Moszat-maradványok, a vízi üledékek változatos növényi mikrofosszíliái
Moszat-maradványok, a vízi üledékek változatos növényi mikrofosszíliái
Hagyományosan a növényi mikrofosszíliák között szokás tárgyalni a különféle moszatok, idegen szóval algák maradványait. Az őket hátrahagyó teleptestű élőlények nagyon különbözőek, mint ahogy fosszíliáik is változatos méretűek, formájúak és anyagúak lehetnek.
A mikrofosszíliák egyik, általában korántsem mikroszkopikus méretű típusa a kékmoszatok életműködéséhez kötődik. Az édesvizekben és tengerekben egyaránt tenyésző kékmoszatok megköthetik a vízben lebegő finom üledékszemcséket. A kékmoszatok üledékmegkötő képességéről árulkodó, általában finom rétegekből felépülő (laminált) kőzetek neve sztromatolit. Sztromatolitos szerkezetű a Villányi-hegység híres középső-jura ammoniteszes rétege, amelynek keletkezésekor többek között ammonitesz-vázak kérgeződtek be az egykori tengerfenéken. Esetenként a kékmoszatok maguk is fosszilizálódhatnak, mikroszkopikus méretű csöves szerkezetek formájában. Az egyik legismertebb nemzetség, az élő kövületnek számító Girvanella maradványai a szabadbattyáni karbon időszaki mészkőből is előkerültek.
A vörösmoszatok közé mind egy-, mind soksejtű, döntő többségükben tengerben élő szervezetek tartoznak. Egyik csoportjuk meszet választ el, amivel nagyban hozzájárulhatnak a zátonyok felépüléséhez és a mészkövek keletkezéséhez. A meszet kiválasztó vörösmoszatok alakja a víz turbulenciájának (örvénylő mozgásának) a függvénye, ezért jól használhatók az őskörnyezeti elemzésben. A vörösmoszatok nem ritka ősmaradványok a Kárpát-medence rétegsoraiban. A bükki perm mészkövekre jellemző a Gymnocodium gyakori előfordulása. A triász sekélytengeri karbonátos kőzetekben a Solenopora-félék maradványai figyelhetők meg. Sok a vörös alga a Zirc környékén jellegzetes, sziklás térszínt formáló középső-kréta mészkőben is, melyben a Paraphyllum és Kymalithon nemzetségek fordulnak elő leginkább. Az eocén mészkövekben, és különösen a miocén lajtamészkőben nagyon gyakori a Lithothamnium.
Növényi mikrofosszíliák. Fent: Botryococcus (zöldmoszat); Cyclotella, Navicula (diatomák), mind a Balaton holocén üledékeiből. Lent: Mizzia (zöldmoszat) a bükki permből; Longanulipollis (virágporszemcse) a bakonyi krétából. A skála hossza 0,1 mm, a Mizzia esetében 1 mm-nek felel meg
A sárgásmoszatok közé tartozó diatormák (kovamoszatok) egysejtű, ostor nélküli, kovavázú szervezetek. Méretük 5–2000, általában 20–200 µm. Kovával impregnált vázuk két, dobozszerűen egymásba illeszkedő részből áll. A diatomák között egyaránt előfordulnak vizekben helyhez kötötten vagy lebegve élő alakok, valamint fákra rögzülő és talajban élők is. Sokféle üledékben megtalálhatók maradványaik. A szinte csak diatomákból álló könnyű kőzet neve diatomit. Kárpát-medencebeli előfordulásai nagyrészt a miocén kori vulkáni tevékenység színtereihez kapcsolódnak, ahol a kovamoszatok vázépítéséhez szükséges szilícium – tavak, elzárt lagúnák és öblök vizében oldva – rendelkezésre állt. Az egyik legvastagabb és legismertebb diatomit-rétegsor a Mátraalján, Szurdokpüspöki környékén ismert. Az alsó, idősebb rétegekben az édesvízi-félsósvízi, szabadon lebegő (planktoni) Melosira és Nitzschia a leggyakoribb kovamoszat. Ugyancsak nem ritkák a növényekre tapadó, epifita formák. A felső, tengeri eredetű kovaföld-sorozatban uralkodóak a nyílt tengerben élő, planktoni diatomák (Coscinodiscus, Liradiscus, stb.), mely nemzetségek ma főként a Földközi-tengerben gyakoriak. A diatomák korjelző jelentőségét a múlt században Pantocsek József magyar orvos ismerte fel. A kokkolitoforidák egysejtű, két ostorú, vízben lebegő sárgásmoszatok, melyek a nannoplanktont alkotják. A sejteket kicsiny, 3–15 µm átmérőjű mészpikkelyekből (kokkolitokból) álló páncél veszi körül. A pikkelyek a tengerek fenekére hullva kokkolitos iszapot alkotnak. Mivel a legtöbb, triásznál fiatalabb tengeri kőzetben nagy mennyiségben fordulnak elő (és viszonylag könnyű kinyerni őket), jól felhasználhatók a jura és annál fiatalabb rétegsorok korának meghatározásában. A Kárpát-medence jura kőzeteiben a Watznaueria, a krétában az Eiffellithus, a kainozoikumi üledékekben pedig többek között a Reticulofenestra a jellemző kokkolit.
A zöldmoszatok (Chlorophyta) közé nagyon különböző, egy- vagy soksejtű élőlények tartoznak. Legtöbbjük édesvizekben él, de van néhány tengerben élő forma is, amely geológiai szempontból nagyon jelentős. Az édesvízi üledékek gyakori telepes zöldmoszata, a Botryoccocus nagyon ősi élőlény. Kárpát-medencebeli előfordulásai közül a Dunántúl (Pula, Gérce stb.) pliocén korú olajpalái érdemelnek említést. Ennek az éghető kőzetnek a másik nevét (alginit) a Botryococcus nemzetségbe tartozó moszatok (algák) itt kőzetalkotó mennyisége adja, de maradványai felismerhetőek a mecseki jura és a dorogi eocén kőszenes rétegsorokban is.
A zöldmoszatok másik, őslénytani és földtani szempontból fontos csoportjába a meszet elválasztó alakok tartoznak, melyek anyaga a trópusi sekély tengerekben keletkező mésziszap, a későbbi mészkő fontos alkotóeleme. Maradványaik gyakran kicsiny, üres hengerek a falukat áttörő nyílásokkal és üregekkel. A Kárpát-medence rétegsoraiban számos korból ismerünk a zöldmoszatok közé tartozó mészalgákat. A Bükk hegység felső-karbon mészkőlencséiben az Anthracoporella és Dvinella nemzetségek fordulnak elő, míg a felső-perm üledékekben a Vermiporella és a gyöngysorszerű Mizzia tömegesek lehetnek. A triász időszakot sokféle sekélytengeri karbonátos kőzet képviseli sok zöldmoszat-maradvánnyal. Az egyik kőzettípust, amelyik például a budaörsi hegyek egy részét is alkotja, a rá jellemző mészalgáról (Diplopora) diploporás dolomitnak is hívják. A Kárpát-medence kréta időszaki sekélytengeri mészköveiben gyakori forma a Salpingoporella. A Bakony kréta édesvízi üledékeiben a Munieria nemzetség olykor kőzetalkotó jelentőségű, például a középső-kréta „munieriás agyagmárgában”. A Halcoryne különösen a miocén üledékek némelyikére jellemző.
