itteni „középső-riolittufának” és a fiatalabb „felső-riolittufának” a kitörési központjai a Tokaji-hegységben és a Nyírségben lehettek. A Kishuta 1. számú fúrásban, amely az északi riolitterület közepén, a Csattantyú-hegyen mélyült, a közel 1000 m-es mélységben elért riodácit „habláva” a kitörési központ közelségére utal, és ugyancsak erre következtethetünk a Sátoraljaújhely 8. számú fúrás esetében is, ahol a permokarbon homokkőben tucatnyi telér fut, a közeli vulkáni csatorna felszínalatti, dendrikus kiágazását képezve.
A Tokaji-hegység vázlatos földtani térképe
1 – Pannóniai andezit, dácit és bazalt; 2 – Pannóniai riolit és piroklasztitja; 3 – Szarmata andezit és dácit; 4 – Szarmata riolit és piroklasztitja; 5 – Bádeni riolit és piroklasztitja; 6 – Bádeni andezit és dácit; 7 – Pannóniai üledékes kőzetek; 8 – Prevulkáni aljzat
A közvetlenül az aljzatra települő riodácit ignimbritben – a kezdeti kitörés nagy robbanásosságának megfelelően – gyakoriak az alaphegység felragadott kőzetei, a gneisz, csillámpala, aleurolit, homokkő, mészkő, dolomit. Később, a már jól kialakult vulkáni kürtőkön át egyre „tisztább” vulkáni anyag került a felszínre, fokozatosan érve el a riolitos összetételt. A gyakran 100 m-es vastagságot meghaladó anyag-felhalmozódásról Ilkeyné Perlaki Elvira kimutatta, hogy több hűlési egységből és így egymást követő vulkáni kitörések szórt és ár-piroklasztitjaiból jöttek létre. A vulkáni tevékenység az akkori miocén tengerben zajlott. Ezt a ritkán közbetelepülő üledékekben vagy magában a piroklasztitban megtalálható ősmaradványok (pl. a sárospataki Megyer-hegyen) egyértelműen bizonyítják.
A tenger mélyülését, transzgresszióját és a vulkáni működés szünetét jelzi, hogy a nagyobb mélységű fúrások jelentős részében 100 méteres vastagságot is elérő, sőt meghaladó agyagos-finomhomokos tengeri üledékek találhatók. Ennek alaptípusa szervesanyagban gazdag, sötétszürke-fekete, agyagos, finomszemű homokkő, sekélytengeri-deltajellegű üledékképződésre utaló keresztrétegzettséggel. Gyakoriak benne az áthalmozott vulkáni tufa-tufit közbetelepülések.
Kagylóhéj-lenyomat kovásodott riolittufában (Sárospatak, Megyer-hegyi malomkőbánya)
A riolitos anyaggal kezdődő vulkáni tevékenység a bádeni korszak második felében – a mélyebb magmakamra megcsapolása következtében – andezites-dácitos anyagot szolgáltató vulkánossággal folytatódott. Az ősföldrajzi környezetben lényeges változás még nem történt, így továbbra is tengeralatti, részben szubvulkáni tevékenységgel számolhatunk. A tengeralatti vulkánosság képződményeinek legjobb példáját a Tállya 15., északon pedig a Füzérkajata 2. számú fúrás adja. A tengeri üledékképződéssel egyidejű, dácitos-andezites összetételű tengeralatti lávafolyások, haránttelérek a tengerfenék még laza, nem diagenizálódott üledékei közé nyomulva vagy rájuk folyva igen változatos megjelenésű kőzetcsoportot hoztak létre. A laza iszappal vagy tengervízzel érintkező láva a hirtelen keletkező és robbanásszerűen távozó vízgőz hatására szögletes darabokra vagy még képlékeny lávacseppekre esett szét, a tengerfenék üledékeivel változó arányban keveredett, más részét a víz- és iszapáramlások mozgatták tovább, halmozták át, melynek következményeként a keletkezési helyén teljesen osztályozatlan, breccsás törmelékből osztályozott, sőt rétegzett, többé-kevésbé koptatott epiklasztit, vagy üledékekkel változó mértékben kevert tufit jön létre. A közismert hialoklasztit-képződéshez hasonló folyamat ez, de mivel azt a bazaltos tengeralatti vulkánossággal kapcsolatban írták le, George Macdonald nyomán helyesebb a peperit név használata.
A Tokaji Nagy-hegy szabályos dácit rétegvulkáni kúpja. Előtérben a Bodrogköz áradáskor
A szelvényen a hegység északkeleti részén ugyanezen szint szubvulkáni fáciesét tüntettük fel (3.); ide sorolandónak tartjuk ugyanis az ott emelkedő, sajátos körvonalú, meredek kúpokat, a sátoraljaújhelyi Sátor-hegyet és a vágáshutai Fekete-hegyet. Itt a kisebb mélységű fúrások néhány száz méterig piroxén-amfiboldácitot tárnak fel, amely mindenhol teljesen homogén, piroklasztit-közbetelepülések nélküli, nagy kristályossági fokú, szubvulkáni jellegű kőzet. (Sátoraljaújhelytől délnyugatra, a Néma-hegyi kőfejtő mellett, a 37. műút bevágásában jól látható a kőzet érintkezése is a riolit-piroklasztittal.) Mindezek alapján, bár a területen Cholnoky Jenő – még a század elején – a mai morfológia alapján elsődleges formákat, a Sátor- és a Magas-hegy alkotta ún. Somma-típusú kalderapermet feltételezett (közepén felújulással), a Sátor-hegy egész csoportját is és a többi ottani kúpot is szubvulkáni testnek tarthatjuk.
