Kovách család. (Horti és rigyiczai.)

Teljes szövegű keresés

Kovách család. (Horti és rigyiczai.)
Kovách Pál Fülek várában lovas csapat kapitánya *„Agilis Paulus Kovách, Praesidii nostri (t. i. sacr. Caes. et regiae Majestatis) Fülekiensis certorum equitum Capitanei.“ és általa neje Zsuzsanna, fiai Gergely, János és István, leánya Anna és utódai a polgári állapotból II. Mátyás király által Pozsony várában 1613-ki mart. 26-án * czimeres levélben nemesi rangra emeltettek *. És e czimeres levél Nógrád megyének Losonczon tartott közgyülésében még azon évben kihirdettetett.
Az oklevél igy szól:
Homonnai György, Forgách Zsigmond és Zichy Tamás ajánlatára és Bosnyák Tamás Fülek-vári kapitány eszközlése folytán.
Az eredeti rigyiczai Kovách nep. János urnál Rigyiczán.
Czimerük – mint az az eredeti armalis levelen festve *, és a metszvényben látható – a paizs kék udvarának alyján zöld téren három levágott török fej, azok fölött egy koronából kiemelkedő pánczélos, sisakos vitéz, jobb kezével kivont kardot tart, fölötte jobbról arany nap, balról ezüst félhold ragyog, a paizsfölötti sisak koronájából a paizsbelihez hasonló pánczélos vitéz nyúlik fel, jobb kezében kivont kardot villogtatva. Foszladék jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös.
Az eredeti armalis levélben máskép van a czimer (valószinűleg a czimerfestő tévedéséből) festve és másképen leirva, ugy hogy a leirás a festett czimerrel nem egyez; a czimer leirása az armalis szavai szerint ez: „Scutum militare erectum coelestini coloris, cuius fundum viridis late occupat campus, super quo nuda framea resupine jacere visitur, ac in medietate tria capita turcica absecta et ordine locata, sangvine conspersa dictam frameam polluere ac in extremitatibus sive angulis hinc sol, illinc vero luna interjecta in medio stella rutilare visuntur. Scuto incumbentem galeam militarem clausam regio diademate integrum brachium humanum ferro indutum, manuque frameam nudam sursum elevatam vibrantem proferente ornatam. A summitate vero seu cono galeae laciniis seu lemnisciis hinc aurei et coelestini, illinc vero aurei et argentei colorám, in scuti oram defluentibus, prout haec omnia in principio seu capite praesencium literarum nostrarum pictoris manu artificio propriis suis coloribus recte (sőt épen nem: recte) depicta esse cernuntur.“ – A család a festett czimerrel él.
A nemesség-szerző Pál, ki talán Heves megyei Hort-ról származott vagy ottan birtokos volt, hadadi Wesselényi Ferencz füleki főkapitány és kir. fő-komornok mestertől Fülek városában házat és az úgy nevezett Király kapuja előtt való majort kapta, melyre 1640. aug. 10-én gróf Esterházy Miklóstól nádori adományt nyert *, és abba 1641-ki Fülöp és Jakab apostolok napján beiktattatott. – Gyermeke öt volt, György *, Gergely, István, János és Anna, kik és illetőleg már utódaik 1647. május 28-án Füleken osztoztak, mely osztálynak némely pontjai szerint a baksaházi puszta kétfelé oszlott, de néhai Györgynek özvegye kapja emegpénzét a 11 arany és 12 tallért, melyet a testvérek tartozzanak letenni; ha pedig le nem teszik, kiadassék neki a jószág jövedelméből való rész; továbbá a sülyi jószág öt felé * oszolván a végrendelet szerint, Kovách Jánosnak és Nittray Antal gyermekeinek két rész esett, ezentúl a három rész Kovács Gergely és Kovách Istvánné asszony között két részre oszlott. A Monossa pusztabeli birtok is, mely zálogul 200 frtban biratott, kétfelé oszlott, és ha kiváltanák, a pénz is kétfelé oszlik. Hasonló rendelkezés tétetett a 100 tallérban zálogul birt kenderesi jószág iránt is. Azután a jószág minden nemü jövedelme is két részre oszlott, valamint végre a Nógrád megyei Zalvaj (?) határban fekvő szőlő is két részre Kovách Gergely és István özvegye közt osztatott el.
Ezen Esterházy donatiojában Pál Praesidii Fülekiensis certorum militum ductor-nak – tehát hadnagynak iratik.
György az armalisban nincs megnevezeve, és igy vagy előbb már meghalt, mint az 1613-ki armalis adatott, vagy csak utóbb (1613. után) született, és 1647-ben az osztálykor már csak özvegye Bakonovich Horváth Fruzsina élt, és igy kora 33. legföljebb 34. évre terjedhetett; ez utóbb annál bizonyosabb, mert Horváth Fruzsina egyesség-levelében férjének Györgynek bátyjául nevezi Istvánt, ki pedig az armalisban megvan nevezve.
Ez mutatja, hogy Pálnak öt gyermeke volt.
1647-ki sept. 11-én Györgynek Bakonovics Horvath Fruzsina a férje testvére István özvegyének Virágh Zsófiának eladja a Füleken és Monossa pusztában fekvő neki jutott részt, a baksaházi és Kenderesi jószág részét pedig zálogul annak köti le.
A család előnevét csak Kovách Jánosnál találjuk használatba véve, ki mint Fülek várában lovas főhadnagy 1660-ki jul. 8-án levelet ir Kún Katalinnak *. Ugyan csak a Nógrád megyei 1663-ki nemesi lajstromban „Joannes Kovach de Horth“ néven van beirva. E Jánostól származik le a család a következő táblázat szerint:
Ez eredeti levél a m. akademia levéltárában van, már 1647-ben is fő lovashadnagy volt.
Pál 1613. 1640. Füleken lovas hadnagy; Gergely 1613.; János 1613–1663. lovas főhadn.; György (Klinitzky Ilona); György; I. Pál 1777. Nógrád megyében; II. János Nyitrában; Mihály (Hagan Anna); II. Pál 1796. Nógrádban; Ferencz 1813. Nógrádban.; III. János.; IV. János.; József Nógrád v. biztos 1828.; III. Pál 1813.; Lajos.; Imre.; Gábor 1856. ügyvéd Szirákon.; István 1613. (Virágh Zsófia); György (Horváth Fruzsina) özv. 1647.; Anna (Nyitray Antal);
E táblázaton állók közűl I. Pál 1777-ben, fia II. Pál 1796-ban ennek estvére Ferencz, és II. Pálnak fia III. Pál 1813-ban vettek ki nemességükről Nógrád emgyétől nemességi bizonyitványt, míg József Nógrád megyében rendszerinti biztos 1828-ban fiai részére is szintén Nógrád megyétől nyert nemesi bizonyitványt.
I. Jánosnak fia Mihály Hagan Annát a nagy-tapolcsányi plébánosnak nővérét vévén nőül, Hagan-nak is neveztetett ipja nevéről.
A család egy másik ága Andrástól (ugylátszik Mihálynak testvérétől) jő le következőleg:
II. tábla.
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages