Almafa
Almafa (Malus Tourn.) és körte fa (Pirus Tourn.) szisztematikailag egymással oly benső rokonok, hogy rendesen egy génuszba (Pyrus L.) vonják és az A.-t «Pirus Malus L.»-nek, vagyis «A.-körtvély» (Hazsl.)-nek nevezik. Ez a magyar nyelvben sem nyelvtanilag, sem pomologiailag nem praktikus, mert «alma-körtvély» v. alatt valamelyiknek korcs faját vagy a másikhoz hasonló alakját érthetnők. Pomologiai tekintetben almát és körtét egyesiteni szintén sok bajt okozna. Azért az alma meg a körte rendszertanilag akárminő rokon s ámbár egy génusz alá foglalásuk, szigoru szisztematikai tekintetben, bárminő jogos is; mi lexikális, nyelvtani és pomologiai tekintetben itt, Diószegi s mások nyomán s a közélet szokása szerint, különválasztjük egymástól. Az almának meg a körtének megegyező nemi bélyege: a 2-5 -, gyakrabban 5-rekeszü álgyümölcs, valamint a pergamenfal alkotta, két-két maga gyümölcsrekesz (csutka). Eltérő bélyegök: az alma szirma tojáskerek v. hosszukás, 5 bibeszála lent összenő, álgyümölcse legtöbbnyire gömbölyü, a nyelénél köldökszerüen bemélyedt, csutka rekeszei ki (a bőr) felé hegyesek. - A körte szirma ellenben kerekded, 5 bibeszála egészen szabad, álgyümölcse ritkán gömbölyded, inkább nyakas, a nyele körül nincs mélyedése s a csutka rekeszei kifelé kerekítettek, húsa rögecses. Az A. és körte között tehát valóban csak alnemi különbség van, de a gyümölcsök íze, elállása v. romlandósága s más sajátságai, melyek olyan közönségesen ismeretesek, az almafát és körtefát a gazdasági életben élesen különválasztják.
Növénytana és fajtái.
Az A. (Piros Malus L., Malus communis Lam.) 7-10 m. magas fa, ritkábban bokor. Dereka kérge eleinte világos pirosbarna és sima; később szürkebarna, vékony táblákkal lehámló kéreghaj fedi. Levele egyszerü nyeles tojásdad kerekded vagy hosszas, fürészelt, a színe sötétzöld, a visszája haloványzöld, kopasz vagy egész molyhos. Virágzata (április) sátorozó, szirma kivülről rózsaszín, a belseje fehér, hímgömbje sárga, álgyümölcse gömbölyded, ritkán hosszas vagy tojásdad (rozmaringA., lánycsecsű A.), tetején és alján behorpadt s a felső (virágos) behorpadást öt elszáradó levélke koronázza. Az almafa európai, nem beplántált fa, vad alakja erdeinkben mint vadóka v. vadalma ma is ismeretes (Malus silvestris Mill.). Helyenként még ennek is külön fajtái vannak s ezeknek ápolásából és nemesítéséből lett a sokféle kerti A. (Malus domestica Baumg.). A Malus silvestris-nek Európában három főbb fajtája van, mint valóságos benszülött vagy mint amelyre a történelem idejebeli bevándorlást már rábizonyítani egyáltalában nem lehet. Ez a vadalma-cserje vagy egész 7 m. magas fa, széles, alacsony és sűrü lombos koronával. Oldaága gyakran tövises, gyümölcse apró, fanyar. Ennek három főbb fajtája a következő: a) M. silvestris (L.) (vadalma, M. acerba Merat, M. austera Wallr.), levele többnyire kopasz, v. csak a visszájának erezete szőrös. Kelyhe hosszu, szálas, kopasz, szirma nagy, a külső oldala szép rózsaszín. b) M. dasyphylla Borkh. (var. tomentosa Koch, var. mitis Wallr., molyhos vadalma), levele eleinte mindkét felől, végre csak a visszáján sűrü gyapjasmolyhos, ilyen a virágnyele meg a kelyhe is. Virága kisebb, bibeszára a tövén szőrös, a hímeknél hosszabb. Mind a kettő gyümölcse későn érik és fásodott, zöld. c) M. paradisiaca L. (M. praecox Borkh., M. pumila Mill.), név szerint paradicsomalma, de Willkomm (Forstl. Flora 849) a Pirus prunifoliát Willd, tartja a kertek paradicsomalmájának), az előbbitől főleg cserjealakja és korai, (gyakran márjuliusban érő [Johannisholz]) sárgás, édeses, nem fásodott álgyümölcse különbözteti meg. Orosz és tatár fajta, néhol a sövényben elvadul (Heckenapfel, Zaunapfel).
d) A szelíd alma (Malus domestica Baumg., Malus sativa Willk.) jelleme az előbbiekkel szemben a következő: ága tövistelen, a csúcsa felé a rügyekkel, valamint a kehelylyel és a levél visszájával együtt molyhos. Koch Károly a M. dasyphyllat is a szelíd A. elvadult alakjának tartja. A sok alma-fajta (több mint 1000) azonban véleményünk szerint már előbb elfajzott vagy hibridáció útján tetemesen előbb megváltozott, mielőtt tudományosan ismerni és megkülönböztetni elkezdették volna. Ez az oka, hogy az almák fajtáinak eredetéről semmi bizonyosat nem tudunk, sőt még a tőalakból való leszármaztatásais kétséges. Wallroth a Schedulae criticae 215. lapján azt állítja, hogy a savanyu alma az itt a) alatt említett fajtából, az édes A. pedig a molyhoslevelü fajtából - b) - származik, ami nem nagyon valószinü. A régibb vélemény, hogy a savanyu almák az erdei vad almából (Malus silvestris Bauh., Mill.), az édesek pedig a c) fajtából (M. praecox pumila Borkh.) fajzottak el, helyesebbnek látszik. A szelíd almát Európában a magas észak kivételével mindenütt termesztik s Norvégiában a szélességnek egész a 66° 26', Svédországban a 64,- 45'-ig, valamint Finnlandban és Pétervár körül is tenyészik. Trautwetter szerint a vadalma sarki határa Upsalától Finnlandnak tart s Tawastehus és Sysmán át a Ladoga-tóig terjed. Ennek északi partjától Kasan felé, úgy látszik, a szibiriai fenyvesek vidékének határáig terjed. A vad almafának, általában a gyümölcsfáknak sereges megjelenése - Blasius szerint - Oroszország délibb erdeiben fiziognomiailag nagyon jellemző. Európa nyugati és déli tájain az almafa lassankint ritkul, Ázsiában sem messzire terjed dél felé. Kis-Ázsiától északnak kisebb erdőt alkot s innen Ázsia belsejéig terjed. A legtöbb tenyésztett A. elterjedésének a Kaspi-tó nyugati partja szab határt. Azután másfajta gyümölcsök uralkodnak. Spanyolországban az A. még szépen tenyészik, de már Egyiptomban nem. Kelet- és Nyugat-Indiában, Kapföldön, Ausztráliában; tropikus Amerika hegyein, különösen pedig Amerika mérsékelt és hideg tájain nagyon gyakori. Hazánk erdeiben a vadalmafa meglehetősen elterjedt, de dél felé mégis gyakoribb s a hegyeken, a tölgyerdőkben körülbelül 660 m.-ig terjed fölfelé. Nyugat felé a havasokon jóval magasabbra emelkedik, Tirolban p. 1360, a Jurában 1000 m. magasságig.
Az A. fája keményebb és pirosabb, mint a körtefáé, azért az asztalos és esztergályos egyaránt használja föl, de a termesztett fák között mint épületfa a körtefánál hátrább áll. Az A. kérgében, különösen a vad almafáéban oly festék van, mely a festő tölgyet (Quercus tinctoria, Quercitronrinde, l. Tölgy) tökéletesen pótolni birja.
Az A. termesztése oly régi s eredete oly bizonytalan mint az emberiségé. A paradicsomban az első embert a szép alma már ott csábitgatta. Az A. termesztését a régi görög és római írók is igazolják s Pomona a gyümölcstermelés nőistene volt. Theophrastos l. o.) még csak 3 alma- és 2 körtefajtát említ, Cato már hétféle almát és hatféle körtét, Plínius 41-féle A: t és 36-féle körtét, Palladios 56-féle A.-t és 37-féle körtét ismernek. Ez a szám azonban azért kétes, mert a rómaiak a birsalmát, citromot, narancsot, a barackot is malom alá foglalták. A római hatalom hanyatlásával az almafát a kertekben nagyobb gonddal termesztették. Németországban Nagy Károly idejében az almafát már ismerték és ültették, nálunk a honalapítás idejében a szláv népség az almafát már hihetőleg termesztette. A magyar okiratok az almafát nem ritkán említik s az alma szó községek és családnevek képzésébe olvad bele. Lippai J. (l. o.) a «Pozsonyi kert» 524-33.l. (1753) az A. nemesítésével, nyavalyáival, fajtáival behatóan foglalkozik. Tanulságos Veszelszki ismertetése is (290-304. l. 1798).
Gyümölcse.
Almagyümölcs (pomum, melonidium antrum), olyan gyümölcs, mely a tetején levélkéket visel, kivülről húsos belül pedig keményebb falú rekeszei vannak. Az alma levélkéje a maradandó kehely, húsa az elhúsosodott virágtengelyből való igazi gyümölcse az ötrekeszü csutka. Az alma öt levélkéjét azelött kehelysallangnak, az A. húsát pedig a húsos kehely csövének tartották, de ez a valóságnak meg nem felelő. Az A. tehát az egymással összenőtt termőlevelekből (csutka) alakul, elyet még az elhúsosodó virágtengely nő körül. a szó a magyar nyelvben is alapfogalom, s az A.-höz, hasonló nagyobbfajta gyümölcsöt gyakran alapszóval nevezik.
nemes almaának majdnem 2000 fajtáját nevelik, amelyeket a kertészetben különféle csoportokba foglalnak össze. E csoportosítások közül legelterjedtebb Diel csoportosítása, 7 főcsoporttal, melyek mindegyike több vagy kevesebb alcsoportra oszlik. E csoportosítás a következő:
1. Bordás A. Szabályos bordákkal birnak, magházuk nagy, szabálytalan, üreges. Alcsoportok: a) Palódi Kalvil-ok (Calvi11e). Csumájuk bennülő; gyümölcsük nagyra nem nő s a csumával ellentett oldal felé hegyesedik; meleg fekvést és jó földet kivánnak. b) Csörgő A. Magházuk üreges, amelyben az érott magvak rázásnál csörögnek, nagy, de nem finom gyümölcsüek. c) Korcs Kalvil-ok (Gulderllnge). Lapos v. kúpos alakkal birnak; zordon vidéken is jól teremnek.
2. Rózsa-A. Alakjuk kerekded vagy hosszukás, kihegyesedő; bordáik v. nincsenek, v. csak a hegyes végen kifejlettek; húsuk puha, rózsa vagy ánizs zamattal. Alcsoportok: a) Hegyesek. b) Laposak.
3. Rambúr A. (Rambour). Gyümölcsük nagy, szabálytalan, bordás; alakjuklaposas, húsuk durva, de izletes, állásban könnyen kásásodó; többnyire őszi fajták. Alcsoportok: a) Fontosak. b) Uri Rambúrok. c) Császár-R.
4. Renet A. (Reinette). A legriemesebbb almafajták ide tartoznak. Alakjuk szép kerek; gerezdek csak néhány fajtánál vannak; húsuk szilárd, de puha, finoman ikrás, különös kellemes ú. n. renet zamattal. Alcsoportok: a) Egyszinűek. b) Pirosak. e) Szürkék máskép Bőralmák. d) Arany renetek.
5. Csikos A. Jellemző, hogy héjuk fehér, zöldes v. sárga alapszine piros csíkokkal. A gyümölcs nagysága különféle, izök többnyire édeses; ide tartozik a közönséges fűzfaalma és a sóvári alma. Alcsoportok: a) Laposak; ezek legalább 1 cm.-rel szélesebbek, mint magasak. b) Csucsosak: szintén szélesebbek, mint magasak, de a kocsánynyal ellentett oldal felé kicsúcsosodottak. c) Hosszszúkások: ezek szélessége magasságukkal körülbelül megegyez. d) Gömbösek.
