Kis Ferenc
itt a mező, dús kalászú, édes rengeteg!
egy-egy sorban máris fel-felragyognak
csillagaim, miként az aranytűhegyek!
Ne féltsél, kedves! bátor és elszánt
közösség az, amelyben állok –
intsél csak – oly szépek ujjaid,
megint megérett, barna kalászok…
kakas kukorékol torkaszakadtából –
győztesen mosolyog keleten a hajnal,
mosolygok, lelkemben csendes diadallal!