Szedimentológia (Sztanó Orsolya)
Szedimentológia
(Sztanó Orsolya)
(Sztanó Orsolya)
Milyen tényezők hatására, milyen őskörnyezetben rakódtak le az üledékes kőzetek? Ha vannak is bennük ősmaradványok, azok gyakran más környezetből halmozódtak át, az analógiaként felhasználható jelenlegi környezetek pedig – bár ismeretük nélkülözhetetlen – különbözhetnek a múltbeliektől. A rétegek geometriája, az üledékszemcsék elhelyezkedése és az üledékek egyéb fizikai, kémiai tulajdonságai – egyszóval arculata – viszont szinte mindig kielégítő mennyiségű információt kínál az üledékképződés mikéntjének megválaszolásához.
A szedimentológia (üledékföldtan), az egykori üledék-lerakódási folyamatok és környezetek meghatározásával foglalkozó tudomány az 1960-as években robbanásszerű fejlődésnek indult. Ennek hatása hazánkban először a nagy vastagságú mezozoikumi karbonátos összletek lerakódásának mikéntjét leíró modelleken érződött. Ma már meglehetős bizonyossággal tudjuk, hogy a Dunántúli-középhegység nagy tömegét alkotó – alpi rokonságú – triász Dachsteini mészkő és Fődolomit a Tethys-óceán hatalmas nyugati öblözetének peremét alkotó, zátonyokkal szegélyezett, óriási, sekély vizű lagúnában keletkezett, míg a jura időszak vörös, gumós ammoniteszes mészköve a parttól távol, viszonylag mélyebb óceánban, a karbonát-kompenzációs szint körüli mélységben ülepedett le.
A törmelékes üledékekből kiolvasható nyomokra – amelyek a Pannon-medencében például a harmad- és negyedidőszakban felhalmozódott nagy vastagságú kavics-, konglomerátum- és homok-homokkő sorozatokban rejlenek – csak később irányult a figyelem. Ebben a rövid összefoglalásban ez utóbbi terület egyes eredményeit mutatjuk be.
