KOVA
KOVA, (ko-v-a v. kov-a, l. a czikk végén), fn. tt. kovát. Igen szilárd keménységü, részént átlátszó, részént homályos kőfaj, melynek alkotó részeit sajátnemü föld teszi, mely magában a tűzben föl nem oldható, hanem csak más fémanyagokkal összeköttetésben; hamuzsirral és sziksóval vegyülten üveggé olvad. Szélesb ért. többféle kemény kövek, melyek vas vagy aczél által korholtatva tűzszikrákat adnak, s áltatán tűzkő név alatt ismeretesek. Innen köznyelven a kova és tűzkő hasonértelmüek.
„Be van az én szűröm újja kötve .
Az egyikben aczél, kova, tapló.”
Az egyikben aczél, kova, tapló.”
| Népdal. |
Gyöke a kemény test ütéséből támadó vastag ko hang, vékony hangon kö; amabból lett ko-u, ko-v, s a hanggal toldva kova, emebből kö-ü, kö-v, s összehúzva kő v. kű. Hogy az egyik törzsöke kov (kav) a másiké pedig köv, kitetszik e kicsinyező származékaikból: kov-acs (kavics), és köv-ecs. V. ö. KŐ.
