Statisztika, a szó mai értelmében általában minden oly észlelés és leirás, mely összeolvasáson alapul. Valahányszor a létezők vagy jelenségek egész sokaságát kell áttanulmányozni: segítségünkre van azok megszámlálása és ez úton való elemzése. Az égi testek összeolvasása fényfokozat, szin, szinképtipusok szerint épp ugy ide tartozik, mint az embertömegek összeirása és a lakosságnak nemek, kor, vallás vagy foglalkozás szerint különböző csoportokba foglalása. Az ismeretszerzés e nemét, tekintet nélkül tárgyára, nevezik manapság S.-nak. A S. tehát általános módszertani eszköz, melynek lényege a mennyiség szerint való megismerés és elemzés.
A szó eredete és első jelentése ez értelemtől még messze áll. A középkori latinság, melyből annyi ismeretágnak elnevezése ered, teremtette meg a S. szó gyökét is. A status szó klasszikus jelentéséből kivetkőztetve a középkori latin nyelven államot jelent s belőle képezik a statista főnevet, értve alatta az állammal foglalkozót, tehát államférfiut. Ebből lesz a S. (t. i. notitia, scientia) melléknév, mely Achenwallnál (l. o.) főnévvé válik s a német egyetemek egyik tantárgyának megjelölésére szolgál. Az egyetemi oktatás gyakorlati céljai közé a német egyetemeken Conring (1660 körül) példájára felvették az államok szervezetének és népének ismertetését is s ez a tárgy viselte a S. nevet. Tartalma rugalmas volt, mert az Achenwall-féle fogalommeghatározás szerint kiterjedt az az állami élet összes nevezetességeire (l. Államnevezetességek). E címen előadták az államok földrajzának és történetének vázlatát, szóltak az országok termékeiről, valamint lakosságának számáról és jelleméről, megemlékeztek az ipar és kereskedelem állapotáról, a pénzrendszerről és államháztartásról, az alkotmányról, közigazgatásról s mindezeket politikai elmefuttatásokkal kisérték. Számláláson alapuló adat, sőt számszerü becslés is édes kevés volt e S.-i termékekben. Lényegileg államleirások voltak azok, minőket már az ókorban Aristoteles, az újkor elején Sansovino, Botero és Lottini olasz irók állítottak össze.
Szemben a német egyetemi S.-val, mely csak nagyon mellékesen és felületesen foglalkozott a társadalmi élet mennyiségi elemzésével, a nyugati kulturnépeknél megindult s általánossá vált az u. n. politikai számtan (l. o.) művelése. Gyakorlati célokra különösen a halálozás rendjét tanulmányozták mennyiségileg s a halálozási táblák (l. Mortalitási táblák) voltak a mai értelemben vett S. első termékei. Szélesebb körben, a népesedési jelenségek majd minden mozzanatára kiterjeszkedve alkalmazza a mennyiségi elemzést Süssmilch, Achenwall kortársa, kit a demologia (l. o.) megteremtőjének tekinthetni, amennyiben nem elégedett meg a jelenségek számszerü feltüntetésével és összefoglalásával, hanem a népesség összetételének magyarázatát adta, a születések és halálozások, valamint a házaságkötések gyakoriságának okait kutatta, a S.-i szabályszerüségek egész sorát derítette ki. A S. Ezen utóbbi ága, mely az embercsoportok és életjelenségek megszámlálására volt alapítva, nyilván lényegesen különbözött a német egyetemek államisméjétől, melynek hivei a táblázatokat összeállító statisztikusokat megtámadták, kigúnyolták. A két irány kiengesztelhetetlen ellentétben állott egymással. A S.