Etruria
Etruria (Hetruria, Tuscia, a görögöknél Tyrrhenia), az etruszkok földje középső Itália északnyugati részén a tenger és az Apenninek, márészt a Macra és a Tiberis folyó közt. Jelentése eredetileg sokkal tágabb; mert volt idő, a mikor az etruszkok uralma az Alpoktól a Vesuv aljáig terjedt. A szükebb értelemben vett E. északi részén a mészkő, déli részén a vulkáni kőzetek alkotják az emelkedéseket.
Földrajz
Nevezetesebb hegyei az Argentarius egy erősen kinyuló félszigeten, és az erdős Ciminius. A tengerpart helyenkint mocsaras és egészségtelen, de annál termékenyebbek és kellemesebb éghajlatuak a folyóvölgyek az Apenninek aljában. A folyók általában rövidek: leghosszabb még a keleti-déli határfolyó, a Tiberis, továbbá az Arnus, egy időben az északi határfolyó (most Arno), az Umbro (Ombrone) és a volsinii tó kifolyása, a Marta. Tavai: a Lacus Trasimenus (Lago di Perugia), Clusinus, Volsiniensis (L. di Bolsena), Ciminius (L. di Ronciglione), Vodemonius (L. di Bassano) stb. többnyire beomlott vulkáni kráterekben képződtek. Más tavakat hegyek oldalába vágott csatornák (emissarium) által lecsapolva termékeny földekké alakítottak át. Nevezetesebb terményei voltak: a clusiumi tönköly (far Clusium), melyből az etruszkok nemzeti eledele, a kása (puls) készült; a lunai bor, a volsinii olaj, az ilvai vas, a volaterrae-réz, a populoniai ezüst, az arretiumi agyag, a lunai márvány (most carrarai), számos ásványforrás stb. Az őstermelés terén kiváló volt a földmivelés, állattenyésztés és a halászat; az iparüzés terén keresett cikkek voltak az érc- és fazekasművek, valamint a szövetek len és gyapjuból.
A kereskedés, tengeri hajózás
jobb kikötők nélkül és az etruszk kalózkodás mellett is lassankint annyira föllendült, hogy Karthago szerződő félnek ismerte el az etruszkokat. A bevitel fő szükségletei voltak: a nemes ércek, elefántcsont, tömjén és a borostyán. Az etruszk kereskedés kiterjedtségéről tanuskodnak a fönmaradt pénzek, a melyek mutatják, hog y az etruszkoknak még a görög hatás előtt volt saját rézpénzrendszerök, melyet egész Itália, sőt a sziciliai görögök is elfogadtak. Az etruszk pénzek alakja eredetileg négyszögletes volt, és sulyában a szent 12-s számrendszer érvényesült.
Alkotmány
E. alkotmánya szerint 12 szövetséges köztársaságra oszlott arisztokrata szervezettel, közös szövetséggyüléssel Voltumna szentélye körül, mely valahol a vadimoni tó és a Tiberis közelében lehetett. A szövetséggyülések célja inkább vallásos volt, mint politikai; itt választottak közös főpapot és háboru esetére közös fővezért, akinek mind a 12 város egy-egy liktort küldött hatalma elismeréseül. Az egyes köztársaságok belső ügyeikben függetlenek voltak. A nemesi családok fejei (lucumones) maguk közül választották az államfőt, kinek méltósága régebben állandó, királyi volt, később évenkint megujuló választás alá esett. A királyi diszjelvények, u. m. a toga praetexta, bulla, aurea, a curulisi szék, lictor-kiséret stb. pompáját Rómában is megkedvelték. A lakosság nagyobb része politikai jogok nélkül rabszolgai vagy kliensi viszonyban állott a nemességhez.
Nevezetesebb városai
Volaterrae (ó-etruszk neve: Velathri) kiklopsz- falakkal körülvéve: Arretium (most Arezzo) hadi tekintetben fontos helyen; Populonia kikötőváros (etruszk neve Pupluna); Vetulonia (neve az etruszk pénzeken Vatl); Cosa (most Ansedonia) nagy sokszögü falakkal; Perusia a Tiberis völgye fölött 400 m. magasan; Clusium, Porsenna király városa a Clanis völgyében; Volsinii (etruszk néven Velsuna) a mai Orviete (Urbs vetus) közelében (a mai Bolsena helyén a rómaiaktól alapított uj Volsinii állott); a latin határnál feküdt a Rómánál kétszerte nagyobb Veii; Caere, görög kikötője Pyrgoi, a karthagói pedig Punicum; Caere közelében gazdag etruszk sirleletekre akadtak, a többi közt a «Tarcnas» vagyis a Tarquinius család siremlékére is; Tarquinii város messzebb, Caeretől északnyugatra terült el a mai Corneto mellett; Vulci, az előbbitől északra, szintén nevezetes etruszk-leletek, különösen váza-leletek helye.
Tudomány és művészet
dolgában jó hirök volt az etruszkoknak. Orvosaik nagy tekintélyben állottak a görögök előtt. Babonaságuk mellett a természeti erők nem csekély ismeretéről tanuskodik az, hogy értettek a viztalálás, esőcsinálás (aquaelicium) mesterségéhez. Időszámításuk korán pontosan volt szabályozva: minden év szeptember idusán az elmult év megjelölésére Nortia volsinii templomában szeget vertek be. Az évet, hónapot a hold járása szerint számították, a nap déltől-délig tartott. Költői termékek nem maradtak ránk; de Varro említ egy tusciai tragédiairót, s szinházak nyomai legalább görögből fordított szinművek előadásáról tanuskodnak. A zenét nagy kedvvel üzték. Fuvola volt a rendes hangszerök, de valószinüleg a huros hangszereket is ismerték. Rómában kedvelték a tusciai dalosokat s a római zene E.-ből származott. (Az etruszkok művészetét, nyelvét, vallását l. alább.)
Az etruszk vagy rasenna nép
valószinüleg a Réti-Alpesek déli aljáról tört be Felső-Itáliába, talán ugyanazon időtájt, midőn a Balkán félszigeten a tesszál-dór vándorlást előidéző népmozgalmak történtek (Kr. e. XI. sz. körül). A Padus völgyében Mantua, Melpum, Ravenna, Felsina stb. etruszk városok voltak. Négy század alatt a rasenna nép uralma Itália nagy részére kiterjedt, és három városcsoportot, 12-12 városból álló szövetséget alkotott. Az északi Pó-melléki szövetség fővárosa ugy látszik Felsina volt (a későbbi Bononia, most Bologna), a campaniai déli városok központja Vulturnum (a későbbi Capua); a tulajdonképeni E.-ban pedig Tarquinii, Clusium és Volsinii küzködött egymással az elsőségért. Az etruszkok hatalma Kr. e. a VIII-V. sz. állott tetőponton. A VIII. sz.-ban hódították meg Campániát s a IV. sz.-ban szorulnak vissza az Arnus és Tiberis közé, észak felől a ligurok és kelták, délről a szabellek, szamnitok és rómaiak fegyvereitől szorongatva. Róma harcait Veii, Fidenae stb. ellen már Romulus, Tullus Hostilius és Ancus Marcius alatt említik a mondák. De azért az etruszk befolyás csak ezután jutott uralomra Rómában a Tarquiniusok trónraemelésével, s tartott addig, mig a második Tarquiniust a rómaiak el nem üzték és a clusiumi Porsennát támadása sikertelenségéről meg nem győzték. A Veiivel való százados ellenségeskedés 396-ban a hatalmas etruszk város meghódításával végződött. Egy ujabb száz év mulva a vadimoni tónál ismételten szenvedett vereségek következtében E. 280. táján teljesen meghódoltnak látszott, bár a romanizálás még két századig is eltartott. A városok adót fizettek és csapatokat szolgáltattak, de belső szervezetöket megtartották. A szövetséges háboruban tanusított hüségök miatt L. Julius Caesar konzul a róla elnevezett Lex Juliával (Kr. e. 89.) megszerezte az etruszk «szövetségeseknek» a római polgárjogot. Még inkább siettették az elrómaisodást Sulla katonai gyarmatai. A római császárság idején a régi E. nevet Tuscia váltotta föl, amely név később Toscanára változott. A régi E. név még egyszer föléledt a lunevillei békében (1801), amely a pármai herceget akarta Hetruria királyságával kárpótolni; csakhogy ez ország 1807-ben már francia tartománynyá, 1809. pedig mint Toscana nagyfejedelemség I. Napoleon nővérének, Elisának lett birtokává az 1814-ik évi bécsi békéig, mely ezt is visszaadta a korábbi uralkodóháznak. L. Toscana.
