a) Események az asperni csatáig.
Károly főherceg Regensburg feladása után eredetileg Csehország felé szándékozott visszavonulni és seregét április 23-ika folyamán Cham felé vezette vissza, ahova 25.-én érkezett meg. Az itt egybegyült 5 hadtest létszáma még mindíg 93.161 főre rúgott, de a csapatok állapotára való tekintettel a főherceg helyzetét oly súlyosnak tartotta, hogy jónak látta Ferenc császárnak azt ajánlani, tegyen kísérletet a Napoleonnal való megegyezésre. Ámde Ferenc császár a bécsi körök javaslatára a háború folytatását határozta el s utasította Károly főherceget, hogy Kremsnél, esetleg Bécsnél a Hiller-csoporttal való egyesülés után ismét támadólag igyekezzék a franciák ellen fellépni. Támogatására az udvar az osztrák landwehrt, majd a főherceg kérelmére 6000–8000 főnyi magyar lovas fölkelőt is igért rendelkezésére bocsátani, mire nézve az intézkedéseket nyomban meg is tették. Ebből kifolyólag a főherceg a vele volt erőkkel Klattau–Strakonitzon át Budweis felé vett irányt, ahova május 5.-én érkezett meg. Hillier altábornagynak a főherceg azt a parancsot küldte, hogy ha lehet, már Linznél, esetleg másutt a Duna balpartjára átkelve, a hozzája való csatlakozást keresse.
Napoleon a visszavonuló Károly főherceget megfigyelésére és nyomonkövetésére csak Davoust hadtestét és Montbrun lovas hadosztályát hagyta vissza Regensburgnál, míg az ott levő többi seregrészekkel, még pedig Massena hadtestével Straubingon át Passau, a többi erőkkel pedig Landshuton át Braunau felé vett irányt, hogy gyors menetekben mielőbb Bécset érje el és ha útközben esetleg Hiller és Károly főherceg eléje állanának, azokat a legenergikusabban megtámadja. A IX., vagyis szász hadtesttel Drezdában levő Bernadotte-nek Napoleon parancsot küldött, hogy Gera-n át Hof felé nagyot kerülve, Csehország felé erélyes tüntetéseket hajtson végre s aztán a fősereghez vonuljon be. Ez utóbb Károly főherceget arra bírta, hogy a III. hadtestet Csehország biztosítására Pilsenbe rendelje. Végül Lefčbvre parancsot kapott, hogy VII. (bajor) hadtestével a sereg jobboldalának biztosítására Salzburgba, majd Tirolba vonuljon be, ahol az ottani hazafias érzésű lakosság fölkelése már igen nagy arányokat öltött.
Közben Hiller altábornagy csoportjával, a franciák által nem túlságosan szorítva, április 27.-én Braunaut, a hozzá csatlakozni igyekvő Jellachich pedig Salzburgot érte el. Braunauban kapta meg Hiller Károly főherceg ama parancsát, hogy csoportjával Linznél addig tartson ki, amíg ő a fősereggel Budweisból odaér. A főhercegnek ugyanis az volt a legújabb szándéka, hogy Linznél az egész sereget egyesítve, azzal a Bécs felé előnyomuló franciák hátába törjön, de ebből semmi se lett, mert Hiller magát Linznél nem tarthatván, a május 3.-án Ebelsbergnél vívott ütközet után tovább folytata visszavonulását és május 8.-án Mautern–Kremsnél átkelt a Duna balpartjára, a jobbparton Bécs fedezésére, Dedovich altábornagy parancsnoksága alatt csak 22 zászlóaljat és 1 1/2 lovasszázadot mintegy 12.000 főnyi létszámmal hagyván hátra, akinek a francia elővéd által erősen szorongatva, gyorsan kellett a főváros felé visszavonulni, amelynek védelmével a császár Miksa főherceget bízta meg a rendelkezésére álló mintegy 10.000 emberrel.
Közben a két francia oszlop április 29.-én elérte az Inn folyót s Massena Passaunál nagyobb baj nélkül átkelhetett rajta, de a Napoleon által vezetett főoszlop Berghausennél a hidat elrombolva találván, két napi késedelmet szenvedett, amíg az erősen megáradt folyón átkelhetett, mindazonáltal május 2.-án Lambachnál és Welsnél már a Traun folyót érte el. Május 3.-án a két oszlop Ennsnél és Steyernél az Enns folyóhoz ért, de az utóbbemlített helye az elrombolt híd Napoleonnak ismét két napi késedelmet okozott. Menetét tovább folytatva, a két oszlop május 6.-án Amstettennél egyesült s 7.-én Melket, 8.-án pedig St. Pöltent érte el, ahol Napoleon megtudta, hogy Hiller ugyanaznap ereje zömével Mauternnál a Duna balpartjára kelt át. Menetét tovább folytatva, a francia császár május 10.-én Bécs elé ért, amelyet csapatjai által félkörben körülvétetett.
Bécs védőrsége három napig tartotta magát, de miután május 12.-én a franciák a Pratert megszállották és a várost bombázni kezdték, Miksa főherceg, bár a Károly főhercegtől vett parancs szerint a fővárost május 17-ikéig tartania kellett volna, ereje zömével a Duna balpartjára vonult s a floridsdorfi hidat maga mögött felgyújtván, csak néhány ezer embert hagyott Bécsben, mely erő a közben megindult tárgyalások eredményeként május 13.-án megadta magát s így a főváros rengeteg készletével aránylag könnyű szerrel az ellenség kezébe került.
Ezalatt Károly főherceg május 8.-án Budweisból elindulva, e napon Zwettlt érte el s itt 10-ikéig állva maradt. 12.-én Hornt, 13.-án Wetzdorfot érte el; majd menetét Stockerau-n át lassan folytatva, 16.-án a Bisambergig nyomult előre, ahol a Hiller csoporttal egyesülvén, az egész hadsereget a Bisamberg és Pillichsdorf között helyezte el s ezen állásban május 20-ikáig állva maradt.
Bécs feladását Károly főherceg május 12.-én Hornban tudta meg, de egyidejűleg arról is értesült, hogy Ferenc császár az Olaszországból visszavonuló János főherceget Salzburgon át a Tirolban működő Chasteller és a Münchenből visszavonuló Jellasich-csal karöltve Napoleon hátába irányította és hogy József főherceget, a nádort, a magyar fölkelés megszervezésére, összegyüjtésére és készenlétbe helyezésére utasította. Azonban mindjárt itt megjegyezhetjük, hogy a magyar fölkelés nem volt egyhamar hadműveletekre kész állapotba helyezhető, hogy János főherceg a vett parancsnak nem tehetett eleget, mivel Magyarország felé kitérni volt kénytelen, hogy Chasteler altábornagy már május 13.-án Wörglnél verséget szenvedett s végül hogy Jellachich altábornagyot csoportjával János főherceg Grácba rendelte.
Bécs megszállása idején Napoleon még mindíg nem volt tisztában Károly főherceg szándékával; legvalószínűbbnek azt tartotta, hogy az Brünn felé vezeti el seregét. Hogy azt oda követhesse, a császár két helyen szándékozott a Dunán hidat veretni: Nussdorfnál és Kaiser-Ebersdorfnál. Az előbbit Lannes kísérelte meg május 13.-án, de ez nem sikerült, mert azt Hiller meghiusította.
Május 17.-én Napoleon már tudomást szerzett arról, hogy vele szemben a Dunától északra Károly főherceg egész serege összpontosítva áll. Erre a császár nyomban intézkedett, hogy a távolabb levő Bernadotte és Vandamme közelebb vonuljanak hadtesteikkel. Május 18.-án este megkezdődött Kaiser-Ebersdorfnál a Molitor-hadosztály fedezete alatt a Lobau szigetre vezető híd elkészítése és az 20.-án délig be is volt fejezve, mire azon nyomban átkelt Massena a Boudet- és Legrand-hadosztályokkal, a Lassalle könnyű lovashadosztállyal és a tüzérség egy részével. Amikor d. u. 5 órakor ezeket a csapatokat a Marulaz-lovashadosztály követni akarta, a hidat egy az osztrákok által neki irányított vizimalom erősen megrongálta. Károly főherceg ugyanis Magdeburg vezérkari századosnak parancsot adott, hogy a franciák által építendő dunai hidakat leúsztatott malmok, tutajok, fatörzsek stb. által elromboltassa s ezáltal egyrészt a már átkelt francia csapatok támogatása, másrészt azok visszavonása is megzavartassék, sőt ha lehet, lehetetlenné is tétessék.
Ugyancsak május 20.-án d. u. 3 órakor megkezdődött a Stadler-mellékág áthidalása is, mely a Lobaut a Morvamezővel kötötte össze. Ez a híd este 6 óráig minden zavaró körülmény nélkül készült el. Most aztán Massena csapatainak egy része, a Boudet- és Molitor-hadosztályok, a Lobauról a Duna mellékágán is átkeltek és a híd előtt fekvő masszív építkezésű Aspern és Essling helységeket megszállván, ott egy futólagos hídfő építéséhez fogtak hozzá. Közben a csapatok átkelése a hidakon tovább folyt, bár a Lobaura vezető hidakat Magdeburg századosnak ismételten sikerült megrongálnia. Mindazonáltal május 20. és 21-ikén a délelőtt folyamán sikerült a Massena-hadtest Molitor-, Boudet-, Legrand- és St. Cyr-hadosztályoknak, a Lassalle- és Marulaz könnyű lovashadosztályoknak, az Espagne vérteshadosztálynak egészben és a Nansouty vérteshadosztály egyik dandárának, továbbá megfelelő erejű tüzérségének a Duna balpartjára átkelniök. E csapatok, vagyis ama összes seregtestek állománya, melyek a csata első napján harcba kerültek, mintegy 27.000 gyalogosra és 9000 lovasra tehető.
Napoleon még május 21.-én délelőtt sem számított az ellenség részéről komolyabb támadásra és a csapatok egy részének az Essling–Aspern vonalban való felvonulását és felfejlődését csak a még jobbparton levő erők partváltásának biztosítása céljából rendelte el. De amikor látta, hogy Károly főherceg támadása komoly színezetet kezd ölteni, ő maga is mindent elkövetett, hogy az elkerülhetetlen döntő mérkőzésből győztesként kerüljön ki.
Az osztrák főhadiszálláson szintén az utolsó pillanatig kétségben voltak Napoleon szándékai felől, amihez nagymértékben hozzájárult, hogy a császár a meghiusult nussdorfi hídverést többé nem erőszakolta. Május 19.-én megtudták, hogy a franciák máris átkelőben vannak a Lobau szigetre, mire Károly főherceg május 20-ikára személyes vezetése és részvétele mellett erőszakos szemrevétel végrehajtását határozta el az említett sziget felé. Ez a Mühl-Auban összeütközésre vezetett, mely azonban a még mindíg homályos helyzetről nem volt képes a fátyolt fellebbenteni, újabb hírek azonban megerősítették, hogy a franciák hídverése Kaiser-Ebersdorfnál folyamatban van. Erre Károly főherceg az említett nap délutánján utasította hadtesteit, hogy május 21.-én reggelig Strebersdorf–Stammersdorf–Wagram vonalában arccal délnek a döntő csatához készenlétbe helyezkedjenek. A főherceg szándéka ugyanis az volt, hogy a franciák átkelését a Duna balpartjára egyelőre nem zavarja meg, hanem csak mikor már jó sok francia csapat kelt át a Morvamezőre, azok ellen május 21.-én a délután folyamán megsemmisítő támadást intéz.