Kréta időszaki ősmaradványok
Kréta időszaki ősmaradványok
A kréta a földfelszín nagyarányú átrendeződésének időszaka volt. Mint korábban olvashattuk, ekkor kezdődött meg – a Tethys bezáródásával összefüggésben – az alpi-kárpáti hegységrendszer kialakulása. A Föld belső erőinek dinamikája sokféle, gyorsan változó környezetet hozott létre. A Kárpát-medencében a krétát rendkívül változatos üledékek és ősmaradvány-együttesek képviselik.
A Dunántúli-középhegység területének addig többé-kevésbé egységes üledékgyűjtő medencéje a kréta folyamán feldarabolódott. A nyugati részen, a Bakonyban az alsó-krétát a felső-jura üledékekhez alapjában hasonló mészkövek képviselik, olykor gazdag ősmaradvány-együttesekkel. A legjelentősebb fauna a Zirc melletti Márvány-bányából került elő, ahol az ott fejtett felső-jura mészkő fölött Wein György, a szerkezetföldtan kiemelkedő tudósa az 1930-as években – még mint egyetemi hallgató – ammoniteszekben rendkívül gazdag, vékony alsó-kréta (barrémi) rétegeket ismert fel. A Márvány-bánya faunájában uralkodóak a Tetragonites- és Phylloceras-félék, valamint az Abrytusites és Barremites nemzetségek képviselői. Ugyancsak nem ritkák az úgynevezett heteromorf, nem szabályosan felcsavarodott házú ammoniteszek sem, mint az Anahamulina és az Euptychoceras. A heteromorfok, bár néhány nemzetségük elvétve a triász és jura folyamán is megjelent, igazi virágkorukat és meghökkentő sokféleségüket a krétában érték el. Előfordulnak közöttük csigaház és pipa alakúak, valamint egyenes házúak, és első pillantásra szabálytalanul „összebogozott” formák is. Ezek különösen nagy számban és alakgazdagságban gyűjthetők a bakonyi középső-kréta egyik kőzetéből, a glaukonit nevű ásványtól zöldes színű márgából, melynek egyik változatát a rá jellemző nagy termetű csigaház-alakú ammonitesz után turriliteszes márgának is nevezik. A „normális” Stoliczkaia mellett a heteromorfokat főként a Scaphites, Anisoceras és Lechites képviseli.
Kréta ammoniteszek. Fent: Crioceratites; Stoliczkaia; Anisoceras; Lechites. Lent: Tetragonites; Hysteroceras; Scaphites; Kilianella
Ugyancsak az ammoniteszek a gerecsei kréta üledékek uralkodó ősmaradványai. A cementgyártás céljára a Lábatlan melletti Bersek-hegyen nagy kőfejtőben bányászott, mély tengervályúban lerakódott alsó-kréta márga helyenként tele van heteromorf és nem heteromorf ammoniteszek többé-kevésbé deformált, gyakran eleve töredékesen a kőzetbe ágyazódott kőbeleivel. Jellemzőek az Olcostephanus, a Partschiceras, valamint a heteromorf Crioceratites nemzetségek. A fiatalabb kréta fosszília-együttesekben az ammoniteszek helyett már más ősmaradványoké az uralkodó szerep.
A kagylók meghatározó elemei a középhegységi kréta számos üledékének és ősmaradvány-együttesének. A Zirc környékén néhány méter magas sziklafalakat alkotó, sekélytengeri eredetű középső-kréta mészkövet a benne található nagytermetű kagylók (Toucasia) régebbi neve után requiéniás mészkőnek is nevezik.
A felső-kréta sekélytengeri mészköveiben szintén a kagylóké az uralkodó szerep. A vastag héjú, nagyon egyenlőtlen teknőjű, különleges fogazatú kagylók egy csoportját rudistáknak nevezik. A rudistákban rendszerint gazdag ősmaradvány-együtteseket tartalmazó felső-kréta kőzeteket, melyek az alpi hegységöv felgyűrődésének első szakaszában létrejött medencéket töltik ki, az Északi-Mészkőalpokban lévő klasszikus előfordulási területükről Gosau-típusú üledékeknek hívják. A bakonyi felső-krétát is ezekhez hasonló kőzetek építik fel, és szintén gazdag ősmaradvány-társaságot tartalmazó Gosau-típusú rétegsorok találhatók a Kárpát-medence több helyén, így például az Erdélyi-középhegységben és az Újvidékhez közeli Fruska Gora-hegységben.
A Dunántúli-középhegységben a Sümeg környéki klasszikus lelőhelyeken a Vaccinites, Lapeirouseia és Radiolites rudista-nemzetségek számos, olykor embercomb nagyságú példánya gyűjthető. A rudista kagylók tülök alakú nehéz teknői olykor valóságos zátonyokat alkottak. Johannes Walther, a nagy német geológus szavaival élve úgy álltak az egykori tenger iszapjában, mint a répák a földben.
Kréta ősmaradványok a Bakony hegységből. Fent: Sellithyris (pörgekarú); Holaster (tengeri sün); Cyclolites (korall); Radiolites (kagyló). Lent: Neithea (kagyló); sima és díszített Pyrguliferák (csigák); Cassiope (csiga); Pycnodonte (kagyló). A skála hossza 5 cm
Ugyancsak nagy termetű kagylók népesítették be a késői kréta tenger mélyebb régióit is. Az egyik, Magyarpolány vidékén jelentős területet borító kőzetet a világszerte elterjedt, koncentrikus redőkkel díszített kagylók (Inoceramus) gyakori maradványai után inocerámuszos márgának is nevezik.
A felső-kréta kőszéntelepeket fedő tengeri üledékek nagyon gazdagok ősmaradványokban. Az egyik kőzettípust a benne olykor egész rétegeket megtöltő, az osztriga-félék rokonságába tartozó kagyló (Pycnodonte) régebbi elnevezése után gryphaeás márgának is hívják. A kréta időszak jellegzetes, világszerte elterjedt kagylója, a Neithea szintén előfordul.
A Bakonyban a felső-kréta üledékképződési ciklusa kőszéntartalmú, édesvízi üledékek lerakódásával kezdődött. Az ajkai kőszéntelepek közti meddőkőzetekben nagyon gyakoriak a Pyrgulifera nevű csiga szép házai. Az idősebb rétegekben a csak spirálisan díszített alakok vannak túlsúlyban, míg a rétegsorban felfelé haladva a tüskékkel és bordákkal díszített formák lesznek gyakoribbak. A Pyrgulifera mai közeli rokonai Afrikában, a Tanganyika-tóban élnek. A késői kréta tengerparti lagúnákban lerakódott márgáiban feltűnőek a Cassiope csiganemzetség spirális kiemelkedésekkel díszített házai.
A késő kréta tengerparti régióiban a puhatestűek mellett más élőlények sokasága is élt. A Sümeg környéki lelőhelyekre különösen jellemzőek a félgömb alakú, Cyclolites nevű magános korall maradványai. A Cyclolites az Indo-pacifikus térség trópusi tengereiben ma élő gombakorall (Fungia) rokona volt.
A tüskésbőrűek közé, vagyis a tengeri csillagokkal és tengeri liliomokkal azonos törzsbe tartozó tengeri sünök ugyancsak gyakoriak a középhegységi kréta egyes ősmaradvány-társaságaiban. Nagy számban, általában kitűnő megtartási állapotban kerülnek elő például a már említett albai korú glaukonitos márgából, amelyben a Discoidea, Holaster és Epiaster a jellemző nemzetségek.
A pörgekarúak általában ritkák a kréta kőzetekben, ám a Dunántúli-középhegységben Sümegtől Tatáig elterjedt, például a sümegi Vár-hegyet is alkotó krinoideás (tengeri liliomok nyéltagjaiból álló) mészkő legalsó rétegeiből helyenként nagy mennyiségben gyűjthetők. Ugyancsak nagy tömegben fordulnak elő a Sellithyris sella pörgekarú-faj példányai az albai rétegsor alsó szakaszát képező, Zirc környékén feltárt agyagos rétegekben.
Kréta kagylók a Bakony hegységből. Balra: Inoceramus, jobbra: Vaccinites
A Mecsek kréta rétegsora és fosszília-együttese alapvetően különbözik a Kárpát-medence más területeitől. Csak a kréta korai szakasza hagyott hátra ősmaradványokban helyenként gazdag üledékeket. Ez utóbbiak egy egykori vulkáni szigetet körülvevő sekély, trópusi tenger változatos élővilágára vallanak. A nagy, vastag héjú kagylók, csigák és korallok maradványai nem eredeti életterük közelében őrződtek meg, hanem a lejtős tengerfenéken időnként az őket befogadó, vulkáni eredetű törmeléket tartalmazó üledékkel együtt a mélyebb régiókba csúsztak le, ahol különben ammoniteszeket tartalmazó márga lerakódása folyt. A legfontosabb lelőhely a Kisújbányai-medencében van. A gazdag kagylófauna leírását Hofmann Károly, a múlt század kiváló geológusa kezdte meg, majd a halálával félbeszakadt munkát Vadász Elemér, a magyar földtan e századi egyik meghatározó alakja fejezte be.
