Pleisztocén folyamatok és formák
Pleisztocén folyamatok és formák
A felszínalakító folyamatok a szerkezeti formák jelentős átalakulásával jártak. A szél és víz munkája a nagymennyiségű és változatos laza üledék (különböző genetikájú homokok, löszös üledékek) képződésén kívül számottevő lepusztításhoz-anyagáttelepítéshez, továbbá új formák képződéséhez vezetett. A pliocénból a legfontosabbak a folyóvízi-tavi, folyóvízi, arid és szemiarid homokos-kavicsos, váltakozó éghajlathoz kapcsolódó üledékek, de ezeken kívül – a melegebb, nedvesebb korszakokban – dombsági területeink nagy részén vastag vörösagyag-takaró is képződött. A pleisztocén szakaszosan bekövetkező glaciális (nálunk periglaciális) klímafázisaiban a gyér növényzettel fedett térszíneken, a szél tevékenységének eredményeként részben futóhomok, jórészt – diagenezis során – löszfáciesek, a fagyváltozékonyság hatására szoliflukciós (talajfolyásos) krioturbációs képződmények, lejtőüledékek keletkeztek; a csapadékosabb, enyhébb jégkorszakközi (interglaciális) szakaszokban pedig eróziós tevékenység, völgyek, teraszok, völgyvállak kiformálódása, lejtőcsuszamlások, a dúsabb növényzet alatt talajtakarók kialakulása volt jellemző.
A talán legjellegzetesebb képződmény, a dunántúli pleisztocén periglaciális lösz, illetve löszös üledéktakaró nyugatról kelet felé fokozatosan kivastagszik. Vasban és Zalában – a nedvesebb, hűvösebb éghajlatnak megfelelően – a hulló porból nem lösz, hanem kavicsos anyaggal kevert glaciális vályog képződött. (Zalában kisebb-nagyobb felszíneken néhány méter vastag lösz, löszös üledék is fedi a felszínt.) Belső-Somogynak a környező tájaktól elütő, jórészt futóhomokkal fedett hordalékkúpos felszínét a Marcali-hát választja ketté, amelyet már 5–15 méter vastag, 1–2 fosszilis talajjal is tagolt lösz burkol. Külső-Somogyban 10–20, Tolnában 20–50 méternyi, sőt még vastagabb, több fosszilis talajjal megosztott löszösszletek jellemzőek, s a baranyai dombságokon is számottevő a lösztakaró. A Gödöllői-dombság jórészt keresztrétegzett homokjára települt kiterjedt löszös takaró átlagos vastagsága 20 méter. Az északi medencedombságokon viszont csak foltokban fordul elő löszös takaró, inkább löszre emlékeztető agyagos-iszapos-homokos, szoliflukciós, deráziós, áttelepített lejtőüledékek fedik a tömegmozgásoktól, csuszamlásoktól nyugtalan lejtőket.
A holt Tisza Tőserdőnél (Balogh Tamás felvétele)
A jórészt felszínegyengető periglaciális löszképződés és a nagyrészt szintén klímafüggő deráziós, illetve eróziós völgyképződés mellett a jégkorszakközi nedves-csapadékos szakaszokban jelentős felszínformáló szerepük volt a csuszamlásoknak, suvadásoknak. E folyamatok feltételei elsősorban dombságaink változatos rétegsorú pannóniai üledékekből, oligocén-miocén agyagos-homokos rétegekből felépült, völgyekkel sűrűn felszabdalt lejtős felszínein voltak meg, főleg a nagyobb eróziós völgyek meredekebb, nagyobb relatív szintkülönbségekkel jellemzett peremén. A Somogy-Tolnai-, a Vasi-, a Zalai-dombság löszös, vályogos területein a legjellemzőbb kisformák közé tartoznak a suvadásos eredetű hosszanti és kerekded hátak, halmok, peremszakadások többé-kevésbé már elmosódott felszínei, jellegzetes hepe-hupás lejtőegyüttesei. A Nógrádi-medence, a Bükk északi előtere, akárcsak a Cserehát völgyperemei, szintén gazdagok nagyméretű, egész hegyoldalakat és völgylejtőket megmozgató vagy érintő suvadásos jelenségekben.
