Egy nagyon sokszínű világ: egysejtű állati ősmaradványok
Egy nagyon sokszínű világ: egysejtű állati ősmaradványok
Mikrofosszíliákat az állatvilág számos törzsének képviselői képesek hátrahagyni. Több mint száz éve folyó kutatásuk során egyre több csoportról derült ki, hogy a földi élet történetének megismerésében betöltött szerepükön túl gyakorlati jelentőséggel is bírnak.
A likacsoshéjúak (foraminiferák) az egysejtűek közé tartoznak. Egyetlen elemből álló vázuk van, amely igen nagyra, akár több centiméteresre is megnőhet. Döntő többségük a tengerek vizében lebegve, vagy azok fenekén él, de vannak közöttük édesvíziek is. Hagyományosan megkülönböztetik a kis- (1–2 mm-es) és nagyforaminiferákat. Az utóbbiak általában a váz belső bélyegei alapján határozhatók meg, ezért metszetben vizsgálják őket. A foraminiferák a mikroszkopikus ősmaradványok egyik legrégebben ismert, és jelenleg is talán legintenzívebben kutatott csoportja. Jelentőségüket lenyűgöző változatosságuk és elterjedtségük adja: sok közülük kor- és környezetjelző. Különösen fontos a plankton (lebegő) és fenéklakó formák mennyiségének az aránya, mivel ez az egykori vízmélységgel változik: a sok plankton foraminiferát tartalmazó kőzetek mélyebb tengerek üledékei. A Kárpát-medence a foraminifera-kutatás egyik bölcsője: a 18. század végén az Erdélyi-medence harmadidőszaki rétegeiből írt le először Leopold Fichtel és Joseph P. C. Moll néhány, azóta számos más területről is előkerült fajt. Hantken Miksa, a budapesti Tudományegyetem első őslénytan-professzora pedig a foraminiferák rétegtani alkalmazásának egyik úttörője volt, akinek nevét foraminifera-nemzetség (Hantkenina) is őrzi.
Állati mikrofosszíliák. Fent: radioláriák a Balaton-felvidék triászából Dosztály Lajos (1991) után. Lent: Calpionellopsis (tintinnida) a mecseki alsó-krétából; konodonták az Aggteleki-hegység triászából Kovács Sándor (1986) után. A skála hossza 0,1 mm
Foraminiferák a Kárpát-medence legtöbb tengeri eredetű üledékes kőzetében találhatók. A terjedelem korlátai miatt a következő áttekintés a leginkább szembetűnő, vagy más szempontból kiemelkedő jelentőségű előfordulások említésére szorítkozik. A legidősebb leletek a karbon időszakból valók: a szabadbattyáni alsó-karbon mészkő gazdag faunájában egyebek mellett a Glomospira és Endothyra nemzetségek a gyakoriak. A bükki felső-karbonban a kisforaminiferák (Tuberitina, Eotuberitina) mellett nagyforaminiferák (Fusulina, Ozawainella) is előfordulnak. A perm üledékekben az Earlandia, Glomospira, Hemigordius, Globivalvulina nemzetségek az uralkodók. A Magyar-középhegység változatos triász kőzetei általában gazdagok foraminiferákban. Említésre érdemes a Triasina hantkeni nevű faj, amely nagyon gyakori a felső-triász Dachsteini mészkőben szürke, kalcit anyagú „pettyek” alakjában. A jura időszakban jelentek meg világszerte az első bizonyosan planktoni foraminiferák, melyek közös jellemzője a kis méret. Az egyik legkorábbi előfordulás a Gerecse alsó-jura rétegeiből vált ismertté az elmúlt években. A kréta időszaki sekélytengeri mészkövekben és márgákban gyakori korjelző ősmaradványok az Orbitolina nemzetségbe tartozó, kúp alakú vázat növesztő nagyforaminiferák. A mélyebbvízi üledékekben számos plankton alakot találunk (Rotalipora, Globotruncana). A harmadidőszaki kőzetek legtöbbje ugyancsak rendkívül gazdag foraminiferákban. Az eocén kor az előző oldalakon már említett Nummulites, Discocyclina, Alveolina, Assilina és más nemzetségekbe tartozó nagyforaminiferák virágkora volt. A nummuliteszes mészkő a Kárpát-medence számos területén igen elterjedt sekélytengeri üledék. A „Szent László pénze” egyik fajának házátmérője a 10 centimétert is elérheti! A mélyebbvízi lerakódások közül az Óbudán és környékén egykor nagy téglagyári agyagfejtőkben bányászott, oligocén korú Kiscelli agyag érdemel említést, melynek változatos foraminifera-faunája Hantken klasszikus monográfiája nyomán vált ismertté.
A sugárállatkák (radioláriák) kovavázú, többnyire a nyílt tengerekben élő egysejtűek. Vázuk mérete általában 0,1–0,5 mm közötti. Rétegtani–paleooceanográfiai jelentőségükre az utóbbi néhány évtizedben derült fény. A Kárpát-medencében a radiolária-maradványok főként a triász és jura tengeri üledékekben gyakoriak, amelyek némelyikében a vázak kova-anyagának kioldódása és újrakicsapódása útján létrejött tűzkő-lencsék és -rétegek is előfordulnak. A jóformán csak sugárállatkák vázának kovaanyagából álló kőzetet radiolaritnak nevezzük; ez különösen jellemző a középső- és felső-jura határára. A Dunántúli-középhegységben gyakori Tűzköves-hegy, Tűzköves-árok stb. földrajzi nevek a már az ősember által is hasznosított radiolarit előfordulásairól kapták nevüket. A radiolaritok általában nem szolgáltatnak jó megtartású sugárállatka-maradványokat, mivel a vázak gyakorta kalcittal helyettesítődtek, ami kinyerésüket és vizsgálatukat nagyban megnehezíti.
Nagyforaminferák. Fent: Discocyclina; Assilina, mindkettő a bakonyi eocénból; Orbitolina a bakonyi krétából. Lent: Nummulites; Orbitolites, mindkettő a bakonyi eocénból. A skála hossza 5 cm
A csillósok közé tartozó tintinnidák 50–200 mikrométeres nagyságú kúp vagy váza alakú tokban élő, a tengerek vizében lebegő egysejtűek. Maradványaik világszerte – így a Kárpát-medencében is – nagyon gyakoriak a jura és kréta időszak fordulója táján lerakódott nyílttengeri üledékekben. A nagyméretű ősmaradványokat nem tartalmazó mészkő-rétegsorokban a jura/kréta határ a tintinnida (Calpionela, Tintinnopsella stb.) fajok alapján vonható meg.
