MORZSOLÓHENGER
MORZSOLÓHENGER
A rostpuhítás eszköze az ugyancsak malomenergiához kapcsolt morzsolóhenger. Lényege az élére állított malomkő (vagy malomkőpár), ami egy simára kiképzett munkahelyen körbejár, s az alája helyezett megtört és tisztított kenderfejekben még visszamaradt apró pozdorjaszilánkokat felőrli, s a még merev rostszálakat selymes tapintásúra puhítja. Mindig valamilyen malomhoz kapcsolódik: vagy állathúzta járgányos, vagy vízi-, illetve motormeghajtásos malomba van beszerelve.
A Kárpát-medencében az eszköznek két fajtája fordul elő: a morzsolóköves és a vashengeres. Az előbbiek mindig lóvontatású járgányos malommal vannak kapcsolatban. Az egy- vagy ritkábban kétköves morzsolóhengereket eredetileg köleshántolásra vagy olajos magvak (tök, napraforgó) zúzására használták, emellett azonban idehozták a falu-, sőt a környékbeli asszonyok is kenderüket, hogy „megjárassák a kővel”. A morzsolóhengerek másik nagy csoportját a csonkakúp formájú, barázdás felületű vashengerek képezik, amelyek viszont már mindig vízi-, de még gyakrabban motormeghajtásos malmokba vannak beépítve.
Munka közben a kör alakú tőkére teszik az asszonyok a kendercsomókat, a törőket, s amíg a henger körbejár, meg-megforgatják. Egy asszony 5-6 törőt is elforgat egyszerre.
A morzsolóköves puhítás általánosan előfordult a Bácskában, és szórványos adataink vannak róla a Balaton-felvidékről, Budapest környékéről, Gömörből. Ezzel szemben a vashengert már egy tömbben, méghozzá ott találtuk meg, ahol a kenderkallót is. A vashenger technikailag a köves morzsolóhenger fejlettebb változata, így az eszköz eredetijét mindenképpen az utóbbiban kell keresni.
Nemcsak magyar nyelvterületen, hanem az Alpok vidékén is kapcsolatban állt a morzsolóhenger az olajmalmokkal. Olajkészítésre, az olajbogyók szétzúzására az egész Mediterráneumban megtaláljuk az egyköves és kőpáros törőhengereket. Az olajfa északi határán túl használatos az eszközünk Európában nemcsak más olajos magvak törésére, hanem szemes termények hántolására és a gyümölcsnek borkészítéshez, ecethez való összezúzására is – Bretagne-tól a Duna menti országokig húzódó sávban. A Bácskában olyan falvakban találtuk meg kendermorzsoló köveinket, melyek lakossága a 18. században abból a Dél-Németországból költözött ide, ahol a morzsolóhenger gyakran olajmalmokhoz kapcsoltan lentörésre is szolgált.
352Az előzőleg bemutatott kenderkalló és a most ismertetett morzsolóhenger tehát német területről, német telepesek révén került hozzánk: egy korai, 12. századi „északi” úton (Szepesség) és egy késői, 18. századi „déli” úton (Bácska, Dunántúl), majd a kendermunkában malmos meghajtáshoz kapcsolódásuk révén egy közbülső, a vízi energiával bőven rendelkező heves-borsod-abaúji területen találkoztak.
