Forgách
Forgách-család (ghymesi és gácsi, gróf), ősrégi család, mely a Hunt-Pázmán nemből származtatja magát. Történeti oklevelekkel kimutatható őse a családnak Ivanch ispán (comes), aki 1200 táján élt. Ennek fia Ivánka, nyerte II. Endrétől királyi adományul 1226-ban Ghymes földét Nyitra vármegyében, ahonnét egyik előnevét irja a család. A predikátumban szereplő másik törzsbirtoknak, a gácsi vár és uradalomnak megszerzője Balázs (megh. 1386.) volt, aki a II. vagy Kis Károly király megölése által jutott történeti nevezetességre. A Forgách nevet az 1333 körül élt Miklós vette fel először, de a nevet ekkor még nem mindig használják, csak unokái és ezek utódai tartják meg következetesen e családnevet. A család ettőlfogva s még inkább a XVI. sz. derekától kiváló szerepet játszott hazánk történetében, ugy politikai, hadi, mint egyházi téren. Főispánok, orsz. főkapitányok és hadvezérek, udvari főméltóságok, nádor, püspökök és esztergomi érsek kerültek ki a család tagjai közül.
A család már korán két főágra szakadt: a ghymesi ág megalapítója Péter, barsi főispán (1493-1505); a gácsi ágé testvére Gergely, nyitrai főispán (megh. 1515.). Rangemelései a következők: II. Lajos király 1525 máj. 27. cimerujító levelet ad az emített Péter fiai: Ferenc, László és Sebestyén, valamint Gergely fiai: Miklós és Zsigmond részére. A gácsi ágból: F. Zsigmond 1560 márc. fiaival (Simon, Ferenc, Pál és Imre) bárói rangot nyert. Ugyanez ágból báró F. Ádám 1640 máj. 12. grófi cimet kapott (tőle származik az idősebb grófi ág). A ghymesi ágból br. F. Ferenc, barsi főispán és szécsényi várkapitány 1627 márc. 20. emeltetik grófi rangra. 1655 jul. 17. néhai br. F. Miklós felsőmagyarországi főkapitány és a föntebbi (utódok nélkül elhalt) gr. F. Ferenc nőtestvérei nyernek grófi rangot «ghymesi örökös gróf» cimmel. E grófi ág fiágon kihalt. F. András (1645-1746) 1676 máj. 11. nyert grófi rangot; az ugyanez ágbeli br. F. Ferenc ezredes 1719 márc. 12. lett gróffá.
Forgách-család cimere.
A grófi cimer az 1719. oklevél szerint: kék mezőben zöld alapon arany korona (hét ággal és gyöngygyel), melyből lebegő haju koronás szüz emelkedik ki, két kezét csipőjén tartva. (A grófi család által használt cimeren még a női alakot jobbról hatágu arany csillag, balról befelé fordult ezüst félhold, vagy mindkét oldalon ezüst félhold kiséri, amik az 1719. oklevélben nem említtetnek.) Sisakdisz a paizsalak . Takaró: jobbról aranykék, balról ezüst-vörös. (V. ö. Nagy Iván: Magyarország családai IV. köt.; Magyar Nemzetségi Zsebkönyv, I. köt.).
A F.-család jelenleg két főágazatban áll fenn, u. m. I. a ghymesi és II. gácsi főágazatban. Mindkettő még két ágra oszlik. A ghymesi főágazat két ágának megalapítói F. Pál (1677-1746) fiai: László (1699-1778), kitől az 1. vagy ghymesi és József (szül. 1701.), kitől a 2. v. gombai (somogyi) ág származik. Az 1. sarja Károly (l. o.). A 2. ág sarja Károly (szül. 1840 szept. 9.), cs. és kir. kamarás és főhadnagy; lakása Gombán (Somogy vármegye); Béla (szül. 1851.), lakása Nagy-Gombán (Somogy vármegye). A II. gácsi főágazat két ágának megalapítói F. János (1690-1735) két fia: János (1724-1774) és Zsigmond (1728-1769). Az 1. idősebb ágból való volt Antal (1819-1885), a provizorium alatt m. kir. helytartó (l. o.). A 2. ifjabb ágból származnak az abauji és szabolcsi F.-ok (l. F. István, László). Vannak még Morvaországban is báró Forgatschok; forgatschi előnévvel élnek, kik magokat a magyar F.-család ghymesi ágából származtatják.
)
A Forgách-család legjelesebb tagjainak leszármazása (családfa)
1. F. Ádám (I.), gróf, kassai, majd érsekujvári főkapitány, országbiró, Zsigmond nádor fia, szül. 1601., megh. 1681. Külföldön tanult s a katonai pályán kiváló szerepet játszott. 1627-ben királyi komornok-mester és Szécsény vár főkapitánya. 1640-ben grófi rangra emeltetett. 1643-ban kassai főkapitány lett, amivel együtt járt a felsőmagyarországi főkapitányság. Fontos hivatal, midőn az erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György a svédekkel szövetkezve, támadásra készült. Nehéz helyzete volt itt F. Ádámnak, mert a végvárak teljesen el voltak hanyagolva, kevés volt az őrség, elégtelen volt a felszerelés, élelem. Ilyen helyzetben találta őt I. Rákóczi György erdélyi fejedelem támadása. 1644. márc. 11. kénytelen volt feladni Kassa városát. Az őrség Rákóczi szolgálatába állott, F. Ádám pedig a fejedelemtől szabad elmenetelt (salvus conductus) nyervén, Bécsbe ment fel és jelentést tett, hogy Rákóczi György serege mintegy 30000 emberből áll. 1652. Érsekujvár és a bányavárosok főkapitánya lőn és részt vett a hires vezekényi csatában. 1663. a török 51000 főnyi hadserege a vár elfoglalására intult. F. Ádám szeptember 25-én szabad elmenetel kikötése mellett feladta a várat. A király F.-ot és parancsnoktársait haditövényszék elá állította, de ártatlansága bebizonyulván, felmentetett. Ezután a hadi pályán nem szerepelt. 1670. országbiróvá választatott, két izben nádorjelölt is volt. Kitünő gazda volt. Fenmaradtak Galgóc és Gács várai kapitányai, porkolábjai, uradalmi tiszttartói, számtartója, erdőmestere, kulcsárja, tizedszedője és vámszedője számára kiadott utasításai, melyek mindenre kiterjedő gondoskodását bizonyítják. (Kiadta Szádecky L. Tört. Tár 1891. évf.) Nógrád és Borsod vmegye főispánságát is viselte. Ő volt az első gróf a család ezen ágából. Háromszor nősült, 7 gyermeke volt, köztük Simon országos szerepet játszott a Rákóczi-forradalomban.
2. F. András (I.), az Ivánka 3 fia egyike, aki testvérével, Tamással részt vett a tatárok ellen a Sajó mellett 1241. vivott szerencsétlen ütközetben, amely után a családi hagyomány szerint a menekülő királynak saját lovát engedte át (amit más hagyomány a Fáy-család ősének, Rugacsnak tulajdonít). Testvére Tamás ugyanott megöletett, András megmenekült. Ő építette Znió-várát, melyben a mohi csatából menekülő IV. Béla egyidőre megvonta magát. Hü szolgálatai jutalmául a király F. Andrást 1247-ben koronaőrré nevezte ki. 1249. kir. főtárnokmester volt, midőn Galgóc vármegyében a Zsitva vize mellett Mánya földére nyert kir. adományt. 1250. építette Ghymes-várát, melynek uradalmára 1250. uj királyi adományt nyert. 1262. részt vett az isaszegi csatában, melyet V. István ifjabb király, atyja IV. Béla ellen vivott, ahol Henrik nádort az ellenség kezéből kiszabadítá. 1262-77 között a királyi adománylevelek selmeci bányagrófnak emlegetik. 1290-91. országbiróul és nyitrai főispánul iratik. 1293. már nem élt, mert ekkor öt fia osztozik az atyai örökségen. Fia:
3. F. András (II.), testvérével, II. Ivánkával együtt Károly király hadában harcol Trencséni Csák Máté ellen s mindketten a rozgonyi csatában esnek el 1312. Ghymes vára, melyet Csák Máté már előbb elfoglalt, ennek legyőzetése után a király kezére szállott, ki azt 1330. nejének, Erzsébetnek adományozta. 1349. Lajos király birta, ami ellen a F.-család 1356. a szepesi káptalan előtt hiába tiltakozott, mert 1369-72. László oppelni herceg és nádor is birta, 1377-ben pedig ismét Lajos neje, Erzsébet. I. Balázs nyerte aztán vissza Nagy Lajos utódaitól. Ebben az időben a F.-család tagjai magokat a Bars vármegyei Lekenye és Gömör vármegyei Hozmál helységről irták. (V. ö. Nagy Iván: Magyarország Családai IV., 200.) II. András utódai közül IV. Miklós orozva gyilkoltatott meg; III. János a nikápolyi csatában (1396) esett el; II. Miklós török harcban veszett el. Ennek fia, VI. János részt vett a várnai ütközetben. I. Imre 1449. a török ellen harcolva esett el; II. Lászlót Országh Mihály nádor öleté meg. A II. András ága a XV. sz. végével kihalt. A családot testvére, I. Miklós (1333) ága fejleszté tovább, azé, aki a F. nevet először használta.
4. F. Antal, kancellár, János Csongrád vmegye főispánja fia, szül. 1819 márc. 6., megh. Gácson 1885 ápr. 2. A magyar kir. udvari kancelláriánál 1838. tiszteletbeli fogalmazósággal kezdette közpályáját. 1842. a fiumei kir. kormányszék elnökévé s váltó- és kereskedelmi főtörvényszéki előadóvá nevezték ki. 1846. a pesti váltó-törvényszékhez tették át. 1848. a főrendiház jegyzője volt. A szabadságharc alatt szomoru emlékü szerepet játszott az ellenséghez csatlakozván. Windischgrätz herceg Heves vármegye királyi biztosává, tábori biztossá, majd az északi vármegyék főbiztosává nevezte ki. Ezek miatt nyerte a muszkavezető gunynevet (testvérével, Sándorral (l. o.), aki az orosz sereg mellett császári biztos volt). Az elnyomatás korszakában egyideig a kassai kerületnek volt főispánja, azután a csehországi helytartóság elnöke volt. 1859. a cs. kir. belügyminiszteriumnál osztályvezető, 1860 aug. Morva-, nov. Csehország helytartója lett. 1861-től gróf Vay Miklós lemondása után a provizorium idején Magyarország kancellárja volt 1864 áprilisig. 1867 óta több országgyülésnek volt tagja, előbb Deák-párti, a fuzió óta mint szabadelvü képviselő. Birtokai voltak Gács, Kékkő, Kelecsény és Tolmács Nógrád vármegyében.
5. F. Balázs a Forgách nevet először használó Miklós ilyennevü fiának (megh. 1361.) a gyermeke volt, aki eleinte a Nagy Lajos nejének, Erzsébet ifj. királynénak az udvarában szolgált s 1382. udvari tisztje lett. 1383-tól kezdve Nagy Lajos leányának, Mária királynénak főpohárnokmestere, aki, mint a királynék legbizalmasabb embere, akkor jutott országos, sőt világhirü szomoru nevezetességre, miután II. vagy Kis Károly király megölésére vállalkozott s azt sikeresen végre is hajtván, a világtörténelem egyik legérdekesebb politikai gyilkosságának eszköze lőn. Ismeretes a történelemből, hogy csalták a trónvesztett királynék (Erzsébet özvegy királyné és leánya Mária) tanácskozás ürügye alatt magokhoz a gyülölt vetélytársat, a nápolyi rokont, most már magyar királyt s mig ez a neki átnyujtott levelet olvasná, F. a megbeszélt terv szerint, csákányával halálos csapásokat mért fejére (1386 febr.7.). Az öreg királyné a fenmaradt történeti énektöredék szerint igy buzdította F. Balázst:
Vágjad fiam, vágd Forgách,
Tied leszen Ghymes és Gács.
Tied leszen Ghymes és Gács.
A versirónak annyiban igaza volt, hogy tényleg ezután nyerte vissza F. a család ősi birtokát, Ghymes várát, amelyet Csák Máté korában elvesztettek, és ő nyerte adományul Gács várát és uradalmát. A véres tusában maga F. is nehéz sebeket kapott a királytól, aki kardot rántott s erélyesen védekezett, mignem F. a király koponyáját bezuzta és félszemét kiütötte. Mária királyné 3 héttel később ömlengő szavakban nyilvánította háláját a sebei következtében élet-halál közt lebegő F. iránt, «aki őt Károly hatalmaskodásaitól s jogtiprásától megszabadítván, koronáját, fejét s az országnak tőle elvett kormányát szolgálatai által megmentette és helyreállította». (V. ö. Márki S., Mária királyné. Történeti Életrajzok I. 87.). A ghymesi uradalomhoz tartozó Nyitra, Bars és Esztergom vármegyében fekvő 42 falu lett a hüség jutalma, mely «sokkal nagyobb viszonzást érdemelne», mondja az adományozó oklevél. Némelyek azt hiszik, hogy ekkor nyeré cimerül a F.-család cimerében látható koronás női alakot, amely a királynét jelképezné. (Nagy Iván: Magyarország családai III. k. 202. Mocsáry: Nógrád vármegye esmértetése IV. köt. 99. l.) De ez tévesen hozatik kapcsolatba Mária királynéval, mert ez valószinüleg a Bebek-család cimeréből való átvétel, F. nagyanyja ugyanis Bebek-leány volt. A király-gyilkosságért a nemezis nemsokára utolérte F.-ot is, mert midőn a királynék a forrongó Horvátország lecsillapítására mentek, Gara nádor hasonnevü vára (ma Gorján, Verőcem.) és Diakovár közelében megtámadtattak a Kis Károly pártján állott horvátoktól, s a lázadók F.-t, aki a királynékat elszántan védelmezte, lováról lándsával lelökték s a királynék szemeláttára lefejezték (1386 szept. közepén). Gyermekei nem maradtak; a családot unokatestvére, I. Péter, a Zsigmond király neje, Cilley Borbála királyné főajtónállója, utóbb udvarmestere fejleszté tovább, akinek fiától a husziták ellen harcoló (1433) V. Jánostól származott III. Péter barsi főispán (1493-1505) lett a ghymesi ág s ennek testvére, I. Gergely (megh. 1515.) nyitrai főispán a gácsi ág megalapítója.
