Ernyő

Teljes szövegű keresés

Ernyő (növ., umbella), 1. olyan virágzat, melynek a főtengelye azon a helyen, ahonnan a virágok erednek, annyira megkurtul, hogy a virágok a szár v. az ágak tetejének mintegy egy pontjából nőnek ki, p. a borostyán, cseresznye v. a somfa virágzata. Ez az egyszerü E. (umbella simplex), amidőn t. i. a virágnyeleken csak egy-egy virág van. Ha azonban az ernyős helyzetü elsőrangu ágak ujra ernyősen ágaznak el, azaz tetejökön kis ernyőket v. ernyőcskéket (umbellula) viselnek, akkor az E. összetett (umbella composita). Ez a virágzat az ernyősek családjának sajátja (petrezselyem, sárga répa, kapor). Mind a nagy, mind a kis ernyők alját hegyes-levelek veszik körül s a nagy ernyőét gallérnak (involucrum), a kis ernyőét gallérkának (involucellum) nevezzük. Mind a gallért, mind a gallérkát kevesebb vagy több levélke alkothatja, de egészen v. részben majd a gallér, majd a gallérka hiányozhatik is (l. az ábrát).

A köménymag gallértalan ernyővel.
Az egyes virág nyele különböző hosszu lehet s e szerint az E. gömbölyded, domboru v. lapos. - E., a fák-é, a fának igen sok élő ága és gallya által alkotott felső része. Alakja a különböző fanemeknél különféle. Gömb, hegyes és tompa kup, gula-alaku, terebélyes stb. Fejlődésére lényeges befolyással van a világosság hatása, mert azok a gallyak, melyek elég napfényt nem élvezhetnek, elszáradnak.
2. E. (franc. parapluie), védőeszköz a nap heve v. eső ellen. Különböző nemei: esernyő, napernyő és kocsi-ernyő. Ezenkivül van a lámpa-E. Az eső- és nap-E. főbb részei: a nyél, mely rendesen fa- vagy nádból való, az áthuzat, mely pamut v. selyemszövetből áll, a bordák (küllők), melyeket régebben halcsontból készítettek, ma azonban igen vékony acél-rudacskákból állanak, a rózsa (toló), mely az E. felnyitására v. összehajtására szolgál, a bordákat és rózsát összekötő rudak (szintén acélból), a ruganyok a nyél alján s végén, melyek segélyével az E. csukható v. nyitható. Az eső- és nap-E. több iparág révén készül, mig összeállítását rendesen kereskedelmi üzletek eszközlik. Az ernyők áthuzata nagyobbára német és francia cikk, hazánkban egyáltalán nem készül. Ezen szövetek rendesen 75-80 cm. szélesek és igen sürü szövésüek. Külföldön is csak igen kevés szövőgyár foglalkozik ezek szövésével. Az E. többi részei közül csak a nyelek készülnek ujabb időben hazánkban is, és pedig Borosjenőn, a «Borosjenői faipari szövetkezet» és Zay-Ugró-con gróf Zay Albert bot- és esernyő-gyárában, melyek közül utóbbi igen tekintélyes, több százra menő munkást foglalkoztató iparvállalat. Az E.-k készítése Ausztria-, Német- s Franciaországban nagyobb ipartelepeken történik, mig nálunk ezt csak kis mértékben üzik, inkább a kész cikkek behozatalára szorítkozva. A vidéken egyáltalában nem készül uj E., ott csak a házaló-ernyősökre van ezen iparág korlátozva. Ma az eső- és napernyő divatcikk. Mig régebben az u. n. családi E.-k - nagy kiterjedésüek - voltak divatosak, ma csupán kis, vékonyra összesodorható E.-t használnak. A kocsi-E. a bőriparhoz tartozik és a hintók kiegészítő része. Rendesen bőrből, kivételesen, olcsóbb kivitelben, viaszos-vászonból készül. A nyergesek szakmájába vág. Kizárólag helyi ipar mindenütt ott, a hol kocsigyártás van. Hazánkban különösen Budapesten, Brassóban, Debrecenben, Kolozsváron, Nagyváradon, Pozsonyban és Vácon, hol nagyobb mérveket öltött. Régebben ezen cikkből nagy kivitelünk volt Romániába. A lámpa-E. ugyancsak védő-eszköz a lámpák lángjának fénye és melege ellen. Üvegből vagy porcellánból, ill. kőedényből készül. Hazai üveggyáraink kisebb mértékben foglalkoznak készítésével, nagyobbára Csehországból hozzák be; de nagyobb mértékben foglalkoznak E. készítésével a porcellán- s kőedény-gyárak. Utóbbiak sokat szállítanak ebből Ausztriába, hol a lámpagyártás nagy cikk. Ujabb időben a lámpa-E. fölé még külön szines papir- v. finom szövet-E.-t használnak egyszerü disz gyanánt, melyek kizárólag küldföldről hozatnak be.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem