ROSTMINŐSÉGEK
355ROSTMINŐSÉGEK
A rostanyagot a fésüléssel különböző minőségi csoportokba választották szét, hogy az ezekből font különböző finomságú fonalakból a legválasztékosabb vászonféleségeket állíthassák elő. Minél nagyobb volt egy vidéken a paraszti kendermunka intenzitása, annál differenciáltabb a rostfésülés során való minőségi osztályozás is.
Két határesetet mutatunk be példaként. Magyarvalkón (Erdély) három rostfésülő eszközt használnak egymás után. Először a szegrózsás léhelen lehelik meg a kendert, s ezáltal három minőségi csoportba osztályozzák: a java a lehelt kender; a gyengébb, rövidebb szálú rost a tövi szösz; a rossz, gubancos a hegyi szösz. E három közül az első két minőséget más eszközzel tovább fésülik, s ezzel még differenciáltabb minőségekre bontják. A lehelt kendert a sörtés ecsettel ecselik, s ennek eredményeként az első vonások után a sörték között maradt durvább és barnább rostszálakat külön veszik, ez a kihánt szösz. A további ecsetelés során a kenderből kiválik és a sörték között marad az egészen finom, fehér színű szöszfajta, a pátyosz. Ecselés közben lehullik a földre az igen apró szálú, de finom, puha szöszfajta, a pelyhe. Végül is kézben marad az egyenletes, vékony és hosszú szálú, legjobb minőségű kender. – A lehelés után kivált második rostminőséget, a tövi szöszt már szegsoros gerebenen fésülik át másodszor. E munka során szintén további minőségekre osztályozzák: a java a gerebelt tövi szösz, a gyengébb, csomós rost a bucsi (Nagy J. 1938).
Eszerint tehát Magyarvalkón három rostfésülő eszköz használata során a rostokat két átmeneti minőség (lehelt kender és tövi szösz) után hét csoportba osztályozzák, abszolút minőségük sorrendjében így: kender, pátyosz, kihánt, gerebelt tövi szösz, bucsi, pelyhe, hegyi szösz.
Ezzel a nagyon differenciált minősítő eljárással szemben ott állt számos dunántúli falu rostfésülő és -minősítő gyakorlata, amely szerint egy szegrózsás eszközön mindössze két minőségi csoportba, egy jóba (szála) és egy rosszba (kóc) osztályozták csak a rostot.
E két „szélsőséges” osztályozási gyakorlat között számos átmeneti módot is találtunk a Kárpát-medencében: az általános három, ritkábban négy, igen ritkán öt s a csak néhány erdélyi magyar faluból ismert hat-hét minőségi csoportba való osztályozást. A készített minőségi csoportok száma természetesen összefügg az alkalmazott fésülőeszközök számával is. Magyar nyelvterületen nyugatról kelet felé haladva nő a szétválasztott rostminőségi csoportok száma, ami ez esetben is időbeli rétegek máig konzerválódott térbeli foltjait mutatja.