-i hivatalok működésével a számszerü S. egyre terjedt s az új fogalom meggyökerezését előmozdította Venies, ki 1850. a S. kettős értelmét különválasztva, a nevet a politikai számtanból kifejlődött népesedési ismereteknek kivánta fentartani. Azóta a régi német egyetemi S. elemeire bomlott szét, s még csak a felett folyik a vita, hogy a S. külön tudománynak tekintessék-e vagy a szó általános módszertani értelemben használtassék. Akik a szó eredeti értelméhez hivek akarnak maradni, a módszer sajátszerü voltát figyelmen kivül nem hagyhatván, a S. nevet azon ismeretágakra akarják alkalmazni, melyek az állami élettel szoros összefüggésben állanak és mennyiségi megismerést kivánnak. Ez ismeretágak nagy számánál fogva a S. körét igen különbözően vonják meg; legszűkebben azok, kik a népesedési jelenségeket foglalják csak be a S.-ba, miután e jelenségek tanulmányozása csaknem kizárólag a mennyiségi módszer segélyével történt s a S. nevét legelébb azokra alkalmazták. Azonban elvileg helytelen a tudományoknak a fölépítésükre szolgáló módszer szerint való szétbontása és külön elnevezése. A megszámláláson alapuló elemzés által kiderített igazságok azért még nem alkothatnak külön tudományt, mert eredetük különleges. Tényleg azt látjuk, hogy a régi S.-i tárgyak a tudományszakok folyton tökéletesbülő rendszerezésével más név alatt nagy tudományágakba kebeleztetnek be. A közgazdasági S.-t sohasem tekintették külön tudománynak s a társadalmi tudományok egyéb ágai is mindinkább megfelelő névhez jutván, a S. szó a fenti kétoldalu, tárgy és módszer szerint kiválasztott értelmében nem tartható fenn. Tényleg a legszűkebb értelemben vett S. helyett ma már a demográfia és demologia (l. o.) elnevezések váltak uralkodóvá a társadalom élettani viszonyainak, a népesedési jelenségek tudományának megjelölésére. Legcélszerübb tehát a S. szónak fent adott tisztán módszertani értelméhez, mely az idők során a régi értelemből kihámozódott, ragaszkodni mint azt ma már a szakirók tulnyomó nagy része teszi. Ezzel nincs ellenmondásban az, ha az állami közigazgatási szervezetben egyes hivatalok S.-i hivatalok nevét viselik vagy a főiskolákon a S.-i ismeretek összefoglaltatnak, minthogy az igazgatás és a felsőbb oktatás körében a munkamegosztás irányadó elve kivánja e beosztást a nélkül, hogy azért a tudományok rendszerén erőszakot kellene tenni, mint azt legújabban is még Mayr Gy. a Marquardsen-Seydel-féle Handbuch des öffentlichen Rechts bevezető kötetébe irt Elméleti S.-ban teszi, a S. két értelmét különböztetve meg, melyek egyike, az alaki, a módszertani értelemmel megegyez, a tárgyi ellenben mindazokat a társadalmi életre vonatkozó ismereteket egybefoglalja, melyek a számszerü elemzéssel nyerhetők, vagyis az alaki értelemben vett S. által nyujtvák. A S. ezen u. n. tudománya tehát a társadalmi tudományokból kiszakított darab volna, melynek tartalma a szerint változnék, amint a S. módszertani eredményei változnak s egy-egy társadalmi tantétel hovatartozása felett annak deduktiv vagy induktiv úton való igazolása döntene, sőt a mindkét úton bebizonyított tantételek egyidejüleg két tudományhoz stb. tartoznának.
A S., mint a megismerés egyik sajátos módja, különösen a társadalomra vonatkozó tudásunk szempontjából fontos. A társadalom nem egyéb, mint nagyon bonyolult összetételü s összefüggésü sokaság. Áttekintésére, változásainak, fejlődésének felismerésére nélkülözhetetlen a megszámlálásra épített pontos elemzés. A nemzetek fizikai, gazdasági, sőt bizonyos fokig szellemi erejének megmérésére a S. a legpontosabb eszköz. A népnek nemek, életkorosztályok szerint való összetétele, az antropometriai mérések (l. Embertani mérések), melyek a test fejlettségéről s a szervek életműködésének erejéről tesznek bizonyságot, a születések és halálozások menete megismerteti velünk a népek fejlődését, terjeszkedését vagy fogyását. A termelés, a forgalom, a fogyasztás S.-ja számot ad a nemzet gazdasági tevékenységének eredményeiről, az elért anyagi jólétről, mig a javak eloszlásának S.-ja az egyes társadalmi osztályok anyagi helyzetét világítja meg s a napjainkban oly égető szociálpolitikai kérdésekre ad választ. A művelődési S. az emberek értelmi haladottságáról nyujt egyre tüzetesebb tájékozást s a vallási és erkölcsi élet S.-ja az emberi nem szellemi javainak lesz fokmérőjévé. Az által, hogy a S. összehasonlítja az egyik népet a másikkal, elmult korokat a jelennel: megitélni engedi a polgárosodás terén elért eredményeket s megjelöli a helyet, melyet egy-egy nemzet az emberiség nagy feladatainak, eszményeinek megvalósítása tekintetében elfoglal s egyúttal sejteni, sőt szinte kiszámítani engedi, hogy a népek nagy élet-halál-versenyében minő sors várakozik reá. Ezért látjuk azt, hogy minél fejlettebb valamely nemzet társadalmi és állami élete, annál gondosabb ápolásban részesül a társadalmi S. s annyival több áldozatot fordítanak annak teljessé és tökéletessé tételére. A társadalmi S. állapota valóságos fokmérője lesz az egyes nemzetek önismeretre törekvésének.
A S. szerepe a társadalom megismerése, leirása körül magában is óriási fontosságu és pótolhatatlan. E mellett azonban a S.-nak nagy a módszertani jelentősége, különösen megint a társadalmi tudományok szempontjából. Nem mintha a S. külön módszer volna. A tudományok két módszere közül a S. az induktiv módszer körébe tartozik, mint annak előkészítője, mint az indukció előfeltétele. Hogy ugyanis a társadalmi élet nagy jelenségei közt az összefüggést felismerhessük, szükség van legtöbbször a jelenségek mennyiségi viszonyainak előzetes megállapítására, mi éppen a S. köréhez tartozik. A S. segélyével mindenekelőtt bizonyos szabályszerüségeket lehet kimutatni, melyek szinte meglepő állandóságot mutatnak. Minél nagyobb kiterjedésben folyik az észlelés, annál nagyobb a hasonlóság a számokban. Ámde azt a jelenséget, hogy a nagy számokban rendesen feltünő szabályszerüség észlelhető, a valószinüségi számítás megmagyarázza a nélkül, hogy valami benrejlő erő v. magasabb akarat alapul vételére volna szükség. A nagy számok törvénye csak annyit mond, hogy minél nagyobb az észleletek száma, annál inkább kifejezésre jutnak az átlagos arányok, az u. n. valószinüség. A nagy számoknak évről évre mutatkozó hasonlósága pedig még nem egy természettörvény kifejezése, hanem annak jele, hogy a tényezők, melyek az egyik évben működtek, nagyjában legalább változatlanok maradtak. Ha általában egyenlő okok egyenlő eredményeket hoznak létre, a társadalom életében is ugyanazon tünemények állandó ismétlődését kell várnunk mindaddig, mig a társadalom át nem alakul.
A S. céljaira szükséges eljárást nevezik a S. módszerének vagy technikájának. A S. lényege az összeolvasás lévén, a számlálások mikéntje körül forog a S. módszere; de hozzátartozik a számlálás eredményének előadása, vagyis a S.-i leirás is. A S. fejlődésével mindezen feladatok körül a gyakorlati szabályok egész sorozata jő létre s a segédeszközök, adatgyüjtő minták és szemléltető ábrák nagy változatosságban szerepelnek. Kifejlődik a S. önálló szervezete is, mint az állami igazgatási szervezet egy külön tagja. Mindezen módszeri és szervezeti kérdések a gyakorlati S. körébe tartoznak. Általános fő elvei ennek a következők. A S. értéke a számlálás sikerétől függvén, biztosítani kell annak teljességét, nevezetesen azt, hogy a számlálás tárgyai hiány nélkül kinyomoztassanak, de viszont többszörösen ne vétessenek tekintetbe. E cél érdekében szükséges a számlálás munkáját annyi egyén közt megosztani, hogy a számlálás rövid idő alatt befejezhető legyen. A számlálás olyanokra bizandó, akikben megvan a képesség és akarat a kérdéses viszonyok megfigyelésére; ahol különös szakértelem kell, p. a halálokok S.-jánál, megfelelő szakértők alkalmazandók. A számlálásnak lehetőleg közvetlennek kell lennie, helyszinén, a megszámlálandók szemügyre vételével, szükség esetén mérésekkel stb. egyesítve. Amennyiben a számlálás tárgyai olyanok, hogy azokról csak a közvetlen érdekeltek, önmegfigyelés és bevallás útján adhatnak számot, a bizalom és őszinteség felköltésére kell ügyelni,a számlálásra a megkérdezettekhez közelálló személyeket választani. A kérdéseknek szabadosaknak, félreértést kizáróknak kell lenni s általában olyanoknak, melyekre megbizható felvilágosítást lehet remélni. Fontosabb esetekben az állam a válaszadást jogi szankcióval is kötelezővé teszi. A számlálásnak ellenőrzés alatt kell állani s a nyert adatok helyességét ugy feldolgozás előtt, mint kétségek felmerülte esetén az alatt is lehetőleg közvetlen észlelések próbája által kell felülvizsgálni. Az adatgyüjtésnél az észleletek, válaszok nyomban feljegyzendők, mely célra előre elkészített lajstromok v. egyéni minták szolgálnak; az utóbbiak a feldolgozás szempontjából kiváló előnyökkel birnak. A feldolgozásnál a helyi közegek igénybe vétele mellett a pótlás és esetleges kiigazítás könnyebbsége szól, de az egyöntetüség, szakszerüség, sőt a betanult személyzetre és segédeszközökre alapított technikai előnyök is általában a központi feldolgozás mellett szólanak. A segédeszközök közül újabban a Hollerith-féle villamos számlálógéptől várnak sokat. A feldolgozott S.-i anyagot áttekinthető táblázatokba kell önteni, átlagokat és arányszámokat kiszámítani s a szemléltetés eszközeivel előmozdítani azok megértését és megjegyzését. Ez eszközök közül a szinezett térképek (kartogrammok) és a vonalak (S.-i görbék) a legfontosabbak, de vannak pont-, sík- és test-ábrák (diagrammok) is. A S. egyes ágai szerint a gyakorlati S. szabályai az általános elveknek megfelelően, de a tárgyhoz alkalmazkodva tüzetesen kiművelvék, főleg a modern S.-i hivatalok tapasztalatai alapján.
Az egészségügyi S. valamely ország népességének egészségügyi viszonyaival ismertet meg bennünket. Minthogy pedig saját erejének elfogulatlan megismerése minden államnak fontos érdeke, nem csodálkozhatunk azon, hogy a S.-nak éppen ezen ága van a legjobban művelve. Az egészségügyi S. adatait hazánkban az állami anyakönyvek életbe léptetése óta az anyakönyvvezetők szolgáltatják, melyeket az országos magyar S.-i hivatal (l. Statisztikai hivatal) dolgoz fel. A legfontosabb egészségügyi S.-i adatokat az általában elfogadott arányszámokban fogják a táblázatok felmutatni, vagyis oly számokban, melyek az egyes S.-i mozzanatokat 1000 lakosra vonatkoztatva (pro mille) tárják elénk.
a) Országok szerint 1000 lakosra esik halálozás:
Ezen egyszerü táblázat azon sajnos tényt bizonyítja, hogy Magyarországon legnagyobb a halálozás, vagyis legmostohább a nép egészsége. Fodor kiszámítja, hogy ha Magyarországon 1865-től 1881-ig évenkint nem 37,8, hanem csupán annyi lett volna a halálozás, mint ugyanezen idő alatt Ausztriában volt (vagyis 31,3 p. m.), akkor az ország népességét közepesen 131/2 millióra véve, amennyi 1869. a népszámlálás alkalmával volt, 1865-81. minden évben 88,000 emberrel kevesebbet veszítettünk volna el, mint amennyit tényleg elveszítettünk, vagyis csupán ezen 15 év alatt 1.320.000 életet menthettünk volna meg.
b) Nagy városok szerint 1000 lakosra esik halálozás:
| 1. Fővárosokban 1893. | 2. Hazai városainkban 1890. |
| Dublin | | 26,9 | | Székesfejérvár | 25,5 |
| Liverpool | 27,0 | | Temesvár | | 33,2 |
Látjuk, hogy hazánknak nemcsak fővárosa, hanem kivált többi nagyobb városai messze elmaradnak a művelt Nyugat halandósága mögött halálozások dolgában. Javulás azonban mindenütt, főleg Budapesten tapasztalható, miként a következő táblázat mutatja:
c) Budapest halálozási S.-ja 1000 lakosra:
d) Halálozás a kor szerint Magyarországban (1878-80, 1000 lakosra esik):
| 0 - 5 éves | 500,2 | | 30 - 35 éves | 26,7 |
| 5 - 10 " | | 74,8 | | 35 - 40 " | 30,1 |
| 10 - 15 " | 26,3 | | 40 - 50 " | 34,6 |
| 15 - 20 " | 23,9 | | 50 - 60 " | 72,1 |
| 20 - 25 " | 26,8 | | 60 - 100 " | 124,6 |
e) Halálozás a 0 - 5 éves gyermekek között, országok szerint 1000 élve szülöttre számítva, 1881-85-ig:
| Svédországban | 196 | Olaszországban | 345 |
| Angolországban | 223 | Magyarországban | 370 |
| Franciaországban | 253 | Ausztriában | | 380 |
| Poroszországban | 317 | Oroszországban | 408 |
Mindkét táblázatból az a fontos és szomoru tény derül ki, hogy Magyarországon rendkivül nagy a gyermekek halálozási száma más államokhoz viszonyítva.
f) Halálozás Magyarországban a különböző betegségekben, az összes halálesetek százalékában kifejezve (1894-ben):
| Veleszületett gyengeség | | 10,87 | | Kolera | | | 0,05 |
| Görcsök | | | 6,29 | | Gyermekágyi láz | 0,29 |
| Gyermekaszály | | | 3,86 | | Pokolvar | | 0,10 |
| Bélhurut | | | 7,57 | | Veszettség | | 0,01 |
| Difteritisz és krup | | 4,85 | | Tüdőgyuladás | | 8,78 |
| Kanyaró | | | 1,10 | | Tuberkulózis | | 10,69 |
| Szamárhurut | | | 0,47 | | Gutaütés | | 1,99 |
| Vörheny | | | 0,99 | | Vizi betegség | | 2,37 |
| Hólyagos himlő | | | 0,18 | | Elmebajok | | 0,27 |
| Influenza | | | 0,52 | | Aggkori kimerülés | 9,47 |
| Hastifusz | | | 0,64 | | Öngyilkosság | | 0,48 |
| Kiütéses tifusz | | | 0,006 | | Külerőszak, baleset | 0,81 |
| Vérhas | | | | 0,22 | | Ismeretlen haláleset | 27,12 |
Ezen táblázat a fönnebbi kettőről mondottakat megerősíti s emellett különösen arra figyelmeztet, hogy hazánk népessége között a tüdőbajok, különösen pedig a tuberkulózis szedi a legtöbb áldozatot. A fővárosra vonatkozólag az újabbi adatok a tuberkulózis lényeges csökkenését mutatják ugyan, de az egész országban azért még mindig igen kedvezőtlenek ezen betegség tekintetében a viszonyok más államokhoz képest.
g) A lakásviszonyok befolyása a halálozásra (Lipcsében):
| | | | | | 1000 közül elhalt évenkint |
| Oly utcákban, ahol 1-1 szobára esett | 1 éven aluli | 5 éven felüli | átlagban |
A zsúfolt lakásoknak a halálozásra gyakorolt óriási befolyása minden további magyarázat nélkül kitünik a fönnebbi táblázatból.
h) Halálozás a hivatás és foglalkozás szerint Angolországban (1880-82). 1000 azonos hivatásu vagy foglalkozásu közül elhalt évente:
| Foglalkozás nélküli | 32,43 | | | 36,20 |
Ezen táblázatból a hivatás és foglalkozással járó ártalmak, illetve halálozás tünik ki.
