Törések, deformációk és vizsgálati módszereik
Törések, deformációk és vizsgálati módszereik
A deformáció és a mozgás egymástól elválaszthatatlannak tűnő jelenségek. A kéreg egy darabjának elmozdulása valahol biztosan deformációval jár, és fordítva, deformáció következtében egyes kőzetblokkok szükségszerűen elmozdulnak. A deformációs szerkezetek mérete igen változó, a kristályrács hibáitól a kőzetlemezek mozgásáig terjed. (Ilyenformán magát a lemeztektonikát is a szerkezetföldtan egy speciális részének tekinthetjük.)
A Föld kérgében alapvetően kétféle típusú deformáció történik. Az egyik során különféle törések jönnek létre, a deformáció geometriailag síkokhoz, zónákhoz kötött, a törések között a kőzettömb ép maradhat. A másik, a képlékeny deformáció során az anyag nagyobb hőmérsékleten és nyomáson alakul át, a kőzettest teljes egésze torzul, habár nem feltétlenül egyenlő mértékben. Ezen deformációval gyakran jár együtt a kőzet ásványainak geokémiai megváltozása, új ásványegyüttes (azaz új kőzet) kialakulása.
A földtani szerkezetek hagyományos vizsgálati módszere a földtani térképezés. Ennek során a terepet bejáró geológus az észlelt felszíni kőzeteket és szerkezeteket topográfiai alaptérképen ábrázolja.
A szerkezetek leképzésének új módszerei a távérzékelés különféle fajtái (lásd a fejezet ilyen című részét). A képek előnye, hogy rendkívül látványosan, gyakran plasztikusan jelenítik meg a földfelszínt és így a szerkezeteket is. Sőt, egyes esetekben olyan jelenségekre is következtethetünk, amelyek a felszínen nem látszanak. Szinte azt mondhatnánk, hogy a kép átvilágíthatja például a vékony negyedidőszaki üledékburkot. Szerkezeti elemekre vonatkoztatva, egy vető menti erősebb vízáramlás a képen vonalas elemeket rajzolhat ki. A vető két oldalán levő blokk szintén eltérő képet mutathat, például az eltérő növényzet miatt.
Normálvető-párok középső-miocén homok-kavics összletben (Kismarton [Eisenstadt], Burgenland). A délkeletre (jobbra) és északnyugatra (balra) dőlő vetők kölcsönösen elvetik egymást (nyilak) és a kiemelt homokkőréteget (szaggatott vonal). A húzás iránya a feltárással párhuzamos, a nyomásé függőleges. A kép közepén levő vető kb. másfél métert mozdít. A jobb alsó sarokban a szaggatott réteg kiegyenlítése, eredeti helyzete látható; az eredeti hossz 13 százalékkal nőtt meg a széthúzás következtében
A digitális terepmodell (DTM) a domborzatot jeleníti meg topográfiai térképek, felvételezések alapján (lásd a Morfometria című részt). A megjelenítés még a terület térképét jól ismerő kutató számára is rendkívül látványos és tanulságos. Nemcsak puszta leképezésről van szó, hanem lehetőség nyílik egyes területek (magassági tartományok) kiemelésére vagy a látvány megváltoztatására is pl. a megvilágítás imitálásával. A domborzat, a vízrajz változása jól jelezheti a szerkezetek helyét.
A földkéreg felső részében megjelenő olyan felületeket, amely mentén a kőzet folytonossága megszakad, töréseknek nevezzük. A töréseken belül a vetődéseket és teléreket jól észlelhető elmozdulás jellemzi, míg a kőzetrések (repedések, idegen szóval litoklázisok) tulajdonképpen kezdeti szakaszban megrekedt vetődések vagy telérek. Utóbbi kettő között az a különbség, hogy a vetődések mentén az elmozdulás a töréssel párhuzamos, a teléreknél pedig inkább a töréslapra merőleges. A teléreket vulkáni kőzet, üledék vagy ásványok tölthetik ki.
Digitális domborzati modell és geológiai térkép összehasonlítása a Tardosi-medence példáján. A domborzati modellen azonosítható lineációk nagy része vetődésnek bizonyult a felszíni térképezés során. Legfontosabbak az É-D-i és ÉNY-DK-i irányúak, amelyek a medence lesüllyedését okozták. 1 – boltozat; 2 – szinklinális (redőteknő); 3 – eltolódás; 4 – normálvető; 5 – felső-triász mészkő (220–205 millió éves); 6 – jura képződmények (205–135 m. év); 7 – kréta márga és homokkő (135–114 m. év); 8 – harmadidőszaki üledékek (45–23 m. év); T – Tardos. A geológiai térkép a 2 millió évesnél fiatalabb negyedidőszaki képződményeket nem ábrázolja. A térképek Bada Gábor, Székely Balázs, Tímár Gábor és a szerző szerkesztésében készültek
Takaró az Északnyugati-Kárpátokban, a Kis-Fátrában (Malé Fatry). A távoli csúcsot fehér, középső-triász dolomit, míg alatta az erdős lejtőt fiatalabb, puhább kréta márga, mészkő alkotja. Az idősebb dolomit messze délről csúszott a kréta fölé, a mozgás irányát a takarósík menti mikroszerkezetek jelzik. Az északias kibillenés későbbi mozgás következménye
