KOR, (2)
KOR, (2), fnt. tt. kor-t, tb. ~ok,, harm. szr. ~a. sokszor ugyan a kor egy értelmű az idő szóval, s felváltva használtatik: de a kor szükebb értelmü, mint az idő; mert ez elvontabb, általánosabb, a kor öszszerűbb valami; az idő jelenti általán, a létezésnek egymás után következő folyását, haladását, miért mind a magyarban, mind több más nyelvekben eredetileg annyit tesz, mint menő, haladó (v. IDŐ), a kor pedig inkább csak egy kikerekített kör, s mintegy meg-megújuló rész az időből, különösen oly mérték, mely által bizonyos időbeli létezésnek tartalmát, mennyiségét határozzuk meg. T. i. 1) Egyes emberek, vagy egész népek létezésének bizonyos időköre.Csecsemő-, kisded-, gyermek-, ifju-, férfi-, aggkor. Emberkor. Életkor. Rövid, hosszu életkor. Ez értelemben az idő szóval föl nem cserélhető. Ősatyák, Mózes, Fáraók kora. Mesék, történetek kora. A hellenek, a hősök, a rómaiak kora. A népek vándorlásának kora. Árpádok kora. A hitújítás kora. Forradalmi kor. Mult, jelen, jövő, késő kor. Ó kor, közép kor, új kor. Minden kornak van saját szelleme.
„Minden kornak van istene,
Nem zúgolódom ellene,
S kebelemben marasztom.”
Nem zúgolódom ellene,
S kebelemben marasztom.”
| Berzsenyi. |
„Oh gyönyörü gyermekkor,
Boldog voltan én akkor.”
Boldog voltan én akkor.”
| Kisfaludy S. |
Ez értelemben csak köznyelven, de nem szabatosan használható az idő szó. 2) Azon időkör, melyben valaki bizonyos állapotban létezik. Tanuló korában sokat betegeskedett. Katonakoromban sebet kaptam. Gazdagkorában elfeledkezett a szegényekről. Ismertem őt szegénykorában. Aki részegkorában vét, bűnködjék józankorában. Itt sem állhat helyette idő. 3) Midőn összetételben időhatározó gyanánt használtatik, jobbára egyértelmű az idővel, pl. akkor, azon időben; ekkor, ezen időben; mikor, midőn; valamikor, mindenkor, semmikor, akármikor, ebédkor, vacsorakor, éjfélkor, melyek a régieknél s itt-ott a maiaknál on-nal ragozva is állanak: akkoron, ekkoron, mindenkoron, mikoron, éjfélkoron, valamikoron, halálomkoron, tikszókoron stb. V. ö. ~KORON. De a jókor és roszkor helyett nem áll szabatosan a jó időben, rosz időben, mert itt az ,idő‘ szónak, mint időjárásra is vonatkozónak, kétes értelme volna. Minthogy ,kor‘ mind maig megtartotta önállását, nem úgy, mint, egy-kettőt kivéve, a többi képzők: innen az összetételben is ragozható, pl. máskor, máskorra, máskorról, máskoron, máskorig. Eléfordúl magával az ,idő‘ szóval is összetéve: időkor, időkorra, időkorig stb. Néha a midőn kihagyását a múlt igenévhez ragasztva pótolja, pl. midőn haza jöttem helyett: haza jöttömkor.
Kor tehát, mint meghatározott időszakot jelentő név azok közé számitható, melyekben a kor am. kör, azaz átv. ért. a nagy időből kikerekített időszak, mely magában valamely meghatározott egészet teszen, mit a latin nyelv periodus v. spatium temporis szókkal ír körül, és egyezik hangokban is a hellen χρονος κρ v. κρο gyökhangjaival. V. ö. KOROS. Figyemet érdemel a persa khúr, mely jelent napot (mind égi testet mind nappalt) és időt.
