Keserű család. (Gibárti †.)

Teljes szövegű keresés

E kihalt család előnevét tekintve, a legrégiebb időkben Abauj megye birtokosai közé kell számitanunk: Gibárt helység Abauj megyében fekszik. Lehoczky szerint a családnak „de eadem“ is az előneve, azaz keserűi Keserű; igy Bihar megyében kell keresnünk a család eredetét, mert e megyében fekszik Ér-Keserű, melyről most a Frater család viseli egyik előnevét.
Bizonyos az, hogy Keserű Istvánnak neje 1483-ban Kállay Erzsébet volt *. Ez István 1505-ben Valkó vármegyei követ a rákosi országgyülésen *. 1507-ben alnádor, 1514-ben egyike azoknak, kik a Verbőczy Hármas könyve megbirálásával bizattak meg. Talán Istvánnak testvére gibárti keserü Mihály, ki törvénykönyvünk tanusitása szerint 1514-ben boszniai püspök volt.
A Kállayak nemzékrendén curialis perből.
Jászay A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után 157.
Istvánnak fia lehetett Mihály, ki 1526-ban Szapolyai nádora volt, és 1529-ben Perényit a koronával együtt elfogá *. Birták Erdélyben is Sz.-György, és Valya helységet. 1532-ben Mihály dévai várnagynak iratik Szereti János társával, és ekkor kapja a dévai várért a vingárti kastélyt *. Neje Bánffy Margit volt; ettől gyermekei Margit Apaffy Miklósné, Kata Orbai Miklósné, és II. István, ki nővérével Katával 1581-ben Izabella királynétól Vingártnak felét nyerik adományban a springi s egyéb részbirtokokkal, és ezentúl II. István és utódai springi előnévvel is éltek.
Forgách Commentarii. 499.
A báró Bornemisza család levéltárából Török Antal.
II. Istvánnak neje Mojszin Zaffira, előbb Niszoczky Szaniszló lengyel urnak hitvese volt. Ettől gyermekei 1. Anna Csáky Pálné, 2. Pál és 3. János, kinek neje Perneszy Erzsébet, előbb Gálfi János özvegye, és miután János 1603-ban Vajda-Hunyadon pestisben meghalt *, özvegye harmadszor cseszeliczki Szilvássy Boldizsár neje lön. E Jánosban – ugylátszik – halt ki a család, mert 1570–1580. közt emlitetik ugyan még Keserű Kristóf és Péter, de utánnok fi-ágon a család végképen elenyészett.
Wolph. Bethlen tom. V. p. 536.
A mennyire tudható, leszármazási fájuk következő:
István 1483. 1517. alnádor (Kállay Erzse); Mihály nádor 1526. (Bánffy Margit); Margit (Apaffy Miklós); Kata (Orbay Miklós); II. István 1581. (Mojszin Zaffira); Anna (Csáky Pál); Pál. †; János † 1603. (Perneszy Erzse).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages