Ekklézia

Teljes szövegű keresés

Ekklézia (gör.) a. m. népgyülés, a görög köztársaságokban a nép felségi jogainak voltaképeni gyakorlója, a különféle államok szerint más és más elemekből összeállítva és különböző hatalmi körrel felruházva. Kiválóbb figelmet az athéni és spártai E. érdemel, - I. Az athéni E. a 20. évüket betöltött összes polgárok gyülése. A meghivást az épen hivataloskodó 50 tanácsos (prytánok, l. ezeket) elnöke bocsátotta ki, háborus időkben ritkán a hadvezér. A népgyülés helye a legrégibb időben a piac (agora) volt, azután kiválóan a Pnyx (l. ezt) s a III. sz. óta rendesen a szinház. A bejáratnál mindenki egy kis táblácskát kapott, és ennek beszolgáltatásakor zsoldját (ekkléziasztikon), amely 1, később 3 oboloszból állott; a későn jövő zsoldot nem huzott. A gyülés áldozással (perisztia) és imával kezdődött, erre a gyülést összehivó elnök előadta a tárgyat. Ezt előzetes szavazás követte az u. n. procheirotonia, arra vonatkozólag, vajjon a nép hozzájárul-e a javaslatot rendesen kisérő tanács-határozathoz. A tárgyalást kisérő vitatkozásban mindenki részt vehetett, aki nem állott a becstelenség (atimia) vádja alatt. Hivatalos szónokok nem voltak, ámbár viszont mindig voltak államférfiui derékséggel jeleskedő férfiak, v. a nép kedvét hajhászó demagógok, kik a nép előtt való szónoklást életük feladatának tekinték; aminthogy a népgyülés az államférfiui tevékenység egyedüli mezeje volt. Beszéde alatt a szónok a sérthetetlenség jeléül meg volt koszoruzva. De ha a tárgytól eltért vagy az erkölcs és törvények ellen vétett, ugy az elnöknek jogában volt őt a szónoki emelvényről leküldeni, sőt a gyülésből is kiutasítani és 50 drachma erejéig megbüntetni. A tanácsnak fent említett előzetes határozata miben sem korlátolta a népgyülést, ugy hogy azzal teljesen ellenkező javaslattal is szabad volt előállani, azonban csak az elnöknél történt előzetes bejelentés után; utóbbi határozatától függött ilyen javaslatnak szavazás alá való bocsátása. A szavazás kézfölemeléssel történt, személyes kérdésnél szavazótáblácskákkal v. kövecsekkel. A határozat a nyilvános levéltárba helyeztetett el, gyakran közhelyeken való kifüggesztés céljából ércbe v. kőbe vésetett.
A gyülést az elnök kikiáltójával oszlatta fel. Villámlás és mennydörgés a gyülés elnapolását vonta maga után. A javaslat-tevő egy évig szavatolt javaslatáért, ha az határozattá emelkedett és ez idő alatt be volt terjeszthető. - Az E. működési köre 1. a törvényhozás; 2. a tisztviselők választása vagy letétele; 3. egyeseket illető határozatok, például az osztracizmus; 4. biráskodás némely rendkivüli esetben; 5. végre a tanácsnak törvényileg meghatározott közreműködésével az összes államügyek fölötti legfőbb elhatározás: igy a béke és háboru, szövetségek és szerződések fölött, a követeknek adandó felhatalmazások, viszszatérő követek vagy idegen államok követei a népgyülésen fogadtattak, miután előbb a tanácsnál bemutatkoztak, nyilvános pénzek hova-fordítása, adók és vámok körüli változtatások, vallási ügyek (p. idegne kultuszok befogadása), kitüntetések adományozása (p. a megkoszoruzás, a prytaneionban való megvendégelés) végre az idegeneknek adandó polgárjog. - II. A spártai E., a 30. évüket betöltött teljesjogu spártai polgárok népgyülése. Ámbár Spártában minden politikai hatalom a geruziá-ban (vének tanácsa) volt összpontosítva, mindazáltal az E. volt a spártai nép szuverénitásának voltaképeni székhelye. Jogkörébe tartozott a geruzia vagy a királyok javaslatait elvetni vagy elfogadni, de rajtuk semmiféle önkényes változtatást nem tehetett; efajta toldásokat a királyok vagy a tanács érvényteleneknek nyilváníthattak. Vitatkozásnak itt szabály szerint nem volt helye, amennyiben a szólás joga a felsőbbség különös engedelmétől függött. A szavazás egyszerü hangos kiáltással történt, s csak, ha ez nem látszott eléggé biztosnak, alkalmazták a két részre való felállást. A résztvevőknek a gyülés folyamán állniok kellett (mig Athénben ültek); helyül Lykurgos a Babyka és Knakion közti, azaz a város kerületén belül levő teret jelölte ki. Az E. határozatától függő ügyek voltak: néhány főtisztviselőés a geruzia tagjainak megválasztása, kétes esetekben a királyi trón-öröklés fölötti határozat, helóták felszabadítása, törvényhozás, szerződések, béke és háboru feletti döntés.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem