Amikor Jézus ezeket a beszédeket befejezte, így szólt tanítványaihoz:
„Tudjátok, hogy két nap múlva itt a húsvét. Az Emberfiát kereszthalálra adják.”
Akkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kaifás főpap palotájában,
és tanácsot tartottak, hogyan tudnák Jézust csellel elfogni és megölni.
Mindamellett megállapodtak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép közt.”
Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában tartózkodott,
odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte.
Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás?
Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani.”
Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót tett velem.
Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek.
Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette.
Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.”
Ekkor a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz,
és ezt kérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekre adom?” Azok harminc ezüstöt fizettek neki.
Attól kezdve már csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa nekik.
A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hogy akarod, hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?”
Így felelt: „Menjetek be a városba ehhez meg ehhez, és mondjátok meg neki, hogy a Mester üzeni: Közel az időm, nálad költöm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.”
A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, elkészítették számára a húsvéti bárányt.
Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkét tanítvánnyal.
Vacsora közben megszólalt: „Bizony mondom nektek, egyiketek elárul.”
Erre igen elszomorodtak és sorra megkérdezték: „Csak nem én vagyok az, Uram?”
„Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el” - felelte.
Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”
Erre Júdás, az árulója is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, mester?” „Magad mondtad” - válaszolta.
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!”
Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan,
mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.
Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.”
Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák-hegyére.
Akkor Jézus mondta: „Ma éjszaka mindnyájan megbotránkoztok bennem. Írva van: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyáj juhai.
De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.”
Péter fogadkozott: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én nem botránkozom meg soha.”
Jézus csak ennyit mondott: „Bizony mondom neked, még az éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.”
Péter erősködött: „Még ha meg kell is veled halnom, akkor sem tagadlak meg.” Ugyanígy beszélt a többi tanítványa is.
Közben odaért velük a Getszemáni nevű majorba. „Üljetek le - mondta tanítványainak -, én arrébb megyek és imádkozom.”
Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. Egyszerre szomorúság fogta el, és gyötrődni kezdett.
„Halálosan szomorú a lelkem - mondta nekik. - Maradjatok itt és virrasszatok velem!”
Valamivel odébb ment, és arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!”
Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Szemére vetette Péternek: „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani?
Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.”
Másodszor is elment és így imádkozott: „Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!”
Amikor visszatért, megint alva találta őket.
Erre otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott.
Aztán visszament tanítványaihoz, s így szólt: „Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.
Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul.”
Még beszélt, amikor odaért Júdás, a tizenkettő közül az egyik, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat.
Az áruló jelben egyezett meg velük. „Akit megcsókolok - mondta -, ő az, fogjátok el!”
Azzal mindjárt Jézushoz lépett. „Üdvözöllek, Mester!” - mondta, és megcsókolta.
Jézus megkérdezte: „Barátom, miért jöttél?” Erre körülfogták Jézust, kezet emeltek rá, és foglyul ejtették.
Jézus kísérői közül az egyik kardjához kapott, kirántotta, a főpap szolgájára sújtott és levágta a fülét.
Jézus rászólt: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el.
Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet?
De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?”
Abban az órában Jézus azt mondta a tömegnek: „Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Naponta ott voltam a templomban, és tanítottam, mégsem fogtatok el.
Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.” Erre a tanítványok mind elhagyták és elmenekültek.
Akik elfogták Jézust, Kaifás főpap elé hurcolták. Ott már együtt voltak az írástudók és a nép vénei.
Péter messziről követte, egészen a főpap palotájáig. Bement és leült a szolgák közé, hogy lássa, mi lesz a dolog vége.
A főpapok és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék,
de mivel nem találtak, sok hamis tanú jelentkezett. Végre jött kettő,
s így vádaskodott: „Azt állította: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt újra fel tudom építeni.”
A főpap erre felállt és megkérdezte: „Nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak?”
Jézus hallgatott. A főpap folytatta: „Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?”
„Magad mondtad - felelte Jézus. - De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin.”
A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: „Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Magatok is hallottátok a káromkodást.
Mi a véleményetek?” „Méltó a halálra!” - kiabálták.
Aztán szembeköpdösték, és ököllel verték, mások arcul ütötték,
és közben kérdezgették: „Találd ki, Messiás, ki ütött meg!”
Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította: „Te is a galileai Jézussal voltál.”
De ő mindnyájuk hallatára tagadta: „Nem értem, mit beszélsz.”
Amikor kifelé tartott a kapun, egy másik szolgáló is észrevette: „Ez is a názáreti Jézussal volt” - mondta a többieknek.
Megint tagadta, most már esküvel: „Nem ismerem azt az embert.”
Röviddel ezután az ott állók körülfogták Pétert és bizonygatták: „De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen beszéded is elárul.”
Erre már esküdözni és átkozódni kezdett: „Nem ismerem azt az embert!” Azon nyomban megszólalt a kakas.
Péternek akkor eszébe jutott Jézus szava: „Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.” Kiment, és keserves sírásra fakadt.