Farkas család. (Kődi).

Teljes szövegű keresés

Elődük Zemplin megyéből – hol jelenleg is több ilynevü család van, – származott be Bethlen Gábor alatt mint fejedelmi szolga Erdélybe, hol a család hazája Közép-Szolnok vármegye.
Czimeres nemes levelüket Farkas János kapja 1679. junius 15-én, és az Közép-Szolnok megyének 1681-diki julius 4-én Sámsondon tartott közgyülésében hirdettetett ki. Czimerök a paizs égszin kék mezejében egy vörösbe öltözött jobb kar kivont kardot tartva, melyre kigyó tekerődzik. A kar törzsén egy fehér gólya áll, és a kigyó fejét elnyeléssel fenyegeti. A paizs fölötti sisak koronája alul kétfelől leereszkedő foszladék ezüst s különbféle szinekkel diszlik, mint itt a metszvény mutatja.
A család a mult századi (1784-ki) nemesi vizsgálatkor Közép-Szolnok megyében Kődön, Fericsén és Csokmányan több adó-fizető jobbágy birtoklását mutatván be, kétségtelen és elegendő birtoku nemesül ismertetett meg legfelső helyen is. (Bécs 1784. dec. 6.)
Farkas Konstantin a Rákóczy forradalom alatt Kődi fele részmalmát egy tizenhat forintra becsült lóért zálogitja el testvérének Györgynek, a fölkelésben részt veendő, melyben el is esik, kilencz gyermeket hagyván maga után.
Mint a táblázaton látható, az igen szapora családnak Közép-Szolnok megyei ága részint a Rákóczy hadaknak birtokaik területén gyakori átvonulása által, részint pedig sokfelé terjedő osztályok miatti birtok-feldarabolások által elaprosodott, elszegényedett, mig a Doboka megyei ág maig is virágzóbb állapotban áll, jelenleg csak István és János által képviselve.
I. András két fiát III. Jánost és Dánielt Bécsben növeltette, honnan mindkettő tanárnak jövén le, Dániel mint ilyen halt el N.-Szebenben 1817-ben. – III. János előbb Bécsben két herczegfi nevelője, a kolosvári egyetemben 1774-ben egyházi és büntető jogtanárnak neveztetett ki. Meghalt 1781-ben. Tömösvári Rácz Zsófiától, kit mint árva 12 éves leányt jegyezvén el, előbb a szebeni kolostorban maga neveltetett, három gyermeke maradt: Anna, Antonia és IV. János, ki miután még atyja III. János 1780. táján magát Doboka megyében megfészkelte, alapitá a dobokai ágazatot, mely a Maksai, Dindár, Daczó, Ördög stb. azon megyében vagyonos családokkal jöve családi összeköttetésbe.
IV. János Doboka megyében törvényszéki biró és árvaszéki elnök, a forradalmi rázkodások által megtörve, 1848-ki dec. 24-én halt meg. Fiai közül
István, ki 1848-ig különféle megyei hivatalt viselt; erről lemondva, előbb mint kor. biztos, majd mint tiszt a forradalom érdekében működött, hasonlóan testvére János is azon hadseregnél volt tiszti alkalmazásban.
Nevezett István és János Doboka megyei keresztúri birtokaikon laknak, s számos testvéreik elhalván, ez ág bennök várja további terjedését.
A családfa a nemesség-szerző Jánostól kezdve következőleg terjed le:
Farkas János 1679. czimert s nemes levelet kap.; I. György; Konstantin 1709.; Demeter; II. János; I. Gergely; Tamás; Simon; Demeter; Miklós; Zsigmond; I. András (Rednik Róza); Gábor; Péter; Mihály; Demeter; Tamás; II. György; II. János jogtanár † 1781. (Rácz Zsófia); Miklós; Gábor; III. Gergely; Mária; Anna; Dániel tanár † 1817.; IV. János Doboka v. törv. sz. biró. † 1848. (Hodor Mária); Anna (Sikó István); Antonia (Eperjesi Antalné); Lajos †; István Keresztúron. (b. Jozsinczy Róza); Anna (Szentmarjai Lajos); Sándor †; V. János (lak. Keresztúron); Irén †; Sándor †
*) Tamásnak testvérei még: II. Gergely, Johanna és Mária.
**) Ezeknek elhalt testvérei még: Antonia, Antal, József, Mária, Amália, László, Róza, Zsófia és László.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem