Lépcső
Lépcső, oly szerkezet, amelyen haladva különböző magasságban (niveauban) fekvő helyiségek között közlekedhetünk. A magasságbeli különbségeket L.-fokok segélyével osztják egy-egy lépésnek megfelelő kisebb részekre. A L. főkelléke, hogy kényelmes legyen, továbbá hogy a szerkezet szilárdsága tekintetében biztosan megfeleljen. A L. kényelmes volta nagyságától, a szilárdsága pedig rendszerint a választott L.-anyag minőségével áll kapcsolatban. A L. anyaga lehet kő (tégla, beton), fa és érc (vas). Igen gyakran alkalmazzák a háromfajta anyagot egy-ugyanazon L.-nél. A L. részeire vonatkozó kifejezések: L.-oldal (L.-pofa) a L.-ket kétoldalt határoló részek neve. A L. szélessége, két L. oldal közötti távolság, mely megegyezik a L.-fok hosszával. L.-oromzat vagy homloksík a L.-fokok vizszintes alapja. Fellépő L.-fok az alulról induló L. első foka. Kilépő fok az emeletek legfelső L.-foka. A L. emelkedése két egymásután következő L.-fok felső lapjának egymástól való függélyes távolsága (a L.-fok magassága). Az emelkedés arányszámát a fokszélesség alatt kér egymásután következő L.-fok homloksíkjának egymástól való vizszintes távolságát értjük. Pihenő vagy podeszt nagyobb vizszintes tér (kőlap stb.), mely a L. egymásutánját megszakítja. Tulajdonképen szélesebb L.-foknak tekinthető. L.-karnak nevezzük a L. megszakítás nélkül való egymásutánját fellépő és pihenő, két pihenő vagy pedig pihenő és kilépő között. E szerint különbséget teszünk egy, két, három stb. karu L.-k között. L.-korlát a L.-n járók leesését megakadályozó és kényelem szempontjából szükséges szerkezet, mely többnyire vasrács alakjában készül, de lehet kőkorlát (ballustrade) vagy téglával falazott korlát is.
Lépcsőház az épületek helyisége, amelyben a lépcsőfokok elhelyezkednek. Rendszerint az egész épület összes emeleteinek lépcsői egy-ugyanazon helyiségben, a közös lépcsőházban vannak, de kivételképen előfordul, hogy az egyes emeletekre vezető lépcsők az épületnek más-más részében fekszenek. Szerkezet tekintetében lehet a lépcső szabadon függő (csak egyik oldalán befalazott) és alátámasztott (falazat, boltozat vagy vastartó által).
L. lehet egyenes egykaru, amikor középvonala egy folytonos egyenest képez. Ilyen fajta lépcsőt rendszerint csak monumentális nagy épületeknél alkalmaznak, mint p. az épülő állandó országháznál is láthatjuk. Egyenes többkaru L. középvonala egyenesekből álló tört vonalat alkot. A L. e fajtáját leggyakrabban készítik különösen az épületek főlépcsőinek alakjában. A genovai mintákra támaszkodó bérházaink boltozott lépcsői kétkaruak. A régibb időkből ránk maradt épületekben a háromkaru főlépcső az általános tipus, amely azonban gyakori az újonnan épülő házakban is. Egy L.-nek lépcsőházai rendszerint közelítően quadratikus alaprajzuak; az egyik oldal az emeletek magasságában vizszintes síklapot képez, a többi három oldalon pedig egy-egy kar lépcsőfokai emelkednek. A szögletekben vannak a pihenők (podesztek). Háromnál több karu L.-k csak szabálytalan, vagy sokszügű alaprajz mellett szokásosak. Nagyszabásu épületeknél nem ritka az ötkaru L., amely alulról egy széles karral indul és egy podeszttől felfelé két irányban ágazik el, rendszerint keskenyebb karokkal. (Ilyen a fővárosi Vigadó-épület főlépcsője is.) Az egyeneskaru L.-től eltérően van kerekded L. is, amelynél a középvonal egészen, vagy részben görbe. Ily kerekded L.-t ugyancsak régi épületeink tartalmaznak. (P. az Andrássy-úton lévő oktogon-házak, melyeknél a lépcsőház félkör alaku.) Előnyük, hogy aránylag csekély helyet foglalnak el, de szembeszökő hátrányuk kényelmetlen voltuk. Félkör és egyenes vonal egyesítésével készítik a patkóalaku L.-t, amelyet leginkább melléklépcsőknél alkalmaznak. Igenszűk helyen, különösen tornyokban, a csigalépcső szolgál előnyösen, melynek alaprajza minimális sugaru kör. Az egyeneskaru lépcsők fokai nem mindig hasábalakuak, hanem előfordul, hogy élük és hátsó lapjuk nem párhuzamos. Az ily Lépcső-fok ékalaku. A kerekded lépcsőknél és különösen a csigalépcsőknél az élek sugarasan helyezkednek el. Ezek tehát valamennyien ékalakuak.
Kiválóan fontos kelléke a L.-nek a kényelmesség, amely lehetőleg csekély megerőltetéssel való járhatóságában nyilvánul meg. Helyes méretezést feltételezve, a L. annál kényelmesebb lehet, minél nagyobb terület áll a rendelkezésére. Viszonyaink közt főlépcsőt nem szabad 1 m. és 30 cm.-nél keskenyebbre szabni. Egy-egy főlépcsőfok átlagos szélessége legalább 30 cm., magassága pedig legalább 16 cm. kell hogy legyen. A padlás- és picelépcsőfokok minimális szélessége 25 cm., magassága pedig 20 cm. Kitünik ezekből, hogy a lépcső kényelmességére nézve irányadó a fokok magassága és szélessége, illetve e két méretnek egymáshoz való viszonya. A fokszélességet sz betüvel, magasságát m betüvel jelölve, az építendő L. fokméreteit a következő egyenlet alapján szokták meghatározni: 2xm.+sz.=64 cm., ahol felvéve az m számára p. 15 cm. méretet, sz 34 cm. lesz. Az igen kényelmes lépcsőfokoknál azonban még 15 cm.-nél is kisebb magasságot szoktak felvenni, a szélesség tehát még 34 cm.-nél is nagyobbnak adódik ki a formula alapján, amely csupán tapasztalati adatnak tekintendő és kisebb-nagyobb eltérést megtűr. A pihenők (podesztek) minimális szélességére egy lépés (60 cm.). A fa- és kőlépcső-fokokat rendszerint fa- és kő-tömbökből készítik, de gyakori a deszkákból, illetve pallókból, ugyszintén a márványlemezekből készített L. is. A vaslépcsők fokait öntött vaslemezekből és egyéb öntött vasalkatrészekből szokták készíteni. A fokok felső lapját többnyire deszkaborítással látják el, vagy fa-pallóból készítik.
Az előlépcsők rendesen földszinti bejáratoknál jönnek alkalmazásba. Különösen díszesek a nagyszabásu középületek előlépcsői, amint azt muzeumoknál, templomterrászoknál stb. esetben láthatjuk. A nemzeti muzeum előlépcsője az első emeletre vezet. Ugyancsak készülnek ily előlépcsők az állandó országháza, a lipótvárosi bazilika és az igazságügyi palota főhomlokzatai elé. L. még Csigalépcső.
