Veisz József,

Teljes szövegű keresés

Veisz József,
hirlapíró és lapszerkesztő, szül. 1838-ban Nyitrán, hol atyja szegény szobafestő volt; gymnaisumi tanulmányait Nyitrán végezte, később Prágában az orvosi pályára készült, majd Bécsben jogot hallgatott. Ügyvédi oklevelét azonban részben szegénysége miatt, részben pedig azért nem nyerhette el, mert a zsidók ügyvédeskedését az 50-es évek körül megakadályozták. 1869-ben indult meg Nyitrán az első hírlap, a Neutraer Zeitung, melynek szerkesztését Veiszra bízták. Beválasztották a városi képviselőtestületbe és a megyei törvényhatósági bizottságba. Ő felsége az 1881. hadgyakorlatok alkalmával kéziratot intézett hozzá és egy értékes melltűvel megajándékozta. 1894-ben szerkesztői jubileumát a társadalom részvétele mellett ülte meg.
Zichy Herman gróf és Derestye Gy. M., Magyar zsidók a millenniumon. Bpest, 1896. 201. l. arczk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem