Kiálts csak! Válaszol-e valaki? Melyik szenthez fordulsz?
Mert az ostobát megöli a bosszúság, és a balgát halálba kergeti a heveskedés.
Én magam láttam, hogy egy ostoba gyökeret vert, de hirtelen elkorhadt a lakóhelyén.
Távol van fiaitól a segítség, eltapossák őket a kapuban, nem menti meg senki.
Aratását, melyet tövisek közül vett ki, megeszi az éhező, vagyona után liheg a szomjazó.
Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész,
hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak.
De én az Istenhez fordulok, Istenre bízom ügyemet,
aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.
Esőt ad a föld színére, vizet bocsát a mezőkre.
Magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége.
Meghiúsítja a ravaszok terveit, nem alkot kezük maradandót.
Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket és a cselszövők tanácsa megdől.
Nappal is sötétben botorkálnak, tapogatóznak délben is, mint éjjel.
Megszabadítja szájuk fegyverétől, az erős kezéből a szegényt.
Így lesz reménysége a nincstelennek, a csalárdság pedig elnémul.
Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!
Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.
Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem.
Éhínségben megment a haláltól, háborúban a fegyveres kéztől.
Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád.
Nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól,
mert a mező kövei is szövetségeseid, a mezei vadak is kibékülnek veled.
Megéred, hogy békesség lesz sátradban, otthonodat vizsgálva, nem lesz benne vétek.
Megéred, hogy sok utódod lesz, és sarjadékod annyi, mint földön a fű.
Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket idejében takarítják be.
Ezt kutattuk ki, így van ez! Hallgass rá, és jól jegyezd meg!