6. F. Ferenc (III.), történetiró, egri kanonok, pozsonyi prépost, pornói apát, nagyváradi püspök, királyi titkár, majd tanácsos, alkancellár, végül erdélyi kancellár, Forgách Zsigmond és Zólyomi Kata harmadik fia, a hős hadvezér, Simon öcscse s Imre bátyja, szül. Budán, valószinüleg az 1510-es években, megh. Padovában 1577 jan. 19. A papi pályára készült, a padovai egyetemen tanult s ott doktorrá avattatott. Oláh Miklós pártfogolta s még mint egri püspök (1548-1553) kanonokká tette. Midőn Olaszországból hazajött 1556., akkor üresedett meg a váradi püspökség, amire Oláh Miklós ajánlatára a király őt nevezte ki, de ugy, hogy csupán az egyházi ügyek élén álljon s a király mellett titkárságot viseljen, Váradot pedig és környékét a hadi ügyekben testvérbátyja, Simon (l. o.) igazgassa. Az 1557. német birodalmi gyülésen Regensburgban ő volt a magyar országos követség vezére és szónoka s ékes szavainak és személyes ügyességének tulajdonították, hogy a birodalmi gyülés a török ellen tetemes segítséget (40000 gyalogost és 8000 lovast) szavazott meg. Ferdinánd ezután tette titkos tanácsosává és nevezte ki pornói apáttá. 1560. már kir. alkancellár. U. ez évben családja bárói rangot nyert, atyjáén kivül, az ő és testvérei érdemeiért, melyeket a bárói oklevél külön kiemel. 1561. az ő pártfogására támogatja a bécsi udvar a krétai görög kalandor, Heraclides despotát a moldvai vajdaság elnyerésében. Jelen volt 1563. Miksa cseh királylyá koronáztatásán. Az ugyanez évi pozsonyi országgyülés őt nevezte ki az Ausztria felőli határkiigazító bizottság elnökévé. Az országgyülés alatt nyerte a pozsonyi prépostságot. Az 1564. meghalt Ferdinánd király felett a bécsi Szent István templomban ő tartotta a magasztaló gyászbeszédet. 1566. elhagyta az udvart s Olaszországba utazott. A püspöki kar igyekezett visszatartani, kibékíteni, de ujabb okok egészen elkeserítették. 1568 elején Olaszország felé vette utját. De csak Raguzáig ment s innen felajánlotta szolgálatait János Zsigmondnak, az erdélyi fejedelemnek, akihez Belgrádon, Temesváron át Gyula-Fehérvárra utazván, az ő udvarában tanácsosi méltóságot viselt. 1569. a kolozsmonostori eltörölt apátság birtokából hat falut kapott adományul a maga és örökösei számára. Mert családalapításra gondolt. 1569. ismét Olaszországba utazott. 1570. visszatért Erdélybe. 1571. megh. János Zsigmond. A fejedelemségért Báthory István és Békés Gáspár versenyeznek. F. Báthory érdekében működik; rokona volt. Báthory nyervén el a trónt, F.-et főkancellárrá tette. Ekkor irta F. magyar történelmét (De statu reipuclicae Hungaricae... commentarii), amely korának a történetét öleli fel, az 1540-72. közötti évek nevezetesb eseményeit beszélvén el. F. már előbb is gondolt történetirásra, melyre kiváló képzettsége, beavatott udvari élete kiválóan hivatottá tette. Ezért hivja magához már 1563. Brutus János Mihályt (l. o.) Velencéből. 1575 tavaszán Padovába költözött; ott megh. s a jezsuitáknál temettetett el. Kéziratait bátyjára, Simonra hagyta, aki azt Istvánffi Miklóssal együtt jegyzetekkel látta el. Ezekkel együtt adta ki az Akadémia 1866. a Magy. tört. emlékek LXXXVIII. kötetében 555 lapon az Esterházy-féle kéziratból. Sajtó alá rendezte Mayer Fidél, bevezetéssel ellátta Wenczel Gusztáv. Már F. Imre is kiadott belőle két részt, Basilides despota életét és Szigetvár veszedelmét. Az egészet először Horányi adta ki 1788-ban. F. történelme negybecsü munka, éles kritikával, magas nézőpontról, széles látókörrel irva. A sok csalódás, melyen az iró az életben keresztül ment, olykor keserüvé teszik s politikai ellenfelei iránt (p. János Zsigmonddal, Békés Gáspárral szemben) kiméletlen, ugy hogy kritikusai közül többen megrótták szigoru itéletei miatt. Az bizonyos, hogy mint minden emlékirat, kritikával használandó, de korának egyik legjelesebb történeti kutfeje.
7. F. Ferenc (IV.), Simon fia, esztergomi érsek, bibornok, szül. 1566., megh. 1615. okt. 16. Családja többi tagjaitól eltérőleg a katolikus valláshoz ragaszkodott, Rómában tanult, a papi pályára lépett, melyen gyorsan emelkedett a primási székig. Hazajövén, 1586. esztergomi kanonokká, 1587. veszprémi, 1596. nyitrai püspökké neveztetett ki. Ő volt megindítója az ellenreformáicónak; mig főpapi elődjei a XVI. sz. folyamán (mint Oláh Miklós, Varancsics, id. F. Ferenc, Dudits és mások) a kat. egyház kebelében maguk is reformokat kivántak, addig F. minden reformtól idegenkedett s mennél inkább konzerválni s fegyelmezni kivánta az egyházat, harcra kelni a protestantizmus ellen s visszahódítani az elveszett tért. E célra hivta be a jezsuitákat s nyerte meg eszméinek Pázmány Pétert (l. o.), ki visszatérítette F. két testvérét, Zsigmondot és Mihályt is s annyi mást az előkelő családok sarjai közül. Nagy része van a vallásüldözés megindításában. A bécsi békét megelőző alkudozásokban élénk részt vett, de sokalta a protestánsoknak tett engedményeket s a békekötésnek mindvégig nagy ellensége maradt. Rudolf kormánya mellett buzgólkodó alkotmányellenes működéseért nyerte el 1607 jul. 4. a király kegyéből az esztergomi érsekséget, aki egyszersmind Magyarország helytartójává nevezte ki és nov. 5. a bibornoki kalapot szerezte meg számára. 1610. a luteránusok zsolnai zsinatán hozott végzései ellen tiltakozott. 1611. fontos zsinatot tartott Nagy-Szombaton. A bécsi békében a földbirtoklás jogától eltiltott jezsuiták visszahozására a törvény kijátszásával is erélyesen törekedett. Mátyástól 1613 máj. 1. oly föltétellel kérte és nyerte meg a jezsuitáktól elvett turóci prépostságot, hogy annak jövedelmét a jezsuiták részére fordítja, 1615-ben ismét bevitte azokat Nagy-Szombatba. Ugyanez évben résztvett még a király és Bethlen Gábor között folytatott nagy-szombati béketárgyalásokban.
8. F. Ignác (I.), táborszernagy, a II. Ádám fia, szül. 1702., megh. 1772 ápr. 2. A katonai pályán működött és tett fényes haladást. 1741., midőn Mária Terézia ellen atyai örökségéből kiforgatására fél Európa szövetkezett, a hires pozsonyi országgyülés után gyalogezredet állított, melynek élén vitézül harcolt s több csatában kitünt (1743-44). 1745. tábornok, 1757. altábornagy, 1767. táborszernagy lett. Részt vett a hét éves háboruban is. Neje Berényi Borbála volt, gyermeke nem maradt. - 9. F. Imre (I.), F. Miklós és Zólyomi Margit fia, a XV. sz. első felében a husziták elleni harcokban szerepelt. A törökök vágták le 1449. - 10. F. Imre (II.), aranysarkantyus vitéz, Trencsén vármegye főispánja, Zsigmond király kincstárnoka és Zólyomi Kata legkisebbik fia, Simon, Ferenc és Pál testvére, szül 1539. v. 1540., megh. 1599. Országra szóló szerepet nem játszott, de hazája és nemzete iránt való kötelességét hiven teljesítette. Külföldön, mint protestáns, valószinüleg német egyetemeken végezte tanulmányait, ott ismerkedett meg Heraclides Jakab gögög kalandorral s közbenjárt bátyjainál, hogy ezt a moldovai vajdaságra segítsék. 1560-ban ő is báróságot kapott testvéreivel együtt. A protestáns vallást követte és gyermekeit is abban neveltette. Mint ilyen 1573. a Gergely-féle naptár befogadása ellen agitált. 1569. nősült először, elvévén Perényi Mihály Zemplén vmegye főispán, kir. pohárnokmester árváját, Erzsébetet. Huszár Gál hirneves protestáns hitszónoknak nagy pártfogója volt. Ő vitte Komjátiba birtokára, ahol nyomdát is állított. Első neje 1575. meghalván, másodszor a szigetvári hős leányát, gr. Zrinyi Katát, Thurzó Ferenc 25 éves özvegyét vette nőül 1576 jun. 24., akivel Bitse várában lakott. Ő neveltette mostoha fiát, a későbbi hirneves nádort, Thurzó Györgyöt. Harmadszor is megnősült, elvévén Kata Szidonia teseni hercegnőt, Ágost szász választó-fejedelem unokahugát. Családi élete ezzel is rövid ideig tartott, mert a hercegnő 1589-ben Ghymes várában meghalt. E gyászeset egészen leverte s ettől fogva leányai neveltetésének s könyveinek élt. Családi élete nevezetesebb eseményeiről naplót vezetett, amely az orsz. levéltárban s kivonatban a családi levéltárban maradt fenn. (V. ö. Turul 1889. 70. l. F. Imre naplója, Komáromy András, és Századok 1887. 564. l. Jelentés a gr. F. család levéltáráról, Szádeczky Lajos). - 11. F. István, a magyar főrendiház tagja, F. Kálmán (1824-1878) és neje, b. Pongrác Eleonóra (szül. 1823) fia, a szécsényi ághoz tartozik, a nagyszalánci uradalom birtokosa (szül. 1854). Mintagazda, kitünő vadász. Birtokát táviró- és telefonhálózattal vonta át. Télen Nagy-Szaláncon, nyáron egy magas hegy ormán, a Kerekhegyen épített diszes nyaralójában lakik. Családja nincs. A család ezen ága kihalóban van.
12. F. Károly, gróf, id., főrendiházi tag, szül. Meidlingban, Bécs mellett, 1824 szept. 4. Bécsben bölcseletet, Győrön jogot végzett. A ghymesi ág feje és a ghymesi és ghymes-kosztoláni hitbizományi uradalmaknak haszonélvezője. Mint vagyonos ifju mágnás és szenvedélyes vadász, több nagy utat tett. 1857-ben Algéria és Tunis sivatagjaiban, 1859. Marokkóban, 1869. Egyiptomban utazott, s utazásairól különösen a Vadász- és Versenylapban közlött leirásokat. - 13. F. László, a magyar főrendiház tagja, F. Kálmán és b. Pongrácz Eleonóra fia, a szécsényi ág feje, szül. 1845. A Szabolcs vármegyei Mándokon lakik. Neje báró Sennyei Elza, b. Sennyei Lajos leánya. Esküvőjüket Pácinban a Bodrogközön tartották 1876 aug. 10. A közéletben nyilvános szerepet nem játszik, de mint kitünő gazda és művelt lelkü főur ismeretes. - 14. F. Mihály (III.), a hős hadvezér Simon fia, tanulmányait a wittenbergi egyetemen végezte és ott rector magnificussá választatott. Ő is protestáns volt; Pázmány P. térítette át a kat. vallásra. Tudományos értekezéseket is irt s kora nem egy jeles tudósával levelezésben állott, melyekből a családi levéltár többet megőrzött. A 15 éves török hadjáratban, melynek egyik legünnepeltebb hőse atyja volt, ő is élénk részt vett. Megh. 1603. Nejétől, Dercsényi Katalintól gyermekei nem maradtak.
15. F. Péter (III.), barsi főispán (1505), megalapítója a ghymesi ágnak. Ennek sarjai kevésbbé játszottak országos szerepet, mint a testvére, Gergely által alapított gácsi ágéi. Egyik fia, György, Nyitram. követe volt az 1505. rákosi országgyülésen; másik fia, Ferenc, 1537. az orsz. adó egyik beszedője volt; egyideig Léva várának kapitánya. Ennek fiától, Jánostól származott az a György, kit a törökök harcban elfogtak s Pestre vittek, ahol fogságban pusztult el. U. e. ágból szármzott Pál (IV.), aki felesége halála után (1712) pappá szenteltetett, esztergomi kanonokká lett s aki a Forgách Simon II. Rákóczi F. altábornagyától elkobzott családi birtokok nagyrészét visszaszerezte. Fia, Pál, nagyváradi, aztán váci püspök volt. U. e. ghymesi ágból származott F. Farkas, akinek leánya Julia, a költői lelkületü nő előbb Bottyán Jánosnak, II. Rákóczi F. tábornokának, majd b. Palocsay Györgynek felesége.
16. F. Sándor, F. Nep. János (megh. 1841) és Szentiványi Erzsébet (megh. 1837) fia, szül. 1814. Cs. k. kamarás, 1848. az orosz tábor mellett csász. biztos, utóbb nógrádm.-i, majd pesti cs. k. törvényszéki tanácsos.
17. F. Sándor (szül. 1849) nemrég (1893) halt meg. Kitünő ménest nevelt birtokán, az abauji Alsó-Kemencén. István bátyjával ő adta be családi levéltárukat a nemzeti muzeumba letéteményként, amelyből már eddig is sok uj adat látott napvilágot a család és az ország történetére.
18. F. Simon (III.), a XVI. sz. egyik leghiresebb hőse és hadvezére, dunántuli főkapitány, az egri vár kapitánya, végül kir. főpohárnokmester, Zsigmond kincstárnok fia, Ferenc, a történetiró bátyja, születési éve bizonytalan, megh. Hertneken (Sárosvm.) 1598 szept. 24. Történeti szereplése Lippa vára 1551. ostrománál kezdődött, ahol a falakon az elsők között hágott fel és 11 sebet kapott. 1552. vitézül viaskodott Losonczy oldalánál. Megsebesülve, orrát elvesztve jutott a törökök kezébe, ahonnan egy előkelő török fogolyért cserébe váltatott ki. 1556. F. Magyarországon harcolt, majd u. e. évben Ferdinánd király Váradot bizta reá, melyet közel egy évig elszántan védelmezett Izabella királyné s az erdélyiek hada (Báthory György és Varkocz Tamás) ellen, mignem élelemhiány miatt feladni kényszerült. 1558. a kassai kapitánynyal, Telekesi Imrével együtt harcol a II. János felsőmagyarországi párthivei, igy Perényi Gábor ellen (Sárospataknál). U. a. évben együtt verték meg a törököket (a füleki szandsákbég seregét) Sajó-Kaza mellett. 1562. Szatmár alatt harcol a török ellen. Jelen volt Prágában a Miksa királylyá koronázásánál. 1565. Rimaszombatnál győzedelmeskednek a füleki, nógrádi és szécsényi bégek felett. F. Simon még Krasznahorkát szállotta meg és foglalta el a töröktől. 1567. Szádvárát vivta Svendi Lázár kassai kapitánynyal együtt az erdélyiek pártján lévő Bebek György felesége ellen s azt be is vették. Aztán Munkácsot ostromolták ki a János Zsigmond kapitányaitól, de Husztot hiába próbálták elfoglalni. 1569. egri kapitány volt, hol sok összeütközése volt Verancsics Antallal, a püspökkel, főkép azért, mert F. a protestánsokat pártfogolta és némely falvakba protestáns predikátort helyezett be. Kiváló szerepet játszott az országgyüléseken is, tagja volt a törvényszékeknek s részt vett az ország határszélei kiigazítására kiküldött bizottságokban. 1578. a Dunántuli részek orsz. főkapitánya volt, 1593. kitörvén a 15 éves török háboru, ismét a csatatéren szerzett ujabb babérokat. Részt vett 1593. a szabadkai kastély s a fontos füleki vár visszavivásánál. 1594. aratta legszebb diadalát, midőn Teuffenbach Kristóffal Hatvant ostromolták (később be is vették) s F. a vár felmentésére siető budai basa seregét Tura mellett teljesen tönkre tette, mintegy 3300, köztük számos előkelő törököt elvesztvén a harcon. Egész Magyarország és Erdély visszhangzott az ősz bajnok fényes győzelme hirétől. Még u. e. évben a tatárokkal harcolt Bihar vármegyében. Részt vett abban a királyi tanácsban, amely Prágában 1595 jan. a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemmel kötött szövetség pontjait megállapította. 1596. a keresztesmezei háromnapos ütközetben F. vezette a keresztyén sereg harmadik és utolsó hadosztályát Báthory Istvánnal együtt. Ekkor már, mintegy 8 év óta kir. főpohárnokmester volt. Nejétől Pempflinger Orsolyától számos gyermeke született, 4 fia, Zsigmond a nádor, Ferenc, az esztergomi bibornokérsek, Mihály és János; leányai közül Zsófia Thurzó György nádor felesége lett, Margit a Bánffy Jánosé, azután a Széchy Tamásé.
19. F. Simon (IV.), cs. és k. tábornok, II. Rákóczi F. tábornagya, a főkapitány és országbiró Ádám fia, szül. 1669., megh. Lembergben 1729. A hadipályán működött és nagy szerepet játszott főképp a Rákóczi-forradalom alatt. 1697. részt vett a török hadjáratban, amidőn 12000 embert vezérlett Batthyány Ádám horvát bánnal együtt, de a föléjük rendelt Auersperg gondatlansága miatt sikertelenül. A Rákóczi-forradalom kitörése elején a szász. és kir. párton állott, az udvarnak, főképp a trónörökösnek, Józsefnek még gyermekkori bizalmasa lévén. 1704. átállott a nemzeti pártra. Átállása okául a horvát bánság betöltésénél való mellőztetését s némely szolgáinak ellene való gyanuból elfogatását adta; de később a törökországi számüzetésben megvallotta Rákóczinak, hogy József ifj. királynak megegyezésével szökött meg Bécsből, avégből, hogy Rákóczit és pártját rábirja, hagynának fel az uj királyválasztással, hanem csak azt követeljék, hogy József azonnal még atyja életében vegye át a kormányt. Ha (u. m. Rákóczi emlékiratában) ezt akkor felfedezte volna, mind őt, mint a nemzetet hajlandónak találja vala a terv elfogadására. (V. ö. Horváth M., M. o. tört. VI. 341.). F. a nemzeti felkelő seregben is megtartotta tábornoki rangját (később tábornagyi rangra emeltetett) s még u. a. évben az ugyancsak átpártolt Esterházy Antallal majdnem az egész Dunántult meghódították Rákóczi részére (V. ö. Thaly K., Dunántuli hadjárat). 1704 jun. 13. nagy vereséget szenvedett Koroncónál a Marcal vize mellett Heister cs. tábornokkal szemben, de Károlyi Sándor segítségére érkezvén, a veszteséget a kéthelyi völgyben megboszulták. 1704 nov. elején Kassát, Eperjest feladásra birta volt s dec. 25. a fejedelem nevében Szatmárt is átvette. 1705 elején a fejedelem 14000-nyi sereggel fővezérül Erdélybe küldötte, hogy onnan Rabutint teljesen kiszorítsa. F. a tavasz nyiltával Szamos-Ujvárt, majd Meggyest foglalta el. A verestoronyi erőd megvételével Szebent szorosan elzárta. A szécsényi gyülésen a 24 tagu főtanácsba választatott. Innen ismét Erdélybe küldte a fejedelem megbizatásokkal. 1706. őszén a fejedelem Pozsony vára csellel való elfoglalására küldte. De F. mit sem gondolván a Pozsony ellen végrehajtandó csellel, Bazinban állapodék meg s azt s a szomszéd Modort és Szt.-Györgyöt sarcolgatá. A fejedelem szigoruan lakoltatta engedetlenségeért. Várfogságra itélte s előbb Krasznahorkán, majd Szepesvárott őriztette, Itt egy éjjel szökési kisérlet közben (a kötél, melyen leereszkedett, leszakadván) lábát törte s ujra elfogatván, Munkács várába záratott, s ott raboskodott a felkelés végéig. Szép világot vet igaz hazafias érzületére, hogy dacára a szenvedett fogságnak, midőn 1711. a szatmári béke megköttetett, nem akart élni ennek kedvezéseivel, hanem megosztá a többi bujdosók sorsát s leginkább Lengyelországban lakott, Wisniowiecki hg. a korona marsallja birtokán, a francia királytól Rákóczi alatt tett szolgálataiért 8000 livre évdijat huzván. Az egyetlen családi kincs, amit magával vitt, családi levéltára volt, melyet féltékenyen őrzött s rokonai sürgető kéréseire sem bocsátott vissza s Lembergben helyezte biztonságba, meghagyván, hogy még könnyelmü ifju Zsigmond fiának se könnyen adják ki. Sok gyermeke közül életben ez egyetlen fia maradt, aki szük körülmények között éldegélt tovább lengyel földön, bujdosó társai segítették kölcsönökkel, ugy, hogy a családi levéltárt 10000 frtért akarta csak visszaadni rokonainak. A levéltár csak 1746. került aztán vissza. (V. ö. Thaly K., Jávorka Ádám ezredes s a Forgách és Rákóczi-levéltár, Századok 1888. évf.). F. méltányolni tudta az abban rejlő szellemi kincset is, mert maga is szép műveltségü, szenvedélyes könyvolvasó, sőt irodalmi kisérletekkel is foglalkozó ember volt. (V. ö. Thaly K., Gh. gr. F. S. tábornagy mint iró. Irod. és miv. tört. tan. a Rák. korból 1885. 211. l.). Egyetlen fia, hazatérési engedélyt nyervén, szintén ott pusztult el nagy nyomorban Lengyelországban utódok nélkül 1735 elején. A jelenleg élő F.-ok a gácsi ágon a Simon bátyja, a magán életet élt Ádám gróf ivadékai.
20. F. Zsigmond (I.), kir. kincstárnok, Gergelynek, a nyitrai főispánnak Dobó Zsófiától való fia, II. Lajos bejárója (cubicularius), kitől 1525. cimerujítást és pallosjogot nyert testvérével. Eleinte a Szapolyai János király pártján állott, később Ferdinánd hive volt. 1547. az országgyülés a megszavazott adó beszedésére őt választotta kincstárnokká. Sok szép birtoka volt. Midőn a bányavárosok főkapitányának hadnagya, Koppányi György a F. család jobbágyait és birtokait károsítaná, őt F. és atyafiai, Ferenc, Péter és László, jobbágyaikkal elfogatták és megölették. E miatt felségsértési perbe fogattak s Ferdinánd király által az 1552. országgyülés elő idéztettek. Eleinte fő- és jószágvesztésre itéltettek, de egyéb büntetésük nem lett, minthogy 200 jobbágytelek elvétetett tőlük és másnak adományoztatott. Az alatt a föltétel alatt kegyelmezett meg nekik a király, hogy a protestantizmus tanaitól óvakodjanak s a kat. vallást kövessék, hogy hivek legyenek a királyhoz, a birtokukon talált, vagy találandó érc felett a király és utódai fognak rendelkezni, az eladományozott 200 jobbágytelek birtokában senkit nem háborgatnak, végül, hogy biztosítékot nyujtanak, hogy elitéltetésök miatt senkin bosszut nem állanak. (Egykoru kéziratból.) Zsigmond később hü szolgálataival annyira megnyerte a király kegyét, hogy az ő és jeles fiai, Simon a hadvezér, és Ferenc a történetiró érdemeiért 1560. bárói rangot nyert. Megh. 1563. Nejétől, Albisi Zólyomi Katától négy derék fia, Simon, Ferenc, Pál és Imre (l. o.) és három leánya maradt, akik a család fényét továbbfejlesztették. Tőle származnak le a Forgách család amaz ivadékai, kik hazánk történetében a legkiválóbb szerepet játszották. Leszármazásukat a fönt olvasható táblázat tünteti föl.
21. F. Zsigmond (II.), III. Simon fia, országbiró, felsőmagyarországi főkapitány, nádor, született 1565., megh. 1621 jun. 30. Mig testvére, Ferenc az egyházi pályán emelkedett a legmagasabb fokra, ő a polgári pályán érte el az ország legmagasabb méltóságát, a nádorságot. A protestáns vallásban nevekedett, de Pázmány P. áttérítette a kat. vallásra. 1599-től kir. tanácsos, 1604-től főpohárnokmester volt. Az országbirói méltóságot 1606-ban nyerte, 1611-től felsőmagyarországi főkapitány és Sáros, Szabolcs és Nódrád vmegyék főispánja volt. Mint felsőmagyarországi főkapitány ő volt vezére annak a seregnek, melyet II. Mátyás 1611. Erdélybe indított Báthory Gábor fejedelem ellen a szorongatott szászok segítségére. 1618 máj. 16. nádorrá választatott. Nehéz szerepet rótt rá méltósága, midőn az erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor, a politikai és vallásszabadság védelmére fegyvert fogván, győzedelmesen nyomult előre az osztrák határokig. F. Pozsony várát védelmezte, ahol a szent koronát is őrizték. De miután 1619 okt. 14. a város meghódolt, s a fejedelem a várat felkérte, a nádor jogainak tiszteletben tartását igérvén, F. is meghódolt neki, legalább szinleg s Bethlen kivánsága szerint országgyülést hirdetett Pozsonyba, amelyen a békítő s közbenjáró szerepet játszotta a király és a nemzeti jogokat védő fejedelem között. Bethlen G. királylyá választása ellen erélyesen tiltakozott, mint nádor, a törvényes király érdekében, amiért a rendek az indulatviharban majdnem az ablakon dobták ki. Tagja volt 1620. is a besztercebányai országgyülés által kiküldött béketárgyaló bizottságnak. 1621. Hainburgba vezeti a béketárgyalásokat Bethlen biztosai élén, bár a fejedelemnek sohasem volt őszinte barátja s csak azért maradt mellette, mert jóformán az egész nemzet mellette volt, s titkon mindig összeköttetésben maradt II. Ferdinánddal. A béketárgyalás meghiusulta után tényleg vissza is pártolt Ferdinándhoz s másokat is elvont a fejedelemtől. A nikolsburgi békét nem érte meg. Háromszor nősült: 1. Losoncy Anna, a temesvári hős leánya (Ungnád Kristóf özvegye, a költő Balassa Bálint szerelmese) lett felesége, akivel Szalánc várát (Abaujban) nyerte. 2. Thurzó Zsuzsa. 3. Pálffy Kata. Két jeles fia Ádám és III. Zsigmond közül az utóbbi fejleszti tovább a családot. - 22. F. Zsigmond (III.), nagyobb szerepet nem játszott a történelemben. 1644-ben, midőn I. Rákóczi György erdélyi fejedelem a svédekkel szövetkezve III. Ferdinán ellen támadt és Kassa elfoglalására sietett, F. az abauji Szalánc várát (l. o.) védelmezte. - 23. F. Zsuzsánna, F. Imre és gr. Zrinyi Katalin leánya, szül. 1582 jan. 1. 1598 ápril. 25. ment férjhez Révai Ferenchez, akivel Szklabinya várában boldogtalan családi életet élt. 1604. Bocskay támadásakor a pozsonyvármegyei Szent-Jánosra költöztek át. A durva és részeges férje oldala mellett boldogtalan és sokat szenvedett szerencsétlen asszony itt kötött benső viszonyt (1605) unokatestvérével, a daliás vitéz Bakics Péterrel, aki iránt már régebben szerelemre gyuladt. Mikor halt meg, nem tudjuk. 1633 febr. 26. Bakics már «néhai rokoná»-nak nevezi F.-t, kinek élete a legérdekesebb regények egyike. (V. ö. Deák Farkas, Magyar Tört. Életr. II. k.).