6. Csúcsos A. A kocsány ellenkező oldala felé hegyesedők; v. egyszinüek v. a napos oldalon pirososak; édesek, borizüek v. savanykásak. Alcsoportok: a) Hosszúkások, ha hosszuk és szélességük körülbelül megegyez, b) Kihegyesedettek, ha szélességük észrevehetőleg nagyobb, mint magasságuk.
7. Pogácsa-A. Szélesebbek mint magasak, egyszinüek (zöldesek, barnásak), v. pedig napos oldalon pirososak; husuk éretlen korban gyakran fojtós. Alcsoportok: a) Igazi pogácsaalmák, melyek feltünően szélesebbek, mint magasak(szélességük mindig 1,5 cm.-tel nagyobb, mint magasságuk). b) Gömbös pogácsaalmák, melyeknél a szélesség és magasság között feltünő különbség nincsen (a szélesség 0.5 cm.-nél ritkán nagyobb a magasságnál).
Hazánkban a legelterjedtebbek és a legjobban megteremnek a következő fajták. Az északi vármegyékben: sóvári, Pázmán-alma, téli permén; szürke francia renet, nagy kasseli renet, danzigi bordás, kanadai renet, Parker peppinje, karmeliták renetje, ananász-renet, londoni peppin, fehér és piros asztrakán, cseh rózsaalma, kórházi renet és Wagener almája. Közép- és Délmagyarország síkfekvésü megyéiben: sikulai Török Bálint, pogácsa, Entz-féle rozmarin, véralma, szercsika, téli butás, nyári nyest, angol téli aranypermén, nagy kasseli renet, Széchenyi-renet, dietzi mandolarenet, elszászi piros renet, skarlátpiros permén, Hubbardston páratlanja, kórházi renet, blenheimi peppin, kewi ízletes, Multhaupt renetje, sárga Bellefleur. Nyugat-Magyarországban: angol téli aranypermén, Masánszky, orleansi renet, piros és téli fehér Kalvil, danzigi bordás, kanadai renet, kórházi renet. Erdélyben: Batuly (Batul), ponyik, gyógyi, szászpap, mádat kormos, selyemtányér, Montinescu, Török Bálint, török alma, török muskotály, Bodor renetje, Bánffy Pái, szeges alma, téli permén, francia szürke renet, orleansi, kanadai renet, gravensteini, danzigi bordás, Parker peppinje, nagy kasseli renet, Baumann-renet, karmeliták renetje, ananász-renet, Cox orange peppinje, londoni peppin, asztrakánt piros.
Az almafa rokonai.
Almafa- félék (Pomaceae, Pomariae), növénycsalád a rózsavirágu kétszíküek rendjében. Cserjék vagy fák váltakozó, egyszerü, karéjos vagy páratlanul szárnyas levelekkel, szabad, de többnyire korán lehulló melléklevéllel, pároséltü, ritkábban elsatnyulás folytán támadt egyivaros. csillagszerü virágokkal, melyek magánosak (birs, fanyarka), vagy pedig fürtös, ernyős vagy álernyős virágzattá egyesülnek. Kelyhök ötlevelü, maradandó s az álgyümölcsöt szokta koronázni. Öt szirma a kehelylevéllel váltakozik, a kehely tövéhez nő (1. Rózsaviráguak és Perigyn virág); ugyanide nő a sok (10-50) hím is. A termő egy (Chamaemeles), 2 (Raphiolepis), 2-4 (berkenye), 3-5 (Amelanchier, Cotoneaster) v. 5 (Piros, birs, naspolya, a Pirusé némelykor csak 4 levélkéből alakul s ezek egymással, valamint a fordított kúp(körte-), harang vagy korsóalaku vacokkal /L o.) összenőnek s együttvéve 1-5-rekeszü, álgyümölcsöt alakítanak (1, az Almagyümölcsöt). Minden rekeszben két, ritkán csak egy (fanyarka, Osteomeles) vagy több (birs) pete, illetőleg mag van. A bibeszál annyi, ahány a termő levél vagy a rekesz. A mag keményhéju, magfehérje nincs, egyenes csírájának húsos sziklevele van. Az almafa-félék mind az északi félgömbön, az ó és az újvilágrészben tenyésznek. Legtöbbje majd jóízü gyümölcse, majd pedig kemény fája vagy pedig csinos termete és virága miatt a gyakoribb hasznos növények közé tartozik. Sok faja a kréta-, különösen pedig a harmadkori rétegekben megkövesülve találhato. Génuszai termetökre nézve is!könnyen megkülönböztethetők egymástól; mindamellett a botanikusok ritkábban egyeznek meg felettök s különböző módon egyesítik vagy választják szét. Igy p. az almafát a körtefával többnyire egyesítik, ritkábban szétválasztják; a berkenyét gyakran a körtével egyesítik, majd a galagonya ás berkenye fajait a naspolyához kapcsolják, majd ellenkezőleg a berkenye fajait külön génuszokra Aria Host, Cormus Spach és SorbusL.) szaggatják.
Mi e család nevezetes génuszait a következőkép választjuk szét: I. Az alma csutkája csonthéju, 1-2 magvu (Pomacea putaminiferae): a) almája apró, a teteje nyitott =madárbirs(Cotoneaster); b) almája tetejét a bibeszál átfúrta vacokpárna zárja: aa) a vacokpárna a gyümölcscsel együtt nagy, a kehely hosszu = naspolya; bb) a vacokpárna meg a gyümölcs apróbbfajta, kelyhe kurta = galagonya.
II. Az alma csutkája toknemü, vékonyabb, pergament-, vagy papirnemü (P. capsuliferae): a) az alma rekesze 1-2 magu; a maghéj nem nyálkás: aa) a rekesz kemény, pergamennemü = Pirus (l. Almafa a. az almát és körtét); bb) a rekesz vékonyhéju: «) a virágzat-sátor, a bibeszál 2, 3, 4, v. 5 = berkenye, ( 1 a virágzat összetett ágbog, bibeszála 5 = Eriobotrya; b) a rekesz többmagu, a maghéj nyálkás = hars; c) gyümölcse bogyónemü, álrekeszfalak mintegy 6-10 rekeszre osztják, a rekesz egyenkint egymagú = Amelanchier.
A Pomaceák vizsgálata általában érdekes tárgy, vele sokan foglalkoztak s a tudományos folyóiratokban vagy munkákban róluk sok érdekeset ittak. A szorosan gyümölcsészeti számos szakműveken kivül nevezetesebbek: Decaisne, Mémoires sor la famille de Pomacées, Nouv. Arch. du Muséum X, Paris 1874. (23 génuszszal); E Koehne, Die Gattungen der Pomaceen, Progr. des Falk-Realgymn. (Berlin 1890 és a Gartenfiorá-ban 1891); Wenzig, Pomariae, Linnaea 1874, Monatschr. des Gartenbauver. d. preuss. Staates (1874, 1875) és Jahrb. d. bot. Gart. Berlin II. (1883).
Magyar etnografiai, nyelvészeti és művelődéstörténeti tekintetben igen nevezetes, mennyire szerepel az alma más neveket most nem tekintve csupán a magyar növénynevek összetételében.
A magyar népnek, az alma kerti fajait ide nem számítva, a következő többnyire más növényre vonatkozó «alma» nevei vannak: Ádámalma, l. o.; Agátalma a. m. rózsaalma (Dillenia).: Arany-A. a. m. narancs; Birs-A. a. m. Cydonia vulgaris; Bolonditó-A. a. m. malum infanum, Melius 52; Solanum Melongena és S. esculentum; Bűs, bűzös A., Diószegi sz. a. m. birsalma; CigányA., 1. o.; Citrom-A., Darás-A. a. m. darázs-alma (Kraszn.); Egyiptomi A. a. m. Solanum Melongena; Eper-A., parkas-A. (Aristolochia Clematitis); Földi-A. a. m. burgonya meg a csicsóka; Fontos-A. a. m. Fűzfa(és fűzfába oltott) A.; Galamb-A.; Gránát-A. (Punica granatum); Leány-A., hosszúkás, egyfelől sárga, másfelől piros, borizű; Narancs-A. a. m. narancs; Paradicsom-A. (Lycopersicum esculentum); Punyika v. ponyika-A. a. m. gránát-alma; Rózsa-A.: a Jambosa domestica Rumph meg a Dillenia speciosa Thunb. gyümölcse, valamint a szögletes almának rózsaszinbélü fajtája is; Selyem-A. vagy pozsonyi-A.; Szerelem-A. a. m. paradicsom-A.: tót A., török hagyomány-A. («species pomi inda a dominant Turcarum m Hungaria», Kreszn. Megy. Szótár 8.), Pad A.; Dsidó A., 1. Ádám-A. Az A. magyar községek neveiben is gyakori. (Almakerék, Almás.)
Almabetegségek.
A) Kedvezőtlen életviszonyok által okozott betegségek: 1. Ághegyszáradás. Abban áll, hogy a tavali ágak hegyöktől kezdve száradni kezdenek; oka valószinüleg erős téli fagy. 2. Héjrepedezés. Abban áll, hogy az alma gyümölcsének héja az érés felé megrepedezik s e repedések helyei később elpacásodnak; okául némelyek a nagy szárazságot tartják, miért is a fák esténkénti öntözését ajánlják; mások ellenben a héjrepedezést egyes fajták sajátságos tulajdonságának tekintik. 3. Sáraaság. 4. Sápadtkórság. 5. Nyurgaság. 6. Rák. 7. Fagydaganat. 8. Nyalábpúp. 9. Üszög. 10. Fagysávok. 11. Hősávok. 12. Fagyrepedések. 13. Morzsásodás. 14. Gumósodás. 15. Rothadás. 16. Gyökérrothadás. 17. Gyökérgolyva, L. mindegyiket.
B) Élősködők által okozott betegségek: 1. A levél fehérfoltossága. Abban áll, hogy a leveleken fehér, barnán szegélyzett foltok láthatók, mely foltokat a Sphaerella sentina Fuck nevü gomba okozza. E betegséghez hasonlatos, a leveleken szürke foltokat a LeptosphGeria Pomona Sacc. okoz; mindkét betegség a körtefa leveleit is megtámadja s ellene a bordeauxi keverékkel való permetezés ajánlható (1, Bordeau-i keverék). 2. A levél mozaikosodása. Abban áll, hogy a levél felső lapján fekete, össze-vissza kanyarodó vonalak láthatók; a betegséget az Asteromageo graphicum Desm. nevü gomba okozza; a betegség a körtét is megtámadja, A leveleken még a következő gombák okoznak különböző foltokat: 3. A Vermicularia trichella Fr. barna foltokat képez, melyek sugaras fekete szegélylyel vannak ellátva; a betegség a körteleveleket is megtámadja. 4, A Phyllosticta prunicola Sacc. az alma és a szilva leveleinek felső lapján száraz barna szegélyü foltokat képez, melyeken később apró fekete szemecskék támadnak. 5. A Sphaerella Pomi Pass. apró szegélytelen barna foltokat képez a levelek felső lapján. 6. A Hendersonia Mali Thüm. szürke, violaszinü szegélylyel biró foltokat képez. 7. A Pistillaria maculicola Fuck. a levél alsó lapján nagy, száraz foltokat okoz, melyek lassanként az egész levelet áthatják és tönkre teszik; később a foltokról a betegséget okozó apró kalapgomba termő testei nőnek ki, melyek egy-egy fehér nyélből s egy sárga bunkóalaku kalapból állanak; a termőtestek nagysága körülbelül 2 mm. 8. Lisztharmat A leveleket fehér lisztes bevonat lepi be, melyet a Sphaerotheca Castagnei Lév. nevü gomba okoz; ellene a kénezés használ. 9. A Fusicladium dendriticum Fuck. nevü gomba megtámadja e leveleket és a gyümölcsöt; a leveleken számos apró fekete foltot képez, melyek a levél mindkét oldalán láthatók, a gyümölcsön pedig a rozsdának vagy varasodásnak nevezett betegséget okozza. E betegség nagyon gyakori és a gyümölcsben nagy kárt tesz, mert a varas almát nem veszik szívesen. Ellene a bordeaux-i keveréket alkalmazzák l. o.), 10. Rozsda. Az almafa levelein s gyümölcsén a Gymnosporangium clavariaeforme Jacq. nevü rozsdagomba veres foltokat okoz, amelyből szarvalaku kinövések emelkednek ki; a kiemelkedések később hegyükön felrepednek s belőlük sárga por hull ki. A gomba ivadékcserével bir, azaz fejlődésének egyik szakát, a teleuto stadiumot, más növényen: a borókán (Juniperus communis-on) éli át, mig az almán csak az ú. n. aecidium és spermogonium stadium található. Ellene a boróka irtásával védekezhetni. V. ö.: Körtebetegségek. 11, Korompenész (l. o.). 12. Gyümölcsrothadás. Az alma gyümölcsén kétféle rothadást különböztetnek meg; az egyik a fekete rothadás, a másik a barna rothadás. Az előbbit a Monilia fructigena Pers. nevü gomba okozza; ennél a rothadó fekete foltokon körben elrendezkedett fehéres vagy sárgás penészcsomók láthatók; ugyanez a gomba megtámadja a körte, birs, naspolya, cseresnye, meggy, szilva, a kajszi- és az őszi barack gyümölcseit: Ellene ajánlatos a fán maradt, elszáradt, a gomba által megtámadott gyümölcsöket valamint a netalán lehullottakat összeszedni és elégetni. A barna rothadást különböző penészgombák okozzák, főleg a Penicillium crustaceum Fr., a Botrytis cinerea Pers. a Mucorracemosus Fres és a Mucor stolomifer Fhrb. Az alma gyümölcsét még a következő gombák támadják meg: 13. A Phoma pomorum Thüm., mely apró, kerek, sötétveres szegélylyel ellátott foltokat képez az alma héján, amely foltokon később piciny, fekete szemecskék (pycnidák) jelennek meg. 14. A Leptothyrium Pomi Sacc. az alma változatlan szinü héján apró fekete szemecskéket képez. 15. A Spilocaea Pomi Fr. nevü gomba az alma busát a héj alatt megbarnítja, amely barnulás néha az egész húsra átterjed, melynek ize gyakran keserüvé lesz; ellene ajánlatos a leszedett gyümölcs szellőztetése; továbbá kerülendő az olyan fának erős trágyázása, amelynek gyümölcsei e betegséget nagy mértékben kapják meg. A fagyöngy nevü virágos növény néha az almafán is élősködik (l. o.),
C) Ismeretlen okú betegségek: 1. Tej fény. Abban áll, hogy a levelek a nyár folyamában elvesztik sötétzöld szinüket s ezüstös fényt vesznek fel; a 2-ik v. 3-ik évben a betegségben szenvedő fák kivesznek; a betegség oka ismeretlen s az almán kivül az a kajszi barackon is észlelhető. 2. Boszorkányseprő. Abban áll, hogy a fa bizonyos helyén az ágak bokrétaszerüen csomósodnak; míg más fáknál rendesen parazita gombák okozzák a boszorkányseprüt, addig az almánál .Ennek oka ismeretlen. V. ö. Boszorkányseprő. 3. Üvegesség. Abban áll, hogy az érett gyümölcs húsának egyes részletei kemények, áttetszők, mintegy üveges állománynak. E betegség néha cseresnyénél s a szilvánál is előfordul. 4. A magrejtá gyapjasodása Abban áll, hogy a pergamentszerü magház, mely rendesen kemény, egyes sejtcsomók által áttöretik; e laza sejtcsomók alkotják a szabad szemmel látható gyapjat. Káros e betegség azáltal, hogy a gombaspórák, amelyek a kehely nyílásán át könynyen jutnak a magházba, innét a pelyhes csomókon át szabad utat találnak az alma húsához, s ebben rothadást okozhatnak.
