Digitális domborzatmodellezés

Teljes szövegű keresés

Digitális domborzatmodellezés
A számítógépek megjelenése és a térinformatikai programok fejlődése lehetővé tette, hogy a szintvonalas topográfiai térkép tartalmát számítógépbe vigyük és ott feldolgozzuk. Ennek első lépése a topográfiai térkép digitalizálása, azaz szintvonalainak vagy bármely más térképi elemének – pontosabban azok koordinátáinak – számítógépbe juttatása. Így tulajdonképpen a térképet digitális formában reprodukáljuk: a térképen ábrázolt területről ponthalmazt viszünk a számítógépbe, amely ebből a halmazból a térképet „újraépíti”.
Ezért önmagában még nem volna érdemes digitalizálni. Ami a morfometriát egyre inkább számítógépes tudományággá teszi, az a digitális domborzatmodellek (DDM, angolul DTM [digital terrain model]) előállíthatósága. Ezek egyrészt térbeni ábrázolást tesznek lehetővé, amely tetszés szerinti szögben vagy magasságtorzítással, tetszés szerinti rétegszínezéssel szemlélhető, és fontos morfológiai következtetések levonását teszi lehetővé. Másrészt a bevitt ponthalmazból egyszerűen és automatikus módon morfometriai térképeket tudunk előállítani. A lejtőkategória-térkép például – amelyet korábban lassú, sziszifuszi munkával kellett megszerkeszteni – a terület lejtésviszonyairól tájékoztat. Mivel a lejtőszöget nehéz és áttekinthetetlen volna pontokban ábrázolni, lejtőszög-tartományokra, lejtőkategóriákra határozzuk meg. Például olyan területeket ábrázolunk, ahol a lejtés 0–2°, 2–7° között van, és így tovább. Fokbeosztás helyett gyakran használnak%-ot is: a 45°-os lejtőt tekintjük 100%-osnak, a százalék tehát a tangens érték 100-szorosa.
Sok más morfometrikus információt is nyerhetünk a DDM-ből. Így megkaphatjuk a völgyhosszakat, lejtőhosszakat, az egész völgy- és gerinc- (vízválasztó-) hálózatot, vagy készíthetünk görbültségi és lejtőkitettségi térképeket is. Előbbi azt mutatja meg, hogy egy lejtő domború, homorú és egyenes részletei hol helyezkednek el, utóbbi pedig arról tájékoztat, hogy a lejtők mely égtáj felé tekintenek, ami döntő fontosságú például a növénytermesztésben vagy a lakóépületek elhelyezésében. A DDM-eket – a példának megfelelően – a gyakorlatban is számos területen alkalmazzák (mérnöki előtervezés, földhasznosítási tervezés, kartográfia stb.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem