34.
Hogy útra mertem kelni védtelen?
S ut közbe’ rám csúf felhő támadott,
Sötét borúval győzve fényeden.
A fellegen áttörnöd nem elég,
Hogy felszárítsd viharvert képemet,
Nem monda jónak oly irt senki még
Mely csak sebet gyógyit s nem sebhelyet.
Szégyenleted gyógyszert nem adhata,
Ha bánod is; csak én vagyok ki vesztett:
Kevés vigasz a bántó bánata
Annak ki hord nagy sérelem-keresztet.
De oh e köny szerelmed gyöngye volt, |
S ez drága – és minden büntől felold. |
![Arcanum Újságok](https://maps-static-cdn.arcanum.com/media/uploads/promo/adt-hu.jpg)