LEJTŐ
LEJTŐ, (le-j-t-ő) mn. és fn. tt. lejtő-t. Lefelé hajló, vagy lefelé hajlító. Lejtő út a hegy oldalán. Lejtő táncz, melyben a tánczos mintegy buktatja magát, vagyis melyet úgy jár, mintha lejtőn menne lefelé. – Önálló főnevül használtatva 1) Hajlás, mely bizonyos magasságról menetelelesen fordul lefelé. Ellentéte: meredek. Az országutat a hegynek lejtőjén vinni. Minden hágónak vagyon lejtője. Minden hegynek lejtője is szokott lenni. (Km.). Finnül: loitto. 2) Nemzeti táncz neme, melynek jelleme bizonyos büszke lassuság, milyennel az eredeti toborzót kezdeni szokták. Molnár A. szerént tripudium-nak mondják, mi annyi mint tripodium, azaz háromlábas, vagyis háromütéses, mert a lassu toborzót csakugyan három lábmozditásból álló mozzanatra szokták járni hadi toborzóink, melyek közől a két első (az üteny első fele) kissé rövidebb, s az utolsó (az üteny másik fele) hosszabb; innen e táncz-, vagy zene- és verslábnak ‘toborzó’ a neve.
