De most kinevetnek a nálam ifjabbak, akiknek az apját arra sem méltattam, hogy juhászkutyámnak megfogadjam.
Mit ért volna nekem kezüknek ereje? Eltűnt már belőlük az erőnek telje.
Nélkülözés, éhség felőrölte őket, hiszen a puszta gyökereit rágták, meg a bozótot a vadon sivatagban.
A sósfüvet szedték s a bokrok levelét, a rekettye gyökere volt a kenyerük.
A közösség köréből kitaszítják őket, s kiabálnak rájuk, mint a tolvajokra.
Szörnyű barlangokban kénytelenek lakni, porral telt odúkban, sziklaüregekben.
Tüskebokrok közül hallik kiáltásuk, csalánbokrok alatt kuporognak együtt.
És a gyermekeik: rettenetes fajzat, nép, melynek neve sincs, ország száműzöttje.
És ezeknek lettem most én gúnydalává, ezeknek szolgálok beszédjük tárgyául.
Undorodnak tőlem és távol maradnak, és nem átallanak arcomba köpködni.
Mert fellazította íjam, s meghajlított, kivetik szájukból (menten) a zabolát.
Jobb oldalam felől áll föl ez a fajzat, kövekkel dobálnak, ez a lövedékük, és utakat törnek, hogy tönkretehessenek.
Minden kivezető utamat elzárják, nekem esnek, és nincs, aki tiltaná nekik.
Széles faltörésen nyomulnak befelé, és a romok között hengergetnek.
Rettenetes dolgok fordultak ellenem, szelek szárnyán eltűnt méltóságom, akárcsak a felhő, elszállt boldogságom.
És mostan szétfolyik énbennem a lélek, nyomorteli napok szakadnak nyakamba.
Betegség mardossa csontomat éjszaka, s akik marcangolnak, sohasem pihennek.
Hatalmas erővel megfogja ruhámat, s mint köntös nyílását, összefűzköd.
Beletaszított engemet a sárba, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Hozzád kiáltok, de nem adsz feleletet, itt állok, ám te ügyet sem vetsz rám.
Kegyetlen zsarnok lettél velem szemben, hatalmas kezeddel harcba szállsz ellenem.
Fölemelsz a földről, szélvész szárnyára vetsz, és mennydörgésnek hangjával rettentesz.
Nagyon jól tudom, hogy halálba viszel, a házba, ahol minden élő összegyűlik.
De rá emeltem-e a szegényre kezem, mikor nyomorában segélyért kiáltott?
Inkább sirattam, kire nehéz napok jártak, lelkem a szegényért gyászba öltözködött.
Bizony jót reméltem, és a rossz ért utol, fényességet vártam, és sötétség érkezett.
Egész bensőm nyugtalanul forrong, rám szakadtak a nyomor napjai.
Sötétségben járok, nincs vigasztalásom, feljajdulok, ha a gyűlésben felállok.
A sakáloknak lettem testvérévé, sorstársává váltam a struccmadaraknak.
Bőröm feketedik és leszakad rólam. Lázas forróságban égnek a csontjaim.
Gyászdallá változott citerám zengése, furulyámnak hangja siratóénekké.