Kubínyi család. (Felső-kubini, nagy-olaszi és deményfalvi.)

Teljes szövegű keresés

Egyike legkiterjedtebb és ősrégi nemes családainknak. Első tudható törzse Hudkont, kit a tudós Horvát István a Hunt-Páznán nemből (genus) származottnak állit *. Nevezett Hudkont II. András király alatt élt, és 1233-ban ezen királytól – mint az adománylevél mondja – első ifjuságától fogva tett hű szolgálataiért Liptó vármegyei Reucha (most Alsó- és Felső-Revucsa helység Liptó megyében) nevü földdel adományoztatott *.
Horvát István: A Magyarország gyökeres régi nemzetségeiről 73. Honnan vette ez állitását a tudós szerző, miután a forrást nem idézi? nem tudjuk; eddigelé pedig Hudkontnak ezen Hunt-Páznántóli származására vonatkozó oklevél nem ismertetik.
L. Genealogia Familiae de Felső-Kubin fratribus suis dicata a Petro Kubinyi S. C. et R. Majestatis Consiliario. Pesthini czimü csaád történeti rajz oklevelekkel, mely három kiadást ér; ugy mint 1814. 1824. és 1831-ben.
Hudkontnak * két fia volt Ite, vagy Juche vagy Gyuche, és Gyurke, ki máskép Synik-nek is iratott. Ez utóbbitól a Meskó és más családok, az elsőtől pedig a Kubínyi család származott, mint a következő táblázatok mutatják:
Hudkont némely genealogiacon comes-nek irva is fordul elő.
I. tábla.
Hudkont 1233.; Ite vagy Iwche.; Miklós1325.; Salamon deák 1355–1391.; Gergely 1355–61.; I. Márk 1355. megöletett.; Miklós 1361. 1391.; Péter †; László 1429.; György; László 1492. 1503. alkincstárnok. (Gyulaffy Potentiana); Salamon †; Dániel a nagyolaszi ág törzse.; Folyt. II. táblán.; Máté 1505. árvai követ, deményfalvi ág törzse.; Folyt. VI. táblán.; Lénard 1526.; II. Márk (Csemiczky Kata); Sepes (Lehoczky János); Annt (Szent-éIványi István); Margit (Szent-Iványi Fáfael); Lőrincz 1355.; András; László 1424.; Péter 1325; Pokus v. Fabus; Tamás 1361.; Fülöp 1325.; Balás 1361.; János; Miklós 1355.; Adrián; Mesk 1355. a Meskó cs. törzse.; István 1355.; János; Ivánka 1355.; János 1361.; Mihály; János 1355.; Miklós; László 1424; Adnán 1424.;
II. tábla.
Nagy-olaszi vonal. Dánlel, ki az I. táblán.; Jakab 1500. árvai alispán. (Beniczky Bora); I. István Árvai alisp. 1571. (Büdy Fruzsina); István (Horváth Kata); István †; Ferencz. †; Kate (karvai Orlé Miklós); II. Kristóf 1596. trencséni alisp. és altárnok. (Rakovszky Bora); I. Kristóf kir. ügyész 1578. (1. Palugyai Zsófia 2. Pongrácz Borbála); I. László 1596. kamarai tanácsos (Esterházy Magdolna); Tamás Árvai követ 1618. †; II. László Liptói alispán 1633. (Daróczy Kata); Kristóf †; Kata (Szent-Iványi Mihály) Bora Galambos László 1653.; Magdolna (Pethő János); Dániel †; András †; Julianna (óvári Pongrácz Mátyás); Zsófia †; János Liptói alisp. 1600. (Mérey Anna); Ferencz (Marsóvszky Eszter); Ádám (Plathy Bora); Pál. †; János 1692. (Bogády Judit); Gáspár Liptói alisp. (Zmeskal Zsuzsa); Folyt. III. táblán.; János (Raksányi Éva); József árvai alisp. kir. tanács. (Adda Amália); Ignácz (Rády Rozália) †; József †; Alajos † (Ürményi Bora); Laszló (Hrabovszky Zsuzsa); Elek †; István jesuiták ügyvéde Vág-Szerdahelyen (Gáfor Julianna); Folyt. köv. lapon.; János 1748. (Tarnóczy Mária); Pál (Marczibány Mária †); János Csaczán 1768. (Sághy Mária); Ferencz (Bánfy N.); Ferencz 1837. (Wolf Mária) †; János szül. 1819. ügyv. Zsolnán.; János (Baán Anna); Folyt. IV. táblán.; Dániel ónodi kapit. Móre anna; László Erdélybe fut. (Nagy Kata); László. †; Ádám. †; János. †; Pál.; Pál (Rész Janka); Ádám (Stansita Horváth Zsófia); Pál †; Kristóf (Petróczy Erzsébet); Folyt. V. táblán.;
István, ki az előbbi lapon. jesuiták ügyvéde Vág-Szerdahelyen (Gáfor Julianna); Antal (Grajczar Teréz); Lajos (1. Szkacsányi Mária. 2. Grajczar Anna); János sz. 1842.; József sz. 1845.; Károly †; Ignácz szül. 1736. † 1811. (Juhász Julia); András sz. 1790. † 1831. april. 29. (Tarnóczy Róza); Anna (Brogyányi József); Elek sz. 1819. bolly plebán. esperes.; Zsigmond sz. 1820. Nyitrán ügyv. (Névery Klára); Geiza sz. 1843.; Coelesta sz. 1845.; Ida sz. 1847.; Aranka sz. 1851.; Jenő sz. 1853.; Mária sz. 1856.; Mária sz. 1822. (Detrich Gyula); Sándor sz. 1823. Nyitrán ügyv. (Seregélyi Mária); András sz. 1857. István sz. 1858.; Erzse sz. 1859.; Luiza sz. 1829. (Ivánszky János); Róza.;
Gáspár, ki a II. táblán. Liptói alisp. (Zmeskal Zsuzsa); Gáspár (1. Szontagh Erzse 2. Okolicsányi Jozefa) Farkas (Ottlik Klára) †; Gáspár (Plathy Anna); Eszter (Raymann Sándor); Zsuzsa (Kosztolányi Elek); Gáspár (Wattay Zsuzsa); Sándor †; Borbála (Dessewffy András); András Videfalván † 1851. (Prónay Éva); Zsófia (b. Hellenbach Józs.); Róza (b. Prónay József); N. (b. Podmaniczky); Bora Radvánszky Antal; Ferencz Nógrádi követ. (losonczi Gyürky Franciska †.); Ágoston sz. 1799. máj. 30. cs. kir. kam. muzeum igazg. (Gosztonyi N.); Geiza (Rudnay Zsófia); Jolán.; Eveline (Kovács Ferencz); Laura.; Jozefa (b. Nyáry Antal cs. k. kam.; Amália (Földváry Miklós); Gáspár Liptói alisp. † 1838. máj. 4. (b. Prónay Honorata); Petronella.; László † 1840. oct. 18. (1. Radvánszky Ter. 2. Kubinyi Lilla); Albert lak. N.-Olaszi.; Rozália (Lónyay Albert).; Rozália (b. Podmaniczky Andor);
IV. tábla.
János, ki a II. táblán. (Baan Anna); János (Rhédey Ilona); Zsófia (Szmrecsány Péter); Magdolna 1689. (Szelényi János); Janka (Csemiczky Gábor); József (Sándor Kata) †; János (Pottornyay Julia) †; Éva (Görgey Lőrincz); Menyhért (Révay Polexina); Mátyás (Csemiczky Mária); Magdolna (Ujlaky András); Anna-M. (Okolicsányi Gáspár); Menyhért (1. Okolicsányi Erzse 2. Kiszely Kata); János. †; Kristóf. †; Mátyaás (Palugyay Anna); Antal (Beniczky Janka) Dénes †; István. †; Péter (b. Szentkereszti Zsuzsa); Jakab (Makláry Anna), György (Szunyogh Zsuzsa); Szabolcsi ág.; József. †; Sámuel; Ignácz Szabolcsi alszbiró 1844.; Imre; József Fejrétón.; Lajos iró.; Mihály. †; Lőrincz 1755. (Plathy Julia) Benedek. †; Bora (Pottornyay Gáspár); Sándor (Dacsó Teréz); László (Puky Erzse); László lak. Tápio Sz.-Márton † 1853.; Károly (Plathy Kata); Vilmos. †; Lajos †; (Somogyi Krisztina); Anna (Bornemisza N.); Ilona (Bay); Róza.; Eszter (Mariássy Márk); Zsuzsa.; Pál (Okolicsányi Ilona); Ádám (Sindler Erzse); Mihály †; József (b Luzsénszky Jozefa); Antal Liptóban Varbón (Abaffi Zsófi); Árpád.; Hermina (Kubinyi Mih.); Anna (Abaffy Elek); Tamás (Kubinyi Luiza); Gyula lak. Proszeken.; Frigyes (Andreanszky Henriet.) lak. Bobronikon.; Móricz.; Zsigmond cs. k. hadn.; Luczian.; Barnabás.; Mihály.; Henriette (Plathy Imre); Jozefin (Pongrácz); Adolf (Szent-Iványi Zsófia) Kázmér F.-Dechtáron.; Karolina (Okolicásnyi Mátyás); Pál (Zayler Janka); Mihály lak. Bertelenfalva (Joob Julia) Janka Jóob Elek; Berta.; Miklós.; Irén.;
Kristóf, ki a II. táblán. (Petróczy Erzse); Kristóf 1694. (Géczy Julia) †; András (Ivócs Kata); László ezredes † 1678. (inarcsi Nagy Bora); András †; Dániel (Okolicsányi); Miklós.; Ádám (Kubinyi Zsuzsa); Sándor †; Lajos (Ragályi Zsófia); Luiza (Kubinyi Tamás) Honorata (Ragályiné) Jenő v. Ödön Klenóczon 1849. Gömör követe (Kubínyi Ida); Mihály (Kiss Judit); Mihály Árvai alsz. biró 1837. (Kubínyi Hermin); Hermin.; Károly honvéd százados 1849. (Domonkos N.); Sidonia (Hanzély Márton); Zsófia (Zmeskal); Kálmán Isztebnén árvai alsz. biró 1842. Pottornyay Klementina; Mária.; Barnabás.; Flóris lak Madacsány Liptói követ 1849.; N. (Pottornyay Ferencz); Kristóf †; András őrnagy †; József (Ötves Amália); Károly insur. ezredes (Tornyos Anna); Tivadar cs. kir. tiszt. lak. Szűgy.; Lilla (Kubinyi László), N. (Petrócziné); Luiza (Mariássy Ágoston cs. kir. kam.); Constanczia.; N. (Tornyosné); József (1. Tótfalusy Ludovica. 2. Ambrózy Sidonia); István lak. F.-Kubin (Hanzély Erzse); N.; József.; Erzse (Zmeskalné);
Deményfalvi vonal.
VI. tábla.
Máté, ki az I. tábln. 1505. Árvai követ.; I. György kezdi a vár gedei pert.; Máté. †; Benedek Liptói alispán 1571. (Spokidiar Anna); Mihály; János Árvai követ 1637. 1646. (Dluholuczky Anna); György (Palugyay Anna); Ferencz Liptói köv. 1646. (Rády Margit); Folyt. VIII. tábl.; Mátyás Liptói köv. 1637. Murányi kapit.; Folyt. IX. tábl.; Gábor (1. Szent-Iványi Ilona 2. Géczy Zsuzsa); Ádám (Nozdroviczky Ilona); István (Vozáry Rebeka); István.; József (Bulyovszky Kata); József Gömör v. főszbiró meggyilk. 1813. (Zerdahelyi Krisztina); Ludovica (Prónay Jáno); N. (Prónay Miksa); Boldizsár (Dianis N.); János (Horváth Kissevich Klára); Pál (Szmrecsányi Mária); Imre (Zmeskal Anna); Imre (Plathy Anna); Jób; János (Kubinyi Anna); sándor (Kubinyi Krisztina); Imre; Mihály (Joob Zsuzsa); Folyt. VII. tábl.; Benedek; György (Rutkay Fruzsina); László † (Baán Mária); György; Sándor (1. Szent-Iványi Mária 2. Posgay Bora); Farkas (Palugyai Mária); Menyhért lak. Klenóczon (Bartholomaeides Mária); Illés sz. 1721. † 1768. Pongyeloki ev. lelkész «»(Tnbely Róza); Illés †.; György-Gedeon (Ján Kata); Folyt. köv. lapon.; László (ürményi Nagy Éva); Menyhért (Kubinyi Borbála); János (Hanzély Julia); János (Ebeczky N.); Gáspár (Fejérpataky Anna); György (Andaházy Erzse); Lőrincz (Szmrecsányi Julia) †; László (Pongrácz Eszter); Sándor ügyvéd jog könyviró 1798.; Miksa Deménfalván (Szakmáry Erzse); Aurél.; Berczi (NN.); Gyula főhadnagy.; Sándor.; György katona.; Miklós.;
György-Gedeon, ki az előbbi lapon. (Ján Kata); Gedeon (Vajda Zsuzsa); László (Szakall Amália); Gedeon.; Péter Vár-Gedén.; Bora (Szakal Antal); Károly Vár-Gedén (Kerepessy Apollonia); Arnold.; Manó.; Móricz.; Béla.; Anna (Fráter Ferencz); Matild.;
Mihály, ki a VI. táblán. (Joób Zsuzsa); György 1699–1721. Honti alisp. (Kubinyi Mária) Mózses (Madarassy Klára); Sándor (1. Szent-Iványi Kata 2. Szent-Iványi Janka) András (1. Vadics Janka 2. Záborszky Mária); Silvester. Miksa.; Márton (Tőke Anna); György (Draskóczy Julia) György (Jantó Judit); József (Végh Bora); Ádám.; Pál (Makay Mária); György 1828.; Márton 1828.; János (Kubinyi Zsófia); György †; Jób (Ujlaky Kata); Antal Demenfalván; Clementin (gr. Khuenburg Ferdinand) 1857.; Miklós (Bartók Mária); János (1. Mathaeides Zsuzsa 2. Dávid Julia); István (Vághy Bora) †; Mihály (Hamvay Erzse); Pál (1. Bodó Mária 2. Sturmann Mária); Illés (Vozáry Mária); Ádam. †; Ráfael.; Mihály (Bokó Klára); András (Farkas Krisztina); Lajos (Székely Julia) József (ürményi Nagy Erzse); József †; László (1. Tornallyay Ilona. 2. Osward Kata); András (Kéler Erzse); Miklós Pesten hires ügyvéd. (Neszkovics Julianna) †; Mihály (Kubinyi Zsuzsa); Rudolf Vár-Géden volt testőr. (Kubinyi Emma); Kálmán Gömörben (Nagy Erzse); Móricz †; Ottilia (Soldosné); Emilia (Szent-Iványi Miksa); Erzse (Szent-Miklóssy Kálmán).;
Ferencz, ki a VI. táblán. Liptói követ 1646. (Rády Margit); István kir. dictator honti alisp. 1689. (1. Kiszely Kata 2. Szögyényi Bora); Zsigmond (Kubinyi Zsófia) †; Sándor (Joób Éva) András (Denke Anna); Imre (Huszár Teréz); Sándor (Szent-Iványi Rozália) stb.; Ferencz (Darvas Erzse) Imre (Kubinyi Erzse) †; Gáspár (b. Vécsey Janka) †; András (Nozdroviczky Eszter); Sándor. †; Ezechiel (1. Reviczky Anna-M. 2. Matyasovszky Erzse. 3. Reviczky Zsófia) Ferdinand (Nagy Teréz); Sándor (Nedeczky An.-Amália); Ignácz (Csemiczky Karolina); György (1. Rákóczy Bora 2. Almann Bora); György (1. Turánszky Anna. 2. Luczius Teréz) János (Hellebronth Teréz); Rudolf Gömör v. követ 1849. lak. Várgedén (Traitler Zsuzsa); Adrienna. Gabriella.; Péter (Abaffy Anna); Miklós huszár kapit. 1712. (Réthey Mária); Imre (1. Okolicsányi Éva. 2. Bene Zsófia); Jób. †; András. †; Dániel 1766. Honti alispán (Bulyovszky Bora); Dániel (Kubínyi Anna); Imre lak Várgedén (Mesko Karolina); Emma (Kubínyi R.); Ida (Kubínyi Ödön.); Ezechiel †; Miklós 1770.; Péter 1832. kir. tanács. a család történet irója. †; Lajos 1808. Gömöri követ (Prónay Krisztina); Julián Nyustyán † (Mocsáry Franciska); Teréz (Fáy István);
IX. tábla.
Mátyás, ki a VI. táblán. Liptói követ 1637. (1. Bobrovith Erzse. 2. Mérey Orsolya. 3. Bakó Erzse. 4. Pláthy Orsolya); Márk (Báan Dora) †; Bora (Bakó Dániel); Ádám honti alisp. (Libichalszky Dora) †; Mátyás (Horváth Kissevich Éva), Imre Gömöri alisp. 1731–1745. (Nyustyay Mária); Ádám Honti alisp. 1709. (Plathy Bora); Kata (Bogádi Ádám); Mária (Szent-Iványi Bálint); Dániel (Dávid Kata); Mária (gr. Wallisch Ferencz); Mihály (Dolinay Kata) Gábor (Dobay Anna); Zsuzsa (Justhné); Mária (ócsai Balgoh István); Ágoston (Zmeskal Zsófia); Klára (Dacsó István) Lőrincz 1755. (ócsai Balogh Erzse), Polexina (Dubraviczky Péter); János (Mártonffy Karolina); Vilmos szül. 1802. † 1855. Hont v. fő adószedő (Laszkáry Emilia); Ferencz-Vilmos szül. Kóváron 1836. nov. 20.; Krisztina.; Mátyás 1704. (Palagyi Zsuzsa); Zsigmond (Martinszky Anna); Imre (1. Baan Julia 2. Baloghy Julia); Mihály (Kubinyi Bora); Antal lak. Nustyán. Antal. †; Miklós.; Menyhért; Márton (1. Abaffy N. 2. Rády Magd.); László (1. Maritinszky Anna. 2. Bárczay Kata); János † (Okolicsányi Erzse);
Mint a táblázatról látjuk, – már Hudkont két fiánál két ágra szakadt a család, de még mindég Liptő megyében Revucsát birtokolva. Már 1325-ben Juchenak három fia Miklós, Péter és Fülöp, ugy a másik ágon Gyurke vagy Syniknek két fia Adorján és Mihály a Turóczi Convent előtt Danch zólyomi főispánnak elcserélik Reucsát, és érte kapják Árva megyében Felső-Kubint *, honnan később a család nevét és előnevét irá, és ez utóbbit közösen a Meskó családdal, mely szintén felső-kubini előnévvel él.
Regestrum de Turócz, Engelnél Monumenta Ungarica p. 96.
1355-ben Juche-nak Miklós fiától származott unokái Márk, Lőrincz, Gergely és Salamon, Gyurkénak Adorján fiától unokái Mesk, István és Ivánka, továbbá Mihálynak fia János az érdeklett Felső-Kubin-ra, mely Árva várától szakasztatott el, I. Lajos királytól nyertek csere adománylevelet *, minthogy Lajos király a Liptó megyében fekvő Revucsát a szintén azon megyében fekvő Rozenberg kincstári városhoz találta jónak kapcsolni, melynél fogva Árva megyei Felső-Kubin helység birtokába nevezetteket még 1355-ben a turóczi káptalanhoz intézett igtató parancsa folytán ünnepélyesen is beiktatá *.
Ugyanott, és az egész oklevél Genealogia familiae edit. 1824. p. 30.
Regestrum de Turócz, és Geneal. familiae p. 27. az oklevél.
1361-ben szintén I. Lajos király a följebbi adomny-levelet Salamon és testvére Gergely (Miklósnak fiai) Márknak fia Miklós, Lőrincznek fia András, Tamásnak fia Pokus vagy Fabus, Fülöpnek fia Balás, továbbá a Gyurke ágán Mesknek fiai Miklós és Benedek, Mártonnak fia István *, Istvánnak fia Péter * és Jánosnak fia Miklós kérésére átirván megerősité *.
Stephano filio Martini parvi. Ez nem áll a családfán.
Szintén nincs a családfán.
Genealogia familiae p. 29. az oklevél.
1391-ben, minthogy Salamon deák (litteratus) testvérét Márkot megölte, vérdíjul az őt illető f.-kubini birtokrészt meggyilkolt Márk fiának Miklósnak kellett átadnia, mint azt a turóczi convent oklevele bizonyitja *. Ugyan ezen évben a Bebek Imre országbiró által tartott birtok-vizsgálati széken ezen levelet mutaták elé a család részéről Márknak fia Miklós, Jánosnak fia Miklós, és Salamon deák, már akkor nem levén több okleveleük *.
Regestrum de Turócz, Engelnél pag. 97.
Ugyanott mondva e szavakkal: asserens pluresnon habere.
1424-ben Felső-Kubiny Gyurke fiának Miklósnak fia András, és testvére László, továbbá Juche fiának Miklósnak fia László, Mesk fiának Bálintnak fia Márton, Benedeknek fiai Mihály és István, Istvánnak fia János kérelmére Zsigmond király az előbbi I. Lajos kiráyltól nyert adomány-levelet Felső-Kubinra nézve megerősité *.
Geneal. familiae p. 32. oklevél.
Miután, – mint emlitők – Gyurke vagy Synik ágáról más családok származtak, ez ágat most elhagyva, figyelmünket csupán a Kubínyi család ága, mely Juchetól ered, veszi igénybe. Ez ágon a megölt Márknak fia Miklós nemzé Pétert, ki kihalt, és Lászlót, kinek fia György közös atyja a fiaiban ismét két fő ágra oszlott Kubínyi családnak. Ezen Györgynek hat fia maradt; közűlök azonban csak kettő Dániel és Máté terjeszté le ágazatát, amaz a nagy-olaszi, Máté pedig a deményfalvi vonalnak lön tözsévé. azonban míg e két vonal tárgyalását megkezdenők, a mag nélkül kihalt testvérekről kell emlékeznünk. Ezek közűl
László, ki tudománya miatt deáknak (litteratus-nak) is neveztetett – 1492-ben kamara-gróf volt, (de Rivulo Dominarum) 1497-ben al-kincstárnok, 1498-ban kir. udvarnok czimmel emlitetik. 1502-1511-ben a budai vár tisztartója (Provisor castri Budensis) volt, a midőn II. Ulászló királytól Gömör megyében az elpusztult Zagyva várat öt faluval kir. adomnyban kapta *. 1497-ben ő nyeré a családi czimert, mely – mint az első metszvény is ábrázolja – következő: a paizs kék udvarában egy magas sziklás hegy, és e mellett egy zöld fenyő fa emelkedik, melynek árnyékában a völgy zöld terén egy vad kecske legelész. A paizs fölött foszlányokkal övedzett sisak áll, és a fölött a paizsbelihez hasonló vad kecske látható. – Lászlónak ráthóti Gyulaffy Potentianától gyermekei nem maradván, ága kihalt.
