Molekula

Teljes szövegű keresés

Molekula (tömecs). A Dalton-féle hipotézis szerint: testeknek - önállólag létező - az a legkisebb részecskéje, amely tovább nem osztható a nélkül, hogy a test lényegében meg ne változzék. A M. tehát a mekanikai oszthatóság határa, de kémiai úton (azaz lényegének megváltozásával) még szétbontható atomokra (l. o.). A M.-k - épp ugy mint az atomok - határozott súlylyal birnak; abszolut súlyukat azonban meghatározni nem lehet, de viszonyos súlyukat - az u. n. molekulasúlyt - meghatározhatjuk, ez a fennebbi definició szerint könnyen belátható, hogy a M.-ban foglalt atomok súlyának az összegével lesz egyenlő. A M.-súlyoknak egysége 22,33 liter sósavgázban (0o-on és 760 mm. nyomás alatt mérve) foglalt hidrogén súlya (= 1 g.), és ezt többfélekép határozhatjuk meg. A gázalaku, vagy a bomlás nélkül gőzzé alakítható vegyületeknek M.-súlyát az illető vegyületnek gőzsűrűségéből határozhatjuk meg, mert Gay Lussac-Avogadro-féle törvény szerint ezeknek M.-súly egyenlő hidrogénre vonatkoztatott sűrüségüknek a kétszeresével. Mióta újabb időben Raoult, van't Hoff és mások rájöttek arra, hogy a különféle oldatok tenziójának és fagyáspontjának csökkenése, meg forráspontjának emelkedése szoros viszonyban van a feloldott vegyület M.-súlyával, azóta a különféle oldószerekben (viz, benzol stb.) feloldható vegyületeknek M.-súlyát oldataiknak fagyáspontcsökkenéséből stb. határozzuk meg. A vegyületek M.-súlyának meghatározása azért igen fontos, mert ennek ismerete nélkül az illető vegyület kémiai képletét sem lehetne megállapítani. A M.-k természetes nagyságát nem ismerjük, de ugyszólván végtelen kicsinységükről fogalmat nyujthatnak. Thomsonnak ide vágó számításai, mely szerint p. a viz M.-jának átmérője 1/250 milliomod és 1/500 milliomod hüvelyk között ingadozhatik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem