A múlt vegetációjának hírnökei
A múlt vegetációjának hírnökei
A növényvilág csaknem minden jelentős csoportja képviselve van a Kárpát-medence üledékes kőzeteiben; a fosszilis maradványok között a finom erezet, sőt a bőrszövet (epidermisz) sejtjeinek nyomait őrző szénült levélkétől a több tíz méter hosszú, kovásodott fatörzsig sokféle található. Az ősnövények a szárazföldi vegetáció mintegy 400 millió évvel ezelőtt, a devon időszakban kezdődött történetének szinte minden jelentős szakaszát dokumentálják.
A fosszilis flórák tanulmányozása már eddig is sok adatot szolgáltatott egykori környezetünk rekonstruálásához, így a Kárpát-medence történetének a megismeréséhez is. A földtörténeti múltból a jelen felé haladva egyre több és gazdagabb ősmaradvány-együttest ismerünk. Valószínű, hogy a földtörténeti közelmúlt növényei mai, közeli rokonaikhoz többé-kevésbé hasonló feltételek között éltek (ez az ún. aktualizmus elve). Mivel az egyes növényfajok és -nemzetségek elterjedését a környezeti tényezők (a napsütéses órák száma, a csapadék mennyisége, páratartalom stb.) viszonylag szűk értéktartományban határozzák meg, az utóbbi néhány tízmillió évből származó ősnövénymaradványok kiemelkedő jelentőségűek az őskörnyezeti rekonstrukció szempontjából. A távolabbi múlt fosszilis növényeinek anatómiai felépítése alapján, még ha nincs is mai közeli megfelelőjük, az egykori éghajlatra lehet következtetni. Tudományos jelentőségükön túl egykor élt növények maradványai alkotják a fosszilis energiahordozók egyik fajtáját, a kőszéntelepeket is.
Az ősnövények tanulmányozása a Kárpát-medencében közel másfélszáz éves múltra tekinthet vissza. Az első magyar őslénytani monográfiát Kováts Gyula 1856-ban a Tokaji-hegység miocén növénymaradványairól, a gazdag erdőberényi és tállyai flóráról írta. Azóta számos fosszilis növényegyüttest fedeztek fel és írtak le.
