KENDERKALLÓ
KENDERKALLÓ
A rostok puhítására felhasználják egyes helyeken a malmok energiaforrását, így a kenderkalló működtetésénél is (123. kép). Ennek lényege a mechanikailag emelt, majd súlyánál fogva visszaesni engedett nehéz fatönk. A csak függőleges irányban mozduló zúzótönkből egy oldalra beékelt fanyelv áll ki, amit egy legtöbbször vízi energiával forgásba hozott henger tüskéje emel fel, majd túlcsúszva alóla, visszaenged.
Puhításhoz a kenderrostot 15-30 markos kötegekbe fogták össze, s egy asszony egyszerre 4-6 köteget is forgathatott a lezuhanó bunkók alatt. Egy köteg puhításának az ideje körülbelül egy óra. A malmos a malom használatáért vámot szed: minden tíz marok után egyet kivesz magának.
A kenderkalló a Kárpát-medencében egy összefüggő területen, a Zagyva északnyugati és a Tisza északkeleti irányú vonala határolta nagy háromszögben fordul elő, ott, ahol a folyók, hegyi patakok vizét malmok működtetésére könnyen fel lehet használni.
351Kenderkallóink felépítése és működési elve tökéletesen megegyezik a malommeghajtásos gyapjúkallókkal. A 13. század végén települtek a Szepességbe, jelzett területünk északi részébe a Németországból jött telepesek, a későbbi zipserek. A tárgytörténeti, az időbeli és a területi megfelelések alapján úgy tűnik, hogy általuk, velük került az új eszköz, a gyapjúkalló e vidékre. Ennek kenderpuhításra való alkalmazása csak az eszköz funkcióbővülését jelentette, anélkül, hogy azon bármilyen átalakítást kellett volna végezni.
A kenderkallók tömeges paraszti igénybevétele nem történt meg azonban néhány évtized alatt, hiszen ezen a vidéken a kenderkalló előtt volt már egy hagyományosan használt, rostpuhításra igen alkalmas házieszköz, a kalodás dörzsölő, amit az új, malmos berendezésnek ki kellett szorítani a használatból. Emellett a kenderkalló számára érthetően csak ott volt terjedési lehetőség, ahol megfelelő vízi energia (gyors folyású patak, folyó) is rendelkezésre állt.
