b) A felvidéki hadjárat.
b) A felvidéki hadjárat.
Fentebb említettük, hogy Dobót Ferdinánd annak ismételt sürgető kérései ellenére Erdély megtartásában semmikép sem segítette. Ennek oka az volt, hogy a királyt egy időben három helyen is szorongatták: Erdélyben, a Dunántúlon és a Felvidéken. Nem tudván mindenüvé segítséget küldeni, elhatározta, hogy Erdélyt feladja s inkább a másik két hadiszintéren igyekszik megmenteni, amit még lehet. Ehhez képest június 14.-én a szultánhoz levelet intézett, melyben írásban is megerősítette a követei által szóbelileg továbbított ama elhatározását, hogy Erdélyről lemond és azt János Zsigmondnak átadja, az ottani várakat kiürítteti s csapatjait a tartományból kivonja.*
A levél a tört. bizottság másolatai közt.
Erdélyhez hasonlóan az utóbbi időben a Felvidék is forrongani kezdett. A pozsonyi országgyűlésen hűtleneknek bélyegzett Bebek Ferenc és György, továbbá Perényi Gábor és Tarczay György több más úrral Izabellához átpártolván, ezek Ferdinánd felvidéki uralmát alaposan veszélyeztették. A fentieken kívül Közép-Szolnokban Báthori Báthory György, Biharban, Aradban pedig Varkocs Tamás és Patócsy Gáspár emeltek fegyvert Ferdinánd ellen. Kassa, Lőcse és a többi városok sürgetésére a király 1556 június havában Dietrich Marcell és Puchheim Farkas parancsnoksága alatt 5000 landsknechtet és 500 nehéz lovast a Felvidékre küldött, hozzájuk adván még Forgách Simon szepesi várnagy alatt mintegy 1000 magyar huszárt. Ez a sereg eleinte sikerrel küzdött a fölkelők ellen s nagyobb nehézségek nélkül bevette Nagy Ida és Tarkó várakat, de amikor Forgách a seregtől a király parancsára elvált, hogy a Varkocs és Patócsy által már erősen szorongatott Nagyváradot megsegítse, a német vezérek fejöket vesztve, az első mérkőzésnél csúfos vereséget szenvedtek. A magyar huszárok eltávozása után Dietrich és Puchheim a Bebek tulajdonát képező Krasznahorka megvívására indultak s az erősséget ostrom alá véve, ott hónapokig vesztegeltek, anélkül, hogy csak valamire is mehettek volna. Ezalatt Bebek, a töröktől is némi segítséget nyervén, szeptember elején mintegy 3000 főnyi hadával váratlanul megtámadta az ostromlókat s oly csúnyául megverte őket, hogy azok csak nagy nehezen tudtak legénységük roncsaival az ismeretlen és járhatatlan hegyes vidéken Lőcsére átvergődni. S bár Bebek cseltől tartva, hatásosan nem is üldözte őket, mégis visszahagyták az egyik völgyben 18 lövegüket, amelyek aztán a podgyász legnagyobb részével együtt Bebekék kezébe kerültek. Hogy a gyalázat még teljesebb legyen, a zsoldosok az ütközet után gyáva vezéreiket vasra verték és így vitték Bécsbe.*
Wagner, Analecta Scep. II, 57. – Forgách id. m. VI, 183. – Istvánffy id. m. XIX, 374. – Buchholtz, Urkundenbuch, 614.
A krasznahorkai vereség legközelebbi következménye az volt, hogy a Ferdinánd-párti urak és nemesek egymás után nyitották meg váraikat Izabella párthívei előtt. Igy többek között Husztot Szalay Benedek és Korláth Mihály, Tokajt pedig Némethy Ferenc s nem sokkal utóbb Váradot Forgách Simon volt kénytelen elég kemény kiirtás után feladni. Kassa környéke legnagyobbrészt már szintén a fölkelőket uralta, de maga a város még Ferdinánd birtokában volt. Attól tartva, hogy már Kassa, melytől az egész Felvidék sorsa függött, sem tarthatja magát sokáig, a király annak segítségére Thelekessy Imre lévai kapitányt küldte mintegy 500 főnyi huszárral, ő rá bízván egyszersmind az egész Felvidék védelmét s később Szilézia, Cseh- és Poroszországban fogadott tetemes zsoldos hadakat is utána küldvén.
Thelekessy feladatát támadólagos formában vélte legjobban megoldhatónak s hogy az erdélyi és felsőtiszai fölkelők között az összeköttetést minél előbb megszakítsa, mindenekelőtt a Tisza–Bodrog közét akarta hatalmába ejteni. Hadműveleteinek legelső céljául a zempléni várkastélyt tűzte ki s azt válogatott csapatokkal hirtelen megtámadván, még mielőtt az ágyúk és ostromszerek megérkeztek volna, mindjárt az első rohammal be is vette.
Ezután Pálóczra került a sor, de itt már nem ment oly könnyen a dolog, mert az őrség Perényi Gábortól segítséget várván, vitézül tartotta magát. „Mikor a sűrű ágyúzás következtében – írja Komáromy * – a falak már megtörtek, Thelekessy rohamra parancsolta vitézeit s maga legelől járván, példája és szavai által lelkesítette követőit. A várbeliek azonban emberül védték magukat, de látván, hogy segítség sehonnan sem érkezik, buzgalmuk lankadni kezdett, míg az ostromlók Thelekessy buzdítására újult erővel rohanták meg a támadt réseken a falakat s rövid, de véres küzdelem után be is vették az erősséget, „melyet aztán Imre kapitány földig rontatott“, – Ezalatt Perényi Gábor is hírül vette, hogy Pálóczot Thelekessy erősen vívatja, egybegyűjté tehát a királyné hadait s jelentékeny sereggel a várkastély fölmentésére indult. Mikor Varannó alá érkezett, meghallotta, hogy már minden késő, mert Pálócz elesett s az ostromlók tőből elhányták, de értesült arról is, hogy a királyi hadak fizetősmestere Gorczakker János, kevésszámú magyar–német lovas és gyalog hadinéppel Kassáról Pálócz felé igyekszik, hogy az ostromló seregnek pénzt, kísérőiben pedig fegyveres segítséget vigyen. Erre Perényi tüstént megváltoztatta szándékát s Gorczakkernél gazdag zsákmányra számítván, üldözőbe vette, ki azonban látván a veszélyt, útját megváltoztatta s mielőtt Perényi nyomába ért volna, a Báthory-nemzetség varannói udvarházába vonult s a különben is szilárd kőépületeket sáncokkal és földhányásokkal megerősítvén, elszánta magát a védelemre. – Perényi, nem lévén ostromhoz készülve, három napig hasztalanul törette a nagy elszántsággal védelmezett torlaszokat s ezalatt Gorczakker meghitt emberei által levelet küldött Thelekessynek, hogy haladéktalanul segítségére siessen, mert a veszély nőttön-nőtt, s az ostromlottak, mint előre látni lehetett, már csak rövid ideig tarthatták magukat. Perényi azonban a levélvivőket elfogatta, s különben sem tartott Thelekessytől, mert a Bodrog folyó, mely a két sereget egymástól elválasztá, a folytonos esőzések következtében olyannyira megáradt, hogy az átkelés rajta lehetetlennek látszott. Ehhez járult még, amiről azonban valószínűleg sem Gorczakker, sem Perényi nem tudott, hogy Imre kapitány Pálócz ostrománál csipőjén sebet kapott, úgyhogy a városba szorult magyar és német csapat kétségbeejtő helyzetbe jutott s valóban csak az isteni gondviselés menthette meg őket Perényi bosszújától. – A gondviselés szerepe pedig egy nőnek, Homonnay Gábor özvegye, Gulaffy Rozinának jutott, ki látva Ferdinánd népének veszedelmét, titkon étesítette Thelekessyt, s ez nem gondolva a maga bajával, tüstént felültette hadait és szokott gyorsaságával a Bodrognál termett. – Perényi meglepetéstől nem tartott, mert a folyón való átkelést ő is lehetetlennek tartá, másfelől meg Gorczakker levelét elfogván, nem is sejté, hogy Thelekessy értesült a történtek felől. Azonban rosszúl számított, mert Imre kapitány nem az az ember volt, akit kitűzött céljától az akadályok elrettentették volna; ellenkezőleg, ha föltett magában valamit, azt ha törik, ha szakad végre is hajtotta. Megindítván tehát seregét, amint a megáradt folyam partjához ért, lelkesítő beszédet tartott katonáihoz, hogy vitéz bajtársakat, saját vérüket ne hagyják az ellenség bosszújának, hanem átkelvén a folyón, siessenek segítségükre. A legénység azonban Isten-kisértésnek tartván a dolgot, nem hajolt beszédjére, s már-már minden veszve volt, midőn Imre kapitány egy hősies gondolattól megkapatva, halálmegvetéssel a háborgó hullámokba ugratott… A huszárok látván szeretett öreg vezérüket küzdeni a tajtékzó habokkal, nem akartak rosszabbak lenni nálánál, s a fényes példa által gyújtott lelkesedés tüze elterjedvén a seregben, mindnyájan követték őt és a folyón szerencsésen át is keltek. – Perényi hadait megverni ezután már könnyű feladat volt, mert az ostromlók Thelekessy csodával határos megérkezését látván, eszöket vesztve, rémületökben szanaszét futottak s Imre kapitány szokása szerint kimélni akarván a magyar vért, hagyta őket menekülni, élükön Perényivel, ki csak a gyors lovának köszönheté, hogy ott nem hagyta a fogát, de így is 300 embere maradt a csatatéren, mert a huszárok nagy harci kedvökben irgalmatlanul kardélre hányták azokat, kik jószerével meg nem menekülhettek. E győzelem után, minthogy a tél már beállott s a hadviselés országszerte szünetelt, Thelekessy Kassára, Gorczakker pedig… Bécsbe ment. Érdemeiért aranysarkantyús vitézzé tette őt Ferdinánd, Thelekessy azonban megmaradt továbbra is egyszerű zsoldos kapitánynak.“ Pedig ő volt az, aki haláltmegvető elszántságával elérte azt, hogy Ferdinánd csapatjai a Felvidéken ismét a helyzet urává váltak.
Dr. Komáromy András, Thelekessy Imre, 1497–1560. Hadt. Közl. 1889. évf. 646.
