KARD
KARD, (kar-d) fn. tt. kard-ot, harm. szr. ~ja. Gyöke vagy a metszést, rombolást jelentő kar ((har), honnan harcz is, vagy a görbeséget jelentő kar gyök, a d végül eszközt jelentvén. Az egyenes kard inkább tőr s a nagyobb: pallos. Persa nyelven Beregszászi szerént: kardah. A latin glad-ius, hangokban is szintén rokon. A törökben kurde kés neme, s a héber kardom szekerczét jelent. Vágó, metsző, hasító fegyver, melynek fő részét lapos, éles pilinga teszi. Széles, keskeny, hosszú, rövid, görbe, egyenes kard. Fényes, köszörült, éles, meztelen kard. Két élű kard. Fa kard. Szál kard. Kardot kötni, rántani, fogni. Kardhoz kapni. Kardra ütni. Kardra kelni. Kardra hányni az ellenséget. Se kard, se puska nem fog rajta. Öreg katonának élesebb a kardja. (Km.) Két kard egy hüvelyben meg nem fér. (Km.) Kard ki kard, azaz kardra került a dolog; átv. megkezdődött a vita, az ellenségeskedés. Falu fejében kardot fogni nem mindenkor bátorságos. (Km.).
„Szikrázó kardjaik élén
Harczi veszély reszket.”
Harczi veszély reszket.”
| Vörösmarty. |
„Könny a szemben, láng a mellben,
S a kézben ősi kard.”
S a kézben ősi kard.”
| Kölcsey. |
„Kardod ha nem érhetne el,
Toldd meg, fiam! egy lépéssel.”
Toldd meg, fiam! egy lépéssel.”
| Az öreg katona intése az ujonczhoz. |
„Az te Szent Fiadért igyöket igazgasd,
Az kik szent nevedben köték fel kardjokat.”
Az kik szent nevedben köték fel kardjokat.”
| Törökök elleni fohász. Thaly K. gyűjt. |