Genealogia Fam. p. 35.
Salamon, és Márk (Györgynek fiai) ugy látszik – a mohácsi csatában lelték halálukat.
Lénárd a családi közös gedei várnak parancsnoka volt, midőn nem sokára a mohácsi ütközet után Feledy Eusták azt tőle ravaszúl és hatalmasúl elfoglalta, ugyan is, több nehéz, állitólag kincsekkel megrakott ládákat kért bevitethetni a várba mint biztosabb helyre, a cselt nem sejtő Lenárd engedélyt adott, azonban a ládákban Feledynek fegyveres czimborái voltak, kik a vár kapuit Feledy csapatának megnyiták és azt elfoglalák. E hatalmaskodásból és rablásból utóbb per keletkezett, melyet Máténak fia György inditott meg, és testvére Benedek 1571-ben szerencsésen végre is hajtott, mint erről alább lesz emlités téve.
Most következik I. Dániel kitől ered a
nagy-olaszi vonal.
Dánielnek egyik fia Jakab 1500-ban árvai alispán, ennek Beniczky Borbálától fia István szintén árvai alispán 1571-ben; ez unokájában kihalt. Jakabnak másik fia II. Kristóf 1596-ban trencséni alispán és altárnok volt, 1597-ben pedig a Lengyelország felőli határok vizsgálására küldött országos küldöttség egyik tagja volt *. Rakovszky Borbálától férfi gyermekei nem maradtak.
1597-ki 34. törv. czikk.
Dánielnek másik fia I. Kristóf I. Ferdinand, Miksa és Rudolf királyok alatt élt. Ifjabb éveiben karddal szolgálta hazáját, és többször nehéz sebeket nyert, és pedig először a tótországi (slavoniai) határokon, majd Rogendorf vezérlete alatt a budai hadimozgalomban, Buda eleste után, Esztergamnál és Fejérvárnál, majd Pest ostromában vett részt, utóbb Győrben Vels Lenárd kapitánysága alatt, végre Nádasdi Tamás nádor vezérlete alatt több csatában forgott, és tünteté ki magát, majd pedig idült korában a jogi pályára adván magát mint ügyvéd *, majd mint királyi ügyész szerzett érdemeket *. 1578-ban fiaival együtt családi czimer bővitést nyert, mely szerint – mint ezt a második metszvény mutatja – az ősi czimerpaizs jobbról balra rézsutosan két udvarra oszlik, az alsó kék osztályban két magas szikla között zöld fenyő emelkedik, mely alatt a vad kecske már szökő helyzetben látszik, és szarvai között csillag ragyog; a felső vörös udvarban pedig jobbról egy felhőből kinyuló pánczélos kar nyúlik ki, és kivont kardot villogtat. A paizsfölötti sisak koronából két kiterjesztett fekete sasszárny között szintén vadkecske emelkedik föl, szarvai fölött ragyogó csillaggal. Foszladék jobbról ezüst-vörös, balról arany-kék *. Két nejétől származott gyermekei közűl:
L. Tudománytár 1838. IV. köt.
Oklevél a Geneal. familiae 39.
Oklevél a Geneal. familiae 39.
László a kanczellariánál kezdé szolgálatát, 1578-ban már felső magyarországi hadi titoknok, majd kamarai tanácsos, nőül birta Esterházy Ferencz pozsonyi alispánnak leányát Magdolnát, a nővérét a később nádorrá lett Esterházy Pálnak, ki kora árvaságában Kubiny Lászlónál ennek Liptó megyei madacsányi kastélyában növekedett *. László több adományt is nyert, igy szentmiklósi Pongrácz Frigyessel Miksa királytól Nógrád megyei Zelena helységet, és Szőlős, Turcza, Málnapataka, malagya falukban részt; – 1575-ben Rudolftól Egerben nemesi házat és szőlőket, Borsod megyei Vata, Cseh falukban részt; Szolnok megyében Szentkirály, Czibak, Rérek helységben részt; Csongrádban a félegyházi pusztát, Pest megyében Nagy-Kőrösön, Tápio-Sz.-Mártonban, Kókán, Almáson részt, Szabadszáláson két curiát, Solt megyében Borobba-szállása pusztát, Zemplin megyében M.-Bényén részt, Szabolcsban Miháldi, Petneháza, Zokoly, Büd, Rakomáz, Gelse, Nádudvar, és Balsa falukat, Kassán kőházat szőlőkertekkel; Gömörben Hegymegh, Lukovistye, Baluska, Poprocz, Gerlicze, Ratkó, Alsó-Balogh helységekben részt; Nógrádban Bolyk és Pethőfalva helységekben részbirtokot kapott kir. dományban 1588-ban. Fiaiban, kik közűl Tamás árvai követ, László liptói alispán, és Árva és Liptó megyei követ volt, – kihalt.
Oklevél a Geneal. familiae pag. 19. – Lehoczky tévedve irja, hogy Kubinban növekedett Esterházy Pál.
Lászlónak egyik testvére János 1600-ban Liptó vármegyének alispánja, Mérey Annával terjeszté tovább ágazatát. Ennek egyik unokája László lessenyei Nagy Kata férje, a Vesselényiféle összeesküvés részese *, Erdélybe menekült, és javait hűtlenségi bélyegen veszté el, innen Tiszolcz mváros nagy részét e notán maig is a kir. kamara birja. Nevezett László 1673-ban egyike azoknak, kik a török portán az elégületlenek részére segélyt kértek *. 1678-ban Tökölyvel tart, és ennek 1685-ben történt elbukása után is egy ideig Klenóczon vidéken tartja magát, míg utóbb ismét Erdélybe kénytelen menekülni, és ott hal el, és fiaiban ága is elenyészik.
Cserei Mihály Hist. 51.
Bethlen Joann. II. 352. – Engel Gesch. V. 78. – Hammer Gesch. d. osm. R. III. 650. – Szalay M. orsz. tört. V. 131. 157. – Fesler Gesch. IX. 238.
László testvérének Jánosnak egyik unokája Ádám Plathy Borbála férje, kinek fia János nőül vevé Bogády Miklósnak Emődy Ilonától született leányát Bogády Juditot, ki testvérével Bogády Ádámmal 1692. febr. 4-én osztozik meg N.-Báb, Ürmény, Lipovnik, Dretoma, Hanzlikfalva, és Nemcsény helységbeli birtokain *. E János tért valószinűleg át a kath. vallásra, a honnan ez ág kath. vallású. Jánosnak unokája István Gáfor * Julianna férje, a jesuiták ügyvéde volt Vágszerdahelyen. Nejével Bars megyében szép birtokrészt kapott Nyitraszegh, Bisztricsány és Vieszka helységekben. Unokája András Bars megyénél kezdé hivatalos pályáját, de korán elhalt 1831. april. 29-én. Ennek nejétől Tarnóczy Rozáliától gyermekei közűl Elek (sz. 1819.) Pécs megyei Bolly helységben plébános, h. esperes, és ker. tan. felügyelő; testvérei Zsigmond és Sándor Nyitrán ügyvédek; gyermekeit a táblázat mutatja.
Lipthay levéltár fasc. C. VII. 192.
A nyomott genealogián Gáfor név helyett hibásan áll Kámfor név. A Gáfor család most is él Nyitra megyében. L. M. orsz. családai IV. köt. 308. lap.
A III. táblát, melyet jelenleg nógrádi ágnak nevezhetni, Ádámnak testvére Gáspár kezdi meg. Ennek egyik fia szintén Gáspár, kinek neje Szontagh Erzsébet, kiről iratik, hogy a vérengző Caraffa idejében ennek dühétől és az eperjesi vérpadtól Liptó vármegyét tizezer forinttal menté meg.
Ez ágon András (szül. Nagy-Olasziban 1766. dec. 4-én) ifju korában II. József ideje alatt az akkor ugynevezett Subalternummal négy évig szolgált Liptóban. Utóbb Nógrád megyébe tévén lakását videfalvai majd utóbb pilini birtokába, a polgári nyilvános élettel csak a megyei körökben érintkezett, és főleg az egyház és iskola volt azon tér, mellyen a legszebb érdemeket szerezte, mint buzgó evang. protestans a nógrádi egyház-megyének 16évig ker. felügyelője volt. Emlitést érdemel válogatott könyvtára, régi pénz- és egyéb szép gyüjteménye, melyekben nemes időtöltését találta. Meghalt Pilinben 1851-ki mart. 22-én. Gyermekei közűl
Ferencz Nógrád megyében kezdé hivatalos pályáját, 1828-tól 1836-ig e megyének főszolgabirája, az 1836- és 1844-ki országgyülésen követe, 1848-ban a nemzetgyülésen képviselője, mint az ellenzék egyik jelesb szónoka tünteté ki magát. 1849-ben Losonczon szép régiségi gyüjteménye az oroszok által feldulatott. Testvére
Ágoston szül. 1799. május 30-án Videfalván, 1821-ben mint aljegyző kezdé Nógrád megyében hivataloskodását, és ott 1832-1842-ig mint főbiztos szolgált. 1837-ben a nográdi evang. esperességi felügyelővé választatott. Ez időben alapita az esperességi könyvtárat, olvasó és munkáló társulatot. Létre hozta a népnevelés és magyar nyelv terjesztésére czélzó nógrádi intézetet. 1841-ben Pesten, 1846-ban Pécsett, 1847-ben Sopronban a m. orvosok és természet vizsgálók gyülésén mint alelnök működött. 1843-ban a nemzeti muzeum igazgatójává neveztetett ki. Ez időben a hesseni nagyherczeg őt a Lajaos lovag-rend első osztályával, a würtembergi király a nagyobb arany érdempénzzel, a porosz király több arany és ezüst éremmel saját kezűleg irott levelek mellett tisztelték meg. A regensburgi füvészeti, a nassaui természet-tudományi, a mainz-rajnai, szász-altenburgi természet-tudományi társulatok tagjává, valamint szintén 1843-ban a magyar akademia tiszteleti, 1853-ban pedig igazgató tagjául választatott. 1845-ben cs. kir. tanácsos lett. 1846-ban a nemzeti muzeumban alapitott magyar képcsarnoki egyesületnek másod-, s a magyar természet-tudományi társulat első elnökévé, valamint 1849-ben a magyar földtani társulatnak is első elnökévé választatott. 1852-ben a portugalli sz. Mária fogantatási lovagrend 3-ik osztályát nyerte Donna Maria da Gloria portugalli királynétól. Tudományos czélból tett utazásokat a külföldön, nevezetesen 1843-, 1854- és 1857-ben; ez utóbbi alkalommal az amsterdani „natura artis magistra“ nevü zoologiai társulat tiszteleti tagjául választatott. Ugyan ez évben Ferencz-József császár által drága gyámántos gyürüvel ajándékoztatott meg, 1858-ban ugyan az által cs. k. kamarássá neveztetett. 1859-ben a porosz. sz. János lovagrend tiszteleti vitéze lön. Ugyan ez évben a kopenhágai régiség kutató társulat rendes- és a római archaeologiai társulat levelező tagjául választatott. Mind ezeken kivül ugy a muzeum, mint egyéb társulatok körében szép érdemeket szerze magának. Az irodalmi téren kisebb dolgozatain kivül munkái: 1. A magyarországi mérges növények 1842. 2. A m. nemzeti muzeum 1848. 3. A szekszárdi régiségek, magyarúl és németül. 1857. *. Atyja nyomdokán és egyéb példákon indulva, ifju korától többféle szép gyüjteményt szerze, melyeknek egy része 1849-ben Videfalván az oroszok által szintén pusztitást szenvedett.
Életrajzát Ujabb ismeretek tára V. köt. 159. és Magyar irók I. 128. l.
Ugyan ez ágon: Gáspár Liptó megyében alispánságot viselt. Meghalt 1838. máj. 4-én kora 61. évében Nagy-Réven Heves megyében, és Nógrád megyében Karancs-Sághon eltemettetett, fia László ugyan e sirboltba atyját 1840. oct. 18-án kora 40. évében követte.
A IV. táblán álló ágazatot nagyobb részben Liptó megyei ágnak nevezhetnők, minthogy tagjai nagyobb részben e megyét lakják, kivévén a Szabolcs vármegyei ágat, mely Péternek Jakab fiától, kinek neje Makláry Anna volt, szakad le.
Ezen kivül ugyan e táblán Lászlónak Puky Erzsébettől született fiáról Lászlóról megjegezhetjük, hogy ez Pest megyében tápio-sz.-mártoni kastélyában lakott; s mint a müvészet főleg a zene nagy kedvelője, e nemben a legjelesb művészeket gyüjté vendégszerető házához. Meghalt 1853-ban. Eltemettetett kivánsága szerint saját kertében.
Az V. tábla Kristóftól szakad le. Kristófnak egyik fia László Tököly ellen harczolt mint ezredes, és Osgyánnál 1678-ki sept. 27-én a kuruczok által megsebesitetvén, Putnokra vitetett, hol 1678-ban sept. 28-án halt meg *.
L. testvére naplói jegyzetét Geneal. Familiae p. 47.
Ezen ágazatot lakhelyük és birtokuk után Árva megyei ágnak nevezehtnők; azonban ez ágból is Károlynak fia Tivadar c. kir. katonatiszt Szügyben Nógrád vármegyében lakik.
Deményfalvi vonal.
A Deményfalvi vonal eredet I. Mátétól, ki 1505-ben a rákosi országgyülésen Árva vármegye egyik követe volt *. Máténak két fia maradt: György és Benedek, amaz kezdé – mint följebb emlitők – a gedei vár elfoglalása miatti pert, mely alatt azonban elhalván, azt öcscse Benedek folytatá, ki azt végre is hajtá, és a benne okozott 5000 frtra becsült károk megtéritésében is Feledyt és örököseit elmarasztaltatván, a végrehajtás a Feledyeknek Gesztetén, Feleden, Kerek-Gedén, Chona-Baraczán és Almádon fekvő részbirtokaikra intéztetett. Azonban még ezzel sem lévén kielégitve a Kubinyiak, addig üörlekedének Feledy örökösökkel, hogy végre 1590-ben Báthori István országbiró előtt egyesség jött létre közöttök, mely szerint Feledy örökösök ugymint Lorántffy Kristóf s neje Feledy Margit, Kis István s neje Feledy Anna, s Lorántfiy zsigmond a fent emlitet rész-jószágok helyett Klenócz, Nustya helységeket, és Tiszolczbani részbirtokukat adák át a Kubinyi család meghatalmazottjának Benedeknek, és a II. táblán álló Jakab fiának Kristófnak és I. Kristóf fiának Lászlónak. Ezen kivül mindkét fél kölcsönös örökösödési szerződésre lépett, ugy hogy fiu-ágon kihalás esetében a fentebb emlitett javakat a másik élő fi-ág örökölje.
Jászay P. A magyar nemzet napjai. 157.
Itt lesz helyén megemliteni azon atyafiságos egyességet is, mely a Kubínyi családnak deményfalvi és nagy-olaszi ága között 1658-ban Vesselényi Ferencz nádor előtt keletkezett; mely szerint a nagy-olaszi ág a várgedei uradalomra nézve, úgy a Csemiczky családtól szerzett Liptó megyei Hlinik és Csepfalva helységekre nézve minden jogairól lemond, és azt a deményfalvi ágnak átadá, ellenben a deményfalvi ág minden jogairól lemondott az I. táblán álló Márk után járó örökségről, úgy azon Feledy féle jószágokról is, melyek Lorántffy Zsuzsanna Rákóczy György erdélyi fejedelem neje kezeiben vannak, melyeknek vissza szerzése ez ágnak kötelességül tétetett.
Benedeknek két fia maradt: Mihály és György.
A VI. táblán Mihálynak fiától Jánostól, ki 1636- és 1646-ban Árva vármegye követe volt, jő le a Gömör megyeinek nevezehtő ág.
Ez ágazaton Ádámnak József nevü fiátóli unokája József Gömör vármegyei főszolgabiró volt, midőn 1813-ki dec. 8-án Várgedén kastélyában meggyilkoltatott *.
Ez esetet tárgyazó tanuvallatások hivatalosan kiadattak Gömör megye által, minthogy a rablók ellen vizsgálódó akkori főszolgabiró Madarassy túlszigorú eljárással vádoltatván feladatott. A gyilkos ez okmányok szerint Kubínyinak egy elkergetett cselédje volt.
Györgynek Sándor fiátóli unokája Menyhért, kinek nejétől Bartholomaeides Máriától Klenóczon 1721-ben született fia Illés, ki Wittembergben tanult, a papi pályára lépvén, csetneki, majd taksonyi, innen rima-brezói, pongyeloki, végre osgyáni evang. lelkész lön. Meghatl 1768-ban *.
Bartholomaeides Memoria Ungarorum p. 259.
János ágán Lászlónak Pongrácz Esztertől született fia Sándor jeles ügyvéd egy jogi munkát irt „Enchiridion Juris lexici“ (Pest. 1798.) czim alatt. Ennek két unokája Gyula és György a hadseregben szolgálnak.
A VII. táblán Jánosnak (ki a VI. táblán) fiától Mihálytól és nejétől Joób Zsuzsannától származott ivadékát láthatni, és ezen ág is lakhelyéről nagy részben Gömör megyei ágazatnak mondható.
Mihálynak fia György, valamint a II. táblán álló Ádám a Plathy Borbála férje, pörlötték Orlai Borbála előbb gr. Serényi András, utóbb báró Andrásy Péter hitves társától a záblathi kastélyt, és az ahoz tartozó Zablath és Ribári falukat Trencsin megyében 1700-ban.
Ugyan e táblán áll Andrásnak Farkas Krisztinától 1775. oct. 18-án született fia Miklós, egykor hires ügyvéd Pesten. Meghalt Pesten 1845-ki augustus 7-én. Eltemettetett ugyanott a váczi sirkertben. Nejétől Neszkovicz Juliannától gyermekei nem maradtak. Testvérének Andrásnak gyermekei Gömörben élnek.
A VIII. táblán, melyet Ferencz 1646-ban liptói követ kezd meg, szintén gömöri és pedig várgedei, és nustyai ágazat terjed le. Nevezett Ferencznek egyik fia István 1689-ben Hont megyei alipsán, és kir. rovásoló (dicator) volt.
Rudolf (Jánosnak Hellebront Teréztől fia) 1849-ben Gömör megyei képviselő.
Péternek Abaffy Annától fia Miklós 1712-ben huszár kapitány. Neje Réthey Mária volt. Meghalt magnélkül. Testvérének Imrének egyik fia Miklós, 1770-ben a rendezett urbér behozatalakor Kis-Hont megyében egyik kiküldött végrehajtó, és a kis-honti evang. senioratusban az iskolák felügyelője. Fia Péter főleg a nemzeti muzeumra tett (4600 frt) adakozásaival szerze érdemeket. 1832-ben kir. tanácsos czimet nyert. Ő szerkeszté és nyomatá ki családja történetét és származási fáját 1814-, 1824- és harmadszor 1831-ben. Meghalt magnélkül. Testvére Lajos 1808-ban Gömör és Kis-Hont megyei követ volt.
A IX. táblát Mátyás az 1637-ben liptói követ kezdi meg. Ennek négy neje volt, közűlök a 3-ik Bakó Erzsébet leány-ágon a Hunt-Paznán nemből eredt Kóváry családból származott, és azután bir a család egy ága Kóváry család birtokokból Kóváron és Csalomján Hont megyében. Mátyásnak Mátyás fiátóli unokája Imre-Zsigmond Gömör megyének 1722–1731-ig főjegyzője, 1731–1745-ig alispánja volt. Testvére Ádám 1709-ben honti alispán. Ennek egyik fia Mátyás 1704-ben az eperjesi zsinaton a kis-honti evangelicusok képviselője Neje Palagyi Zsuzsanna, mint Jakóffy örökös a családba hozta a ráhói kastély egy részét hozzá tartozó 18 helységben fekvő részbirtokokkal.
Utóbb emlitett Mátyásnak testvére Mihály Dolinay Kata férje, a rozenbergi evang. zsinaton volt képviselő. Ennek utódai közűl Jánosnak Mártonffy Katalintól fia Vilmos született 1802-ben. Hont vármegyének volt 1839–1842. fő adószedője. Lakott birtokán Kóváron, utóbb Pesten, hol meghalt 1855-ki május 8-án kora 53. évében. Nejétől Laszkáry Emiliától gyermekei: Ferencz-Vilmos, ki az irodalmi térre hozta nevét, és Krisztina.
Átaljában a család, – melynek itt meglehetős teljes származási táblázatát adhattam * – azon kevés családok közé tartozik, melyek legősibb jószágaiknak, milyen a f.-kubini, nagy-olaszi stb. máig is birtokában vannak. Nagy-Olasziban pedig Kubinyi Albert kastélyában számos családi tagokat felmutató arczkép csarnoka díszlik.
A család régiségét és kiterjedését tekintve, valóban kevés az, mi a családfákról hiányozahtik, és a hézagok főleg is csak a leányok lemaradásában észrevehető. Igy nem található a családfán Kubinyi Magdolna, ki 1626-ban lipcsei Dóczy Miklós neje volt. (Lásd sz.-benedeki Convent Fasc. 46. nro 20.) – Igy hiányzik arról a három következő testvér: Kubinyi Kata Sövényházy sándorné, Éva kisznyai Damó Lászlóné, és Klára Fejérpataky Józsefné, kik 1801-ben éltek, kik a IV. táblán Mátyásnak Palugyay annától leányai.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